Szégyenfal, 2. számú remekmű

Kedves Olvasóink!

A Bírósági Szégyenfalra felkerült a második remekmű, ezúttal a Fővárosi Törvényszék, Gazdasági Kollégiuma, 2016. február (ebben az ügyben a Fogyasztó a felperes!) alkotott egy olyan sikeres indoklást, mely fölött nem mehettünk el szó nélkül.
Sajnos az ítélet jogerős, a Fogyasztó nem fellebbezett.

A teljes ítélet letölthető itt: 33.G.41.284/2015/15 Budapest Autó; de az egész ítélet kimenetelét meghatározó, bírói értelmezést és annak a véleményünk szerinti hibáját az alábbiakban olvashatják:

Ítélet 10. oldal, bekeretezett rész:

“Ehhez kapcsolódóan megjegyzi a bíróság, hogy a Hpt. 2. számú melléklete III. címének 7. pontja értelmében kamat alatt az adós által a kölcsönnyújtónak az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő pénzösszeget kell érteni.”
A következő mondat olyan, mintha egy másik ítélet indoklását folytatta volna a bíróság, de ez csak apró észrevétel.
“Márpedig a folyósított kölcsön fedezetét a finanszírozott személygépkocsi jelentette, ezért annak a biztosító felé az alperes által a flottabiztosítása által önállóan viselt biztosítási költsége jogszerűen a kamat körébe vonható volt , miáltal az alperes az általa nyújtott komplex (kölcsönt és “biztosítottságot” tartalmazó) szolgáltatása ellenértékeként jogszerűen egységes ügyleti kamatot számíthatott fel.” 

A bíróságnak valószínűleg nincs tudomása arról, hogy a biztosítási díj nem képezheti a Bank bevételét, az minden esetben a Biztosítót illeti, hiszen a kockázatot/fedezetet az esetleges káreseménykor ő viseli, vagyis a Bank csak egy (biztosítási) szolgáltatást közvetít a maga érdekében, melyért esetlegesen még jutalékot is fizet neki a Biztosító. Emiatt értelemszerűen a Casco biztosítás díja után a bank kamatot nem is számíthat fel, mert az nem az ő kockázati körébe tartozó szolgáltatás, illetve nincs is a részéről szolgáltatás mögötte.

Igaz, hogy a Banknak lehetnek költségei az integrált szolgáltatásból (casco) befolyt összegek mozgatása miatt, mint például a biztosítási díj a biztosító felé történő átutalásából eredő kiadások, melyet jogszerűen be is építhet a kamatba, azonban az ítélet nem erről szól.

Így aztán az indoklásban olvasható “biztosítási költsége jogszerűen a kamat körébe vonható volt”   bíróság általi értelmezése alapvetően hibás, ezért az arra épülő további magyarázat sem lehet helytálló.