A Szigetszentmiklósi Járásbíróság a 16.P .20.761/2022/14-I. számú ítéletével elutasította az EOS Faktor Zrt. keresetét.
Az Erste Leasing Eszközfinanszírozási Zrt. felperesi jogelőd, mint lízingbeadó és az alperes mint lízingbevevő között, gépjármű vásárlási céllal deviza (CHF) alapú lízingszerződés jött létre 2008-ban. Az adós egyéni vállalkozóként kötötte meg a lízingszerződést, azaz a szerződés nem fogyasztói szerződés volt. Az adós 2010-ben a lízingdíjak átütemezésére vonatkozó kérelmet terjesztett elő, melyet a hitelező nem fogadott el. A lízingszerződést az Erste Leasing Eszközfinanszírozási Zrt. 2011-ben azonnali hatállyal felmondta, melyről az adós értesítése szabályszerű kézbesítéssel megtörtént. Alperes a gépjárművet visszaszolgáltatta a hitelezőnek, aki azt értékesítette és az ebből befolyt összeget a követelésbe beszámította. A hitelező 2012-ben és 2014-ben fizetési felszólítást küldött alperes részére, majd 2015-ben a követelést a felperes EOS Faktor Zrt-re engedményezte, melyről az alperest nem értesítették. Felperes 2015-ben fizetési felszólítást küldött alperesnek, aki a számára ismeretlen feladó miatt azt nem vette át.
Alperes adós 2020-ban egyezségi ajánlattal fordult a felperesi jogelődhöz (ERSTE Leasing), aki azt elutasította, viszont a felperes EOS Faktor Zrt. fizetési felszólítást küldött ugyanebben az időben, mely az alperes részére szabályszerűen kézbesítésre került.
A felperes ezután keresetet terjesztett elő az alperes ellen, melyben kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a felperesi követelés megfizetésére. Az alperes a kereset elutasítását kérte hivatkozva – többek között – a követelés elévülésére.
A bíróság a keresetet nem találta alaposnak. Megállapította, hogy a 2015. augusztus 4. napján kelt az alperes által át nem vett fizetési felszólítás, nem szakította meg az elévülést. Megállapításában hivatkozott a Kúria Pfv.20.078/2018/6. sz. ítéletére, ahol a Kúria rámutatott arra, hogy az adós egy számára ismeretlen cégtől érkezett levél kapcsán nem tudhatja, hogy annak mi a tartalma , ezért nem róható fel neki, hogy ha a küldeményt nem veszi át. Mivel jelen ügyben az alperes az engedményezésről nem kapott értesítést, ezért nem tudhatta, hogy a küldő az ERSTE Leasing engedményese, tehát az alperes nem járt el felróhatóan, amikor az EOS Faktor Zrt. fizetési felszólítását 2015. szeptemberében nem vette át.
Mivel a fizetési felszólítás a címzettel való közlés hiányában nem hatályosult 2015. szeptemberében, ezért az elévülés megszakítására nem került sor, tehát a követelés 2014. július 5. napjához képest számított 5 év elteltével, 2019. július 5. napján elévült, így az bírósági úton nem érvényesíthető, ezért a bíróság a keresetet elutasította.
A bíróság mellőzte továbbá a felperes szakértői bizonyítási indítványát is, mivel a felperes az összegszerűség körében nem tett ellentmondásoktól mentes tényállítást, és tényállításainak megtételét a szakértő nem pótolhatta a bíróság álláspontja szerint. A bíróság kiemelte, hogy szakértői bizonyításra csupán a hiánytalanul és ellentmondásmentesen előterjesztett – és az alperes által kellő részletezettséggel vitatott – tényállításai bizonyítása körében kerülhetett volna sor. A bíróság a keresetet a követelés elévülése miatt utasította el, azonban a felperesi kereset a tényállítások és bizonyítékok hiányossága okán elévülés hiányában, érdemben sem lehetett volna alapos.
Az ítélet letölthető ITT – 16.P .20.761/2022/14-I. dr. Tóth Gergő
Az adós jogi képveletében a Bárdos és Tóth Ügyvédi Együttműködés a Devizaadosókért járt el.
Elérhetőség: 1067 Budapest, Teréz körút 7. IV/7.
+36 70 284 6978
devizaadosokert@gmail.com
https://www.devizaadosokert.hu/
Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak!
Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.hitelsikerek.hu webcímen keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik
a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.
A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.
A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.