Bolondos április

Kedves Olvasóink!

Úgy tűnik a devizahiteles szerződések pervitelének helyzete továbbra sem tud jogállami feltételek mentén működni a magyar igazságszolgáltatás független rendszerében. Az ügyvédek és a bírák sokszor csak kapkodják a fejüket, hogy ami reggel még volt az délutánra már nem biztos, vagy nincs is. Az április az időjárással együtt különösen bolondos változásokat hozott az ügyvédek és a bírák mindennapjaiban is. Napsütést ígért egy korábbi Kúriai ítélet de sajnos olyan erős szél kísérte, hogy még a bíróság weboldaláról is lefújta. Azután meglepve tapasztaltuk, hogy ezt a tornádót a Bankszövetség és a Polgárjogi Kollégium vezetőinek levelezése generálta, pedig azt mindenki tudja, hogy az időjárásba beavatkozni nem szerencsés. De ha már megtörtént ez a kis malőr, következményként legalább egy kiadós esőt vártunk volna, ami tisztára mossa a dolgokat. Azonban nemhogy esőt, de még csak esőfelhőket sem láttunk. Helyette viszont készülődik egy cunami. Egy újabb. Megint egy olyan erős és szélsőséges megoldás, ami  most már talán nyugat Európáig is elhallatszik majd.

Az ügyvédek ennek ellenére, széldzsekiben, esernyővel vagy éppen ami kell a változó időjárásban, a vállukat egymásnak vetve küzdenek továbbra is. Így lehetséges, hogy ezekben az őrült időkben sikerekről is be tudnunk számolni. Köszönjük nekik, hogy nem adják fel és köszönjük azoknak a bíráknak is, akik bár hatalmas felelősség ilyen zivataros időkben meghozni a helyes döntést, mégis megteszik!

Áprilisi eredménytábla :

dr. Czingula Katalin és jelöltje dr. Lajos Sándor:

  • végrehajtás megszüntetési pert nyertek a Fővárosi Törvényszéken jogerősen ERSTE ellen
  • semmis hitelkártya szerződés Budapest Bank ellen

dr. Taraszovics Ilona: törzskönyv kiadása tárgyában jogerősen pert nyert a Nyíregyházi Törvényszéken Lombard ellen

dr. Zugh Katalin: végrehajtás megszüntetési pert nyert a Kúrián a CIB Bank ellen

dr. Csuka Zoltán:

  • végrehajtás megszüntetési pert nyert a Siklósi Járásbíróságon az OTP Faktoring ellen
  • törzskönyv kiadása és opciós jog törlése tárgyában nyert pert a Kaposvári Járásbíróságon 2 alkalommal a Lombard ellen

dr. Várhelyi Tamás: végrehajtás megszüntetési pert nyert Székesfehérváron a Raiffeisen Bank ellen

dr. Olsavszky Péter: végrehajtás megszüntetési pert nyert jogerősen a Szegedi Törvényszéken az Erste Bank ellen

dr. Olsavszky Péter és dr. Lajos Sándor ügyvédjelölt: végrehajtás megszüntetési pert nyert az I. fokon a Buda Környéki Kerületi Bíróságon OTP Faktoring ellen

dr. Némethi Gábor:

  • végrehajtási megszüntetési pert nyert az Óbudai Járási Bíróságon az OTP Faktoring ellen
  • Merkantil bank ellen pert nyert a Pesti Központi Kerületi Bíróságon
  • végrehajtás megszüntetési pert nyert a Fővárosi Törvényszéken a Budapest Bank ellen
  • végrehajtás megszüntetési perben  a Debreceni Járásbíróságon pert nyert a Budapest Bank ellen
  • végrehajtás megszüntetési pert nyert a Paksi Járásbíróságon a Budapest Bank ellen

dr. Némethi Csanád: végrehajtás megszüntetési pert nyert a Gyöngyösi Járásbíróságon az Erste Bank ellen

dr. Nagy Ákos (dr. Mészáros Ügyvédi iroda, Miskolc): végrehajtás megszüntetése pert nyert Miskolcon az Erste Bank ellen

dr. Madari Tibor: végrehajtási záradék törlése a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság által Raiffeisen Bank ellen

dr. Dantesz Péter:

  • végrehajtás megszüntetési pert nyert a Csepeli bíróságon az OTP Faktoring ellen
  • végrehajtás megszüntetési pert nyert a II-III.Kerületi Bíróságon Erste Bank ellen
  • végrehajtás megszüntetési pert nyert Ráckevén az UCB ellen
  • végrehajtás megszüntetési pert nyert a Gödöllői Járásbíróságon az AXA bank ellen végrehajtás megszüntetési pert nyert jogerősen az Egri Törvényszéken Erste Bank ellen teljes érvénytelenséget állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla az OTP ellen
  • érvénytelenség (kezelési költség) a Fővárosi Törvényszéken az FHB bank ellen

dr. Dantesz Péter és dr. Dantesz Gábor ügyvédjelölt:

  • végrehajtás megszüntetési pert nyert a Miskolci Járásbíróságon a Raiffeisen Bank ellen
  • jogerősen pert nyert a Fővárosi Törvényszéken. a Banif Plus ellen

dr. Léhner Zsuzsanna: végrehajtás megszüntetési pert nyert a Ráckevei Járásbíróságon az OTP Bank ellen

dr. Léhner Zsuzsanna és jelöltje dr. Mándli Ádám:

  • végrehajtás megszüntetési pert nyert az ERSTE Bank ellen
  • Lombard ellen pert nyert a Ráckevei Járásbíróságon
  • Intrum Justitia (Santander) ellen pert nyert a Pesti Központi Kerületi Bíróságon

Érdekesség:
Bármilyen hihetetlen, de mostanában lehetséges úgy nyerni egy ügyben, hogy mégiscsak elveszítjük azt. Hogyan? Ebben a kifacsart, beavatkozó törvényekkel meggyalázott időkben a bíróságok képesek lettek arra a jogi csűrésre, hogy megállapítsák egy kölcsönszerződésről, hogy érvénytelen (!) pl. a kamat hiánya miatt, majd azonnal érvényessé is nyilvánítják úgy, hogy behelyettesíthetik azt ami (egyébként kötelező eleme a szerződésnek) hiányzik (ügyleti kamat). Az ezen felül vitatott szerződéses pontokat pedig nem tárgyalják/elutasítják. Remek, állásmegőrző munka, az ilyen bíróságokra nem vonatkozik a fenti köszönetünk.

Költői kérdés: az embert – foglalkozástól függetlenül – csak akkor zavarja a jogsérelem, ha vele esik meg?

Az ügyvédeknek gratulálunk a sikerekhez 🙂