MKB Euroleasing, felmondás jogellenessége, 67.Pf.637.187/2020/13. jogerős

A XX., XXI. és XXIII. kerületi Bíróság az MKB Euroleasing Autolízing Zrt. felperes keresetét elutasította, melyet a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék helybenhagyott, így az jogerős.

A hitelező és az adós között 2008-ban svájci frank alapú kölcsön- és opciós szerződés jött létre, személygépjármű vásárlása céllal, melyet a finanszírozó az adós teljesítési késedelme miatt 2016-ban felmondott. A vételi jog gyakorlására a szerződéskötés óta eltelt időre való tekintettel nem került sor.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az alperesi előadást vizsgálva megállapította a bíróság, hogy a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondásáról az Általános Szerződési Feltételek rendelkezése tisztességtelen, mert az „a feleknek a szerződésből eredő kötelezettségeit és jogait a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megsértésével egyoldalúan. és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg egy olyan egyedileg meg nem tárgyalt szerződéses rendelkezés, amely bármilyen összegű tartozás 15 napon túli megfizetésének elmaradása esetén a szerződés azonnali hatályú felmondását teszi lehetővé; úgy, hogy a fizetési késdelem esetére további szerződésesfeltételt – pl. az adós fizetésre történő, a jogkövetkezményekre is figyelmeztetést tartalmazó felhívást – nem rögzíti.” ([19])

A tisztességtelen szerződéses rendelkezés semmis, ezért az érvénytelenség jogkövetkezményei alkalmazandók, vagyis a tisztességtelen feltétel kiesik és helyette a Ptk. 525. § (1) bekezdéseinek rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni.

A bíróság indokolásában utal a Kúria Gfv.30.071/2019/9. számú határozatára is, melyel egyetértve kiemelte, hogy „a szerződésszegés súlyát az adott ügy körülményeihez képest kell megítélni, vagyis a szerződésszegés önmagában nem minősíthető súlyosnak abból az okból, hogy az a főkötelezettség teljesítése körében következett be, ezért csak akkor illetheti meg a hitelezőt az azonnali felmondás joga, ha az adóst jelentősebb összegű lejárt tartozás terheli.” ([21])

A bíróság tehát megállapította, hogy az adós szerződésszegése nem volt súlyosnak tekinthető, továbbá a teljesítési hajlandóság sem indokolta volna az azonnali felmondást, így az jogellenes volt. A jogellenes felmondás következményeire pedig emiatt nincs mód.

A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság döntését és indokait, ezért az ítéletet helybenhagyta.

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak. Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.ugyvedsikerek.hu és www.hitelsikerek.hu webcímeken keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.

Amennyiben Ön eseti megjelenés, napi hír keretében és/vagy állandó megjelenésben szeretne az ÜgyvédSikerek – HitelSikerek.hu oldalon szerepelni kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze azt számunkra, hogy tájékoztatni tudjuk a megjelenésre vonatkozó információkról.
A megjelentetés lehetősége a jogász szakma képviselőire vonatkozik, beleértve a civil szervezeteket is (adószámmal rendelkezők).