Budapest Bank forint alapú személyi kölcsönszerződés hibái

A Ráckevei Járásbíróság a felperes REG-FINANCE Zrt. (engedményes) keresetét elutasította, mert a szerződés nem jött létre.

Az eredetileg Budapest Bank Nyrt. és adós között 2004-ben létrejött forint alapú személyi kölcsönszerződést a bank 2006. július 14. napján azonnali hatállyal felmondta

A bíróság megállapította, hogy az adós birtokában lévő szerződés nem tartalmazza sem a kölcsön éves kamatlábát, sem a havi adminisztrációs díjat, sem a THM, sem a havi törlesztőrészletek összegét, esedékességét, és az utolsó megfizetés időpontját. Mivel a bank által az adósnak átadott kölcsönszerződés nem tartalmazza a szerződéskötés idején hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő lényeges tartalmi kellékeket, a bíróság osztotta az adósi képviselő azon hivatkozását, hogy a szerződés nem jött létre.

Ezen túlmenően a bíróság vizsgálta a további érvénytelenségi kifogásokat is és megállapította, hogy ha a szerződés létre is jött volna, érvényes akkor sem lenne, mert nem tartalmazza a szerződéskötés idején hatályos Hpt. 213.§(1) bekezdésének b./ c./ és e./ pontjaiban foglaltakat.

Mindezek mellett a bíróság azt is megállapította, hogy a követelés elévült.

Adóst a perben dr. Olsavszky Péter ügyvéd képviselte.
Elérhetőség:  06 20 273 2302

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak. Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.ugyvedsikerek.hu és www.hitelsikerek.hu webcímeken keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.

Amennyiben Ön eseti megjelenés, napi hír keretében és/vagy állandó megjelenésben szeretne az ÜgyvédSikerek – HitelSikerek.hu oldalon szerepelni kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze azt számunkra, hogy tájékoztatni tudjuk a megjelenésre vonatkozó információkról.
A megjelentetés lehetősége a jogász szakma képviselőire vonatkozik, beleértve a civil szervezeteket is (adószámmal rendelkezők).