Interjú C-932/19

Az Európai Unió Bírósága (EUB) 2021. szeptember 2. napján tette közzé ítéletét a C-932/19 számú ügyben. Ezt a döntést nagy várakozás előzte meg. A devizahitelesek ugyanis abban reménykedtek, hogy az Európai Unió Bírósága ezzel a döntésével megnyitja az utat a deviza-hitelszerződések tömeges érvénytelenítése előtt. Az ítéletről és annak következményeiről Lázár Dénessel, a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület elnökével, beszélgettünk.

Hitelsikerek (HS): Mit döntött a bíróság érvényesek vagy érvénytelenek a deviza-hitelszerződések?

Lázár Dénes (LD): A deviza-hitelszerződések érvénytelenek. Mindegyik. Ez már évek óta köztudott. A bankok több fogyasztóvédelmi rendelkezést is megsértettek a devizahitelezés során. A legismertebb tisztességtelen piaci gyakorlat az eltérő vételi és deviza árfolyamok alkalmazása volt. A bankok tudták, hogy az eltérő árfolyamok alkalmazásával egy plusz költséget építettek a szerződésekbe (lsd. árfolyamrés). Ez a költség azonban a fogyasztók számára rejtve maradt, mert a fogyasztók nem rendelkeznek azzal a szaktudással, ami ennek a költségnek a felismeréséhez szükséges. A bankoknak kötelességük lett volna a fogyasztókat az eltérő árfolyamok alkalmazásának gazdasági indokairól tájékoztatni, mert erre vonatkozóan a bankok több tudással rendelkeznek, mint a fogyasztók. A bankok ezt a kötelezettségüket nem teljesítették. A régi hitelintézeti törvény (Hpt.) 213. § (1) bekezdésének c) pontja szerint ennek a törvényszegésnek a szankciója az, hogy a deviza-hitelszerződések semmissek. A Kúria erre a jogi helyzetre tekintettel hozta megy az összes polgári jogegységi határozatát és az Országgyűlés erre a jogi helyzetre tekintettel hozta meg a devizahiteles törvényeket. A C-932/19 számú ítélet azért nagyon fontos, mert most már biztosak lehetünk abban, hogy ezt a jogi helyzetet felismerték a Európai Unió Bíróságának a bírái is.

HS: Ha nyilvánvalóan érvénytelenek a deviza-hitelszerződések akkor miről döntött most az Európai Unió Bírósága?

LD: Magyarországon a bíróságok – élükön a Kúriával – és az Országgyűlés mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a régi Hpt. 213. § (1) bekezdésének c) pontjának az alkalmazását. A Kúria jogegységi döntései arra utasítják a bíróságokat, hogy ha egy szerződés az árfolyamrés eltitkolása miatt semmis, akkor azt a szerződést módosítsák visszamenőleges hatállyal. A módosítás során töröljék a szerződesekből az eltérő árfolyamok alkalmazását és helyettük írják bele a szerződésekbe az MNB középárfolyamának az alkalmazását. A Kúria bírái abban a hitben élnek, hogy ezzel a módosítással úgymond visszamenőleges hatállyal megszüntették a semmisségi okot. Ugyanezt a koncepciót követik a devizahiteles törvények. A törvények is visszamenőleges hatállyal módosítják a deviza-hitelszerződéseket. Tehát a deviza-hitelszerződések jelenleg kizárólag azért vannak csak érvényben, mert hatályban vannak a Kúria jogegységi határozatai és a devizahiteles törvények. A Kúria és az Országgyűlés azzal indokolják a szerződések visszamenőleges hatályú módosítását, hogy ez megvédi a fogyasztókat a szerződés teljes érvénytelenségének megállapításából eredő állítólagos hátrányos következményekkel szemben.

Ez a megoldás azonban egy rendkívül furcsa jogi helyzetet okoz. Ugyanis ha egy adós keresetében továbbra is a szerződése semmisségére és a régi Hpt. rendelkezésére hivatkozik, akkor a bíróságok ezt a kérelmet elutasítják. Az indokolásában pedig kifejtik, hogy az adós kérelmét a devizahiteles törvények miatt utasítják el. Ez a megállapítás pedig egyet jelent azzal, mintha a bíróság azt mondaná, hogy az adós kérelmét az adós érdekében kell elutasítani. Az EUB ezt a bírósági gyakorlatot vizsgálta.

A Győri Ítélőtábla azt kérdezte a EUB-től, hogy alkalmazhatóak-e a Kúria jogegységi határozatai és a devizahiteles törvények abban az esetben is, ha az adós nyilvánvalóan nem tart igényt arra az állítólagos jogi védelemre, amit ezek a jogi aktusok biztosítanak.

HS: Mit válaszolt az Európai Unió Bírósága erre a kérdésre?

LD: Erre a kérdésre az EUB azt válaszolta, hogy igen, a Kúria jogegységi határozatai és a devizahiteles törvények alkalmazhatóak abban az esetben is ha az ellen az adós tiltakozik.

HS: Ezek szerint az EUB az adósok számára kedvezőtlen döntést hozott, mert jóváhagyta a devizahiteles törvények tartalmát és ezzel együtt a régi Hpt. 213. § (1) bekezdésének c) pontjának a kiiktatását. A deviza-hitelszerződések tehát érvényben vannak és továbbra is érvényben maradnak.

LD: A felületes szemlélődő számára az EUB C-932/19 számú ítélete valóban csak ennyit jelent. Aki azonban érti egy jogállami működési elvét, ismeri az EUB korábbi ítéleteit és figyelmesen olvassa az ítéletet az más következtetésre jut.

HS: Miért, mi a jogállam működési elve?

LD: Egy jogállamban az elképzelhetetlen, hogy a bíróságok és a törvényhozás összefogjanak annak érdekében, hogy kiiktassák egy hatályos törvényi rendelkezés alkalmazását. A jogállam azt jelenti, hogy a törvényeket alkalmazni kell. Ha egy törvény bizonyos feltételek teljesülése esetén egy szerződés semmisségét írja elő, akkor nem lehet visszamenőleges hatállyal a szerződéseket módosítani, és ezzel a semmisségi okot visszamenőlegesen megszüntetni. Azok a jogászok, akik elkötelezettek a jogállamiság mellett, azok világosan látják, hogy a deviza-hitelszerződések érvénytelenek. Csak a diktatúra kiszolgálói gondolják azt, hogy a bankok éveken át folytatott tisztességtelen hitelezési gyakorlatát visszamenőleges hatállyal tisztára lehet mosni.

HS: Ha a Kúria jogegységi határozatai és a devizahiteles törvények ennyire szöges ellentétben állnak a jogállamiság elvével, akkor miért hagyta az EUB jóvá azok alkalmazását?

LD: Ha figyelmesen olvassuk a döntést, akkor az EUB nem azt mondja, hogy ezekkel a jogi aktusokkal minden rendben van, hanem azt, hogy ezek a jogi aktusok jelenleg az uniós joggal összeegyeztethetőnek “tűnnek”. Az EUB tudatosan használja a “tűnnek” kifejezést, mert ezzel nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy egy későbbi döntésben ezeket a jogi aktusokat újra megvizsgálja.

Továbbá a devizahitelesek és a bankok között a valódi vita nem arról szól, hogy érvényesek vagy érvénytelenek-e a deviza-hitelszerződések, hanem arról, hogy kötelesek-e a bankok még pénzt visszafizetni az adósoknak vagy sem. Az érvényesség kérdése fontos, de annak eldöntése valójában csak az elszámolás előfeltétele. Az elszámolás eredménye ugyanis attól függ, hogy egy szerződés érvényben van-e még vagy sem.

Erre vonatkozóan az EUB pedig azt mondja, hogy a szerződések maradjanak érvényben, de a bankok fizessenek vissza annyi pénzt az adósoknak, amennyi az adósoknak járna, akkor, ha a szerződések érvénytelenek lennének. A szerződések tehát jogilag érvényesek, de az elszámolást úgy kell elvégezni, mintha azok érvénytelenek lennének.

Az elszámolással kapcsolatban az EUB ugyanis előírja, hogy azt a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint kell elvégezni. A jogalap nélküli gazdagodás pedig pont azt szabályozza, hogyan kell a feleknek elszámolniuk egymással akkor, ha a jogviszonyuk alapját képező szerződés érvénytelen. A bankok az érvénytelen deviza-hitelszerződések segítségével meggazdagodtak. Ez a gazdagodás azonban jogalap (értsd szerződés) nélkül történt.

HS: Miért hozott az EUB ennyire körülményes döntést? Mi értelme van tovább húzni az időt azzal, hogy esetleg majd egy későbbi ügyben az EUB újra megvizsgálja a deviza-hitelszerződések érvényességét? Miért nem mondta ki a bíróság kerek-perec, hogy a deviza-hitel szerződések érvénytelenek?

LD: Azt feltételezem, hogy ennek két oka van. Az egyik ok az, hogy az EUB nem veheti át a nemzeti bíróságok szerepét. Az EUB csak iránymutatást ad arról, hogyan kell az Európai Unió jogszabályait értelmezni. A konkrét perek eldöntése nem az EUB, hanem a nemzeti bíróságok feladata. A nemzeti bíróságok döntéseik során pedig figyelembe kell vegyék az EUB iránymutatását. Az EUB tehát csak annyit mondhat, hogy mi felel meg az unió jogrendjének és hogy mi nem. Azt viszont nem írhatja elő, hogyan kell pontosan kiszámolni a bankok jogalap nélküli gazdagodásának a mértékét. Ez a magyar bíróságok feladata.

A másik ok pedig az lehet, hogy az EUB meg akarja kímélni a magyar gazdaságot egy akkora sokktól, amit az összes devizahitel érvénytelenítése okozna. Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az egykori elnöke 2013-ban már felhívta a figyelmet arra, hogy a devizahitelek érvénytelenítése “bankpánikot” és esetleg “államcsődöt” eredményezne. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez a kockázat az, ami az EUB döntését befolyásolta.

HS: Ön tehát azt feltételezi, az EUB bírái arra a következtetésre jutottak, hogy a régi Hpt. 213. § (1) bekezdésének c) pontját ki kell iktatni a gazdasági stabilitás érdekében? Ez nem ellentétes a jogállami elvekkel?

LD: Az EUB mostani döntés és az EUB C‑260/18 (Dziubak) számú döntése között egy feltűnő ellentmondás feszül.

A Dziubak döntés második kérdésére az EUB azt a választ adta, hogy egy deviza-hitelszerződés teljes érvénytelenségének megállapítása tekintetben a fogyasztó kinyilvánított szándéka döntő jelentőséggel bír. Ezzel szemben az EUB a mostani döntésében azt írja, hogy egy deviza-hitelszerződés teljes érvénytelenségének megállapítása tekintetben a bíróság az önálló mérlegelési jogkörének gyakorlása keretében dönt, anélkül hogy a fogyasztó által kifejezett szándék elsőbbséget élvezhetne e mérlegelési jogkörhöz képest.

Az EUB tehát a deviza-hitelszerződések sorsát kivette az adósok kezéből és rábízta a bírák önálló mérlegelésére. Ez egy jelentős pálfordulás, aminek az oka nem derül ki a bíróság ítéletéből ezért én is csak találgatni tudok.

Ennek a pálfordulásnak lehet az oka az, hogy az EUB bírái is feláldozzák a jogállami elveket a bankok érdekében. Ezt én valószínűtlennek tartom. Szerintem sokkal valószínűbb, hogy az EUB bírái is úgy látják, ha a fogyasztók kinyilvánított szándéka döntő, akkor minden devizahiteles a deviza-hitelszerződése érvénytelenségét fogja választani. A szerződések érvénytelensége ugyanis anyagilag rendkívül előnyős egy adós számára. Ez az anyagi előny azonban a bankoknál veszteségként jelentkezik. A deviza-hitelszerződések érvénytelenítése tehát hatalmas veszteséget okoz a bankoknak. Ennek pedig rendkívül súlyos hatása lenne Magyarország gazdasági stabilitására.

Szerintem ez a felismerés az ami miatt az EUB bírái megróbálnak egyensúlyt teremteni a jogállami értékek és az ország gazdasági stabilitása között. Számomra erre utal az, hogy az EUB nem azt mondta, hogy a szerződések érvényességét mindenáron, akár az adósok kinyilvánított szándéka ellenére is, fennt kell tartan, hanem azt, hogy a szerződések érvényességéről a nemzeti bírák önálló mérlegelési jogkörükben dönthetnek. Ez egy fontos különbség. Az EUB jóhiszeműen abból indul ki, hogy a nemzeti bíróságok pártatlanok, ezért a bírák a nemzeti bíróságokon nem fogják ezt a mérlegelési jogkörüket arra használni, hogy a bankokat előnyben részesítsék.

Az EUB döntése szerint tehát akkor lehet egy deviza-hitelszerződést érvényben tartani, ha egy bank és az adós közötti elszámolás eredményeként az adósnak még maradna fent tartozása a bankkal szemben. Ezzel szemben azok a deviza-hitelszerződések érvénytelenek minden esetben, ahol a bank és az adós közötti elszámolás eredményeként az adós tartozása megszűnik.

Ez a megoldás valóban nem teljesen jogállami. De ez a megoldás egy elfogadható kompromisszum a gazdasági stabilitás és a jogállami elevek fentartása között. Így az adós is jól lakik és a káposzta is megmarad.

Ezért az EUB döntése teljesen jó ítélet, ha az feltételezzük, hogy a magyarországi bíróságok elkezdenek jogállami módon működni.

HS: Ön azt állítja, hogy a magyar bírák nem tartják tiszteletben a jogállami játékszabályokat. Miért bízza akkor az EUB a magyar bírákra azt, hogyan kell kiszámolni a bankok jogalap nélküli gazdagodásának a mértékét? Mi lesz akkor, ha a bírák szándékosan olyan elszámolást választanak amelyik, amelyik védi a bankok érdekeit?

LD: Egy jogállamban a hatalmi ágak szét vannak választva egymástól. A három hatalmi ág közül kizárólag a bíróságok feladata a jogviták eldöntése. A bankok és az adósok azon vitatkoznak, hogyan kell a régi Hpt. 213. § (1) bekezdésének c) pontját alkalmazni, hogyan kell ezen rendelkezés alapján a bankok jogalap nélküli gazdagodását kiszámolni. Ha Magyarország jogállam, akkor nincs lehetőség ennek a jogvitának az eldöntését valamelyik másik hatalmi ágra bízni. A magyar igazságszolgáltatás kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk. Ennek az igazságszolgáltatásnak kell a devizahitelesek ügyét rendezni. Abba beleszólása nem lehet se a kormánynak, se az Országgyűlésnek.

A magyar bírák pedig nem választhatnak akármilyen elszámolást. Az EUB ugyanis jelezte, hogy bármikor újra megvizsgálja a devizahiteles törvényeket, és elképzelhető hogy egy újabb vizsgálat alkalmával arra az eredményre fog jutni, hogy azok mégsem összeegyeztethetőek az uniós joggal. Tehát ha a magyar bírák továbbra sem tartják be a jogállami játékszabályokat, akkor jönni fog a “bankpánik” és az “államcsőd”.

HS: Miért olyan biztos abban, hogy a bankok kötelesek lesznek egy jelentősebb összeget visszafizetni az adósoknak?

LD: A bankok több mint tíz éven át tisztességtelen piaci eszközökkel károsították meg a devizahiteleseket. A bankok eltitkolták az árfolyamrés alkalmazásának gazdasági indokait. Titokban megnövelték az árfolyamrés mértékét. Az Unicredit Bank, például, 325%-kal növelte meg titokban az árfolyamrés mértékét; a Budapest Bank pedig közel 200%-kal. Továbbá a bankok manipulálták a hitelszerződések kamatait és nem adtak megfelelő tájékoztatást a devizahitelekhez kapcsolódó kockázatokról.

A fogyasztóvédelmi jog célja pont az, hogy megvédje a fogyasztókat az ilyen és ehhez hasonló tisztességtelen piaci gyakorlattal szemben. Az unió joga kifejezetten azt várja el, hogy a nemzeti bíróságoktól, hogy visszatartó erejű szankcióval büntessék azt a bankot, amelyik tisztességtelen piaci gyakorlatot alkalmaz. Egy bank számára pedig az a visszatartó erejű szankció, ha pénzt kell visszafizetnie a megkárosított ügyfeleknek. Ez az elv az, ami miatt biztos vagyok abban, hogy a magyarországi bankoknak kötelességük jelentősebb összeget visszafizetni az adósoknak.

A devizahitelesek és a bankok hosszú évek óta küzdenek egymással a hitelszerződések miatt. A bírósági eljárások azért húzódnak el ennyire, mert a kormány, az Országgyűlés és a Kúria minden megtesznek annak érdekében hogy elszabotálják a törvények betartását. Ez mind nem történne akkor, ha csak néhány százezer forint forogna kockán.

HS: Miért állítja, hogy a bankok mindezidáig semmilyen szankcióval nem szembesültek? A devizahiteles törvények alapján a bankok visszafizették az adósoknak az árfolyamrés okozta veszteséget és az egyoldalú kamatemelések által okozott veszteséget. Az MNB információi szerint összesen 900 milliárd forintot kaptak vissza az adósok. Ez nem elég szankció?

DL: A devizahiteles törvények egyátalán nem szankcionálták a bankokat az árfolyamrés elrejtése és a kamatok manipulálása miatt. Sőt, ellenkezőleg, a devizahiteles törvények pont azt üzenték a bankoknak, hogy gazdaságilag megéri tisztességtelen piaci gyakorlatot folytatni a fogyasztókkal szemben.

A bankok 900 milliárd forintot vettek el a devizahitelesektől és használták ezt az összeget éveken keresztül. Ez gazdaságilag azt jelenti, hogy a bankok éveken keresztül 900 milliárd forint ingyen hitelt kaptak az adósoktól. A bankok szempontjából ez egy rendkívül jó üzlet.

Ha a devizahiteles törvények szankcionálni akarták volna a bankokat, akkor a bankok kamatot is fizettek volna az adósoknak a 900 milliárd forint használatáért. A kamat pedig nem a normális piaci kamat kellene, hogy legyen, hanem a megemelt büntető kamat, hiszen a tisztességtelenül elvett 900 milliárd forint használati díja több kell, hogy legyen annál, mint a normális piaci kamat.

Egy hasonlattal élve a devizahiteles törvények tartalma olyan, mintha a büntető törvénykönyv a tolvajt csak azzal büntetné, hogy elveszi tőle az ellopott árut. Az ellopott áru visszaszolgáltatása nem büntetés, hanem a jogsértés helyreállítása. Ha a tolvajtól csak az ellopott árut vesszük el, akkor a tolvaj újra és újra lopni fog, hiszen nincs veszíteni valója.

HS: Az imént azt állította, hogy a bankok bizonyíthatóan nem tájékoztatták az ügyfeleket a devizahitelkhez kapcsolódó kockázatokról. Ebben miért olyan biztos? A devizahiteles törvények az árfolyamkockázatot a devizahitelesek nyakába varrták. A kockázatfeltáró nyilatkozatokkal kapcsolatban pedig egyelőre nincs egyértelmű bírósági gyakorlat.

DL: Ha elolvassuk az EUB korábbi ítéleteit és a Kúria ún. “konzultációs testületének” 2019 júniusában kelt állásfoglalását a tisztességtelen tájékoztatás jogkövetkezményeiről, akkor azokból kiderül, hogy a bankok kötelesek a devizahitelesek válláról levenni az árfolyamkockázat okozta veszteséget. Egész pontosan azt a veszteséget, ami a szerződések megkötése és a szerződések forintosítása közötti időszakban keletkezett.

A bankok által használt kockázatfeltáró nyilatkozatok tartalma ugyanis egyetlen esetben sem felel meg az EUB által támasztott követelményeknek. Az EUB elvárásai szerint, a bankok kötelesek felhívni a deviza-adósok figyelmét nem csak az árfolyamkockázatra, hanem a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre gyakorolt hatására is. Ennek az utóbbi elvárásnak egyetlen magyarországi bank sem tett eleget, mert egyetlen bank kockázatfeltáró nyilatkozata sem említi a Svájci vagy a Japán Nemzeti Bank kamatpolitikáját, mint kockázati tényezőt. A bankok tehát a kockázatok feltárása tekintetben is tisztességtelen piaci gyakorlatot folytattak, mert egy fontos kockázatot elhallgattak.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a tájékoztatás az árfolyamkockázatról megfelelő lett volna. Hanem azt, hogy nem szükséges az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás tartalmát részletesen vizsgálni annak érdekében, hogy kiderülön, hogy a tájékoztatás összességében nem volt teljeskörű.

Ennek megfelelően, ha a Kúria betartja a saját állásfoglalását, akkor az árfolyamkockázatot a bankok viselik.

HS: A Kúria állásfoglalása alapján azonban alig jár vissza pénz a devizahiteleseknek. Miért gondolja, hogy ez meg fog változni?

LD: A devizahiteles törvények az árfolyamkockázatot az adósok nyakába varrták. A magyar bírák sokáig azt az álláspontot képviselték, hogy a törvény az törvény, ezért nekik az árfolyamkockázattal kapcsolatban nincsen döntési jogkörük. A bíróságok, úgy mond, nem tudják a törvényalkotó akaratát megváltoztatni.

A Kúria kénytelen volt feladni ezt az álláspontját az EUB C-51/17 (Ilyés) és C-118/17 (Dunai) döntései után. Az EUB bírái számára ugyanis ezen eljárások során derült ki, hogy a devizahiteles törvények milyen súlyos mértékben sértik a jogállamiság elvét. Az EUB ezért ezen döntéseiben arra kötelezte a nemzeti bíróságokat, hogy vizsgálják meg az árfolyamkockázat feltáró nyilatkozatok tartalmát.

A Kúria állásfoglalása a tisztességtelen tájékoztatás jogkövetkezményeiről ezért pont azt készítette elő, hogyan kerüljön át az árfolyamkockázat okozta veszteség az adósoktól a bankokra.

A Kúria által kitalált megoldásba azonban jó néhány olyan hiba csúszott, ami a bankok számára előnyös. A legnyilvánvalóbb hiba az a kamat mértékére vonatkozott. A Kúria ugyanis azt javasolta, hogy a devizahitelek eredeti (svájci frank vagy japán yen) kamatát úgy kell “forintosítani”, hogy az ún. “kamatfelár” mértékét megtartjuk. Tehát ha az eredeti kamat a sváci frank alapkamata plusz 2% felár volt, akkor a forintosított hitel kamata a Magyar Nemzeti Bank alapkamata plusz 2% felár lenne.

Ez a megoldás a bankok számára rendkívül kedvező volna, mert olyan helyzetet teremtene, mintha a bankok piaci forint hiteleket nyújtottak volna. Ezzel a megoldással ezért pont ugyan az a gond, mint ami a devizahiteles törvényekkel. Mégpedig az, hogy nem okoznak a bankoknak visszatartó erejű veszteséget. Vagy más szavakkal: nem szankcionálják megfelelő módon a bankok tisztességtelen piaci gyakorlatát.

HS: Ön szerint hogyan kellene elvégezni az elszámolást a bankok és az adósok között? Mi lenne a bankok számára visszatartó erejű szankció?

LD: Az elszámolás során én abból indulok ki, hogy alkalmazni kell a régi Hpt. 213. § (1) bekezdését, mert csak ez felel meg a jogállamiság elvének. A kérdés tehát az, mi a tartalma a bankok és az adósok közötti jogviszonynak akkor, ha egy devizahitel szerződés semmis. Hiszen, ha egy szerződés semmis, akkor arra jogot alapítani nem lehet.

A deviza-hitelszerződések alapján a bankok és az adósok között a pénzmozgás mindig forintban történt. A bank tehát forintban folyósította az adósnak a hitel tőkeösszegét. Az adós pedig forintban fizette a banknak a havi törlesztő-részleteket. Ha összehasonlítjuk a két pénzmozgást, akkor azt láthatjuk, hogy az adós, az évek során, összesen lényegesen több pénzt fizet vissza a banknak, mint amennyi tőkeösszeget a bank eredetileg folyósított. A bank és az adós közötti jogviszony tartalma dönti el azt, hogy az adós mennyivel fizet több pénzt vissza a banknak annál, mint amennyi pénzt eredetileg kapott.

A deviza-hitelszerződések alapján a bankok általában az alábbi költségekkel növelték meg a visszafizetendő pénzösszeget: piaci kamat, kezelési költség, folyósítási (vagy szerződéskötési) díj, közjegyzői okirat díja, földhivatali eljárás díja és a devizaváltás díja (értsd árfolyamrés). A bankok továbbá a szerződés alapján rakták az árfolyamkockázatot az adósok vállára, tehát a visszafizetendő összeg akkor is növekedett, ha a forint árfolyama gyengült.

Ha egy szerződés semmis, akkor a felek közötti jogviszonyt a polgári törvénykönyv (Ptk) rendelkezései határozzák meg. Hiszen a Ptk. pont azt a szerepet tölti be a jogrendszerben, hogy szabályozza azokat a kérdéseket, amelyeket a felek a szeződése nem szabályoz. Ezért, ha egy hitelszerződés semmis, akkor meg kell nézni mit ír a Ptk. a hitelek visszafizetéséről.

Ha elolvassuk a Ptk-t, akkor azt láthatjuk, hogy a Ptk. szerint az adós nem köteles piaci kamatot fizetni a hitel tőkeösszege után. A Ptk. ugyanis csak az MNB alapkamatát ismeri. Emiatt, ha egy adós éveken át piaci kamatot fizetett a banknak egy semmis szerződés alapján, akkor a bank az évek során jogalap nélkül gazdagodott abban a mértékben, ami a picai kamat és az MNB alapkamat közötti összeg.

Ugyanez a helyzet a kezelési költséggel. A Ptk. szerint az adós nem köteles kezelési költséget fizetni a hitel tőkeösszege után. Emiatt, ha egy adós éveken át kezelési költséget fizetett a banknak egy semmis szerződés alapján, akkor a bank az évek során jogalap nélkül gazdagodott, abban a mértékben, ami a kezelési költség összege.

Sőt, ugyanez a helyzet az összes többi szerződéses költséggel és az árfolyamkockázattal. A Ptk. nem ismeri sem a folyósítási (vagy szerződéskötési) díjat, sem a közjegyzői okirat díját, sem a földhivatali eljárás díját, sem a devizaváltás díját, és az árfolyamkockázatot sem. Emiatt, ha egy adós ezeket a díjakat kifizette és ezt a kockázatot viselte annak ellenére, hogy a szerződése semmis, akkor a bank minden esetben jogalap nélkül gazdagodott.

A végeredmény tehát az, hogy az adósoknak a Ptk. szerint kizárólag a tőke forint összegét és az MNB alapkamatát kell visszafizetniük a bankuknak. Többet egy fillért sem. Minden, amit az adósok ezen felül fizettek, az a bankokat jogalap nélküli gazdagította. Ez a többlet ezért az adósoknak visszajár.

HS: Ez rendkívül sok pénznek tűnik. Nem túl sok ez az összeg, amit követelnek az adósok nevében?

DL: Tovább megyek. Mi nem csak azt akarjuk elérni, hogy a bankok a felsorolt tételeket mind visszafizessék. Mi azért is küzdünk, hogy a bankok 2014-től kezdődően késedelmi kamatot fizessenek a tartozásuk után. Hiszen 2014-óta a devizahiteles törvények gátolják ezt az elszámolást. A devizahiteles törvények zárják ugyanis ki a régi Hpt. 213. § (1) bekezdésének az alkalmazását.

Ezen mellett, mi azt is el akarjuk érni, hogy az adósok visszakapják az összes perköltséget és az összes ügyvédi költséget, ami az elmúlt években a jogaik védelmére költöttek. Ezek a perköltségek ugyanis nem merültek volna fel, ha a bíróságok betartják a jogállami szabályokat.

HS: Ezek az igények irreálisnak tűnnek. Szász Károlynak ezek szerint igaza lenne abban, hogy “bankpánikot” és “államcsődtől” okozhat a devizahiteles elszámolás.

DL: Igen, ha a mi álláspontunk érvényesül, akkor a bankok nagyon komoly árat fognak fizetni a devizahitelezés során elkövetett jogsértésekért. Pont ez a veszteség az, ami miatt az egész államigazgatás azon dolgozik, hogy elszabotálják a régi Hpt. 213. § (1) bekezdésének az alkalmazását.

De ne felejtsük el, Magyarországon nem néhány tapasztalatlan banki gyakornoknak csúszott egy-két hiba a power-point-prezentációjába. Magyarországon a bankok éveken át tisztességtelen módon kihasználták az adósok tájékozatlanságát. A bankok vezetői azt gondolták, hogy az adósokat következmények nélkül félre lehet vezetni, és ki lehet zsebelni. A PSZÁF pedig ehhez a rabló-kapitalizmushoz éveken át asszisztált. Most pedig mindenki meglepődik azon, hogy egy jogállamban a fagylalt visszanyal.

HS: Mit gondol, a Kúria követni fogja az Önök álláspontját az elszámolásról?

DL: Nem tudom. Soha nem titkoltam, hogy nem bízom a Kúria bíráiban, mert véleményem szerint szándékosan elcsalják a devizahiteles pereket. Ezért nem tartom kizártnak, hogy továbbra is a bankok érdekeit fogják védeni. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha a Kúria bírái továbbra is megszegik a jogállami játékszabályokat, akkor az Magyarország Európai Uniós tagságának a végét fogja jelenteni.

Mindenesetre kíváncsian várom, hogyan értelmezi a Kúria az EUB döntését, és hogyan gondolja a Kúria helyreállítani azt a jogi és ténybeli állapotot, amiben az adósok lennének, ha szerződésük semmis lenne. A labda tehát most a magyar bíróságoknál van.

Az eldöntendő jogi kérdés, hogyan értelmezi a Kúria a régi Hpt. 213. § (1) bekezdését. Egy jogállamban erről a kérdésről nyilvános vita folyna a bankok és az adósok között. A Kúria pedig azt az álláspontot fogadná el, amelyiket meggyőzőbben meg lehet indokolni.

Mi egy ilyen nyilvános vitára készen állunk. Az érveinket több fórumon is nyilvánosságra hoztuk és ebben az interjúban is elmondtam. Ha a bankoknak van egy másik javaslatuk arra, hogyan kellene a régi Hpt. 213. § (1) bekezdését alkalmazni (vagy más szavakkal: a bankok jogalap nélküli gazdagodásának az összegét kiszámolni), akkor azt szívesen megvitatjuk. Hamarosan kiderül, hajlandó-e a Kúria megváltoztatni eddigi joggyakorlatát és elkezd-e jogállami módon működni.

HS: Mit javasol a devizahiteleseknek?

DL: A devizahiteleseknek azt javaslom, hogy mindenképpen tegyenek jogi lépéseket, ha végrehajtási eljárás indul ellenük. De azok a devizahitelesek is indíthatnak pereket, akik eddig még nem pereltek. Perelni fontos, mert csak a perekkel lehet nyomást gyakorolni a bíróságokra. A bírák csak akkor tudnak elkezdeni jogállami módon ítélkezni, ha vannak folyamatban devizahiteles perek.

HS: Sokan érdeklődnek, hogy a PITEE vállal-e jogi képviseletet?

LD: A PITEE egyesületnek nincsen arra kapacitása, hogy jogi képviseletet vállaljon. Aki ügyvédet keres, annak továbbra is azt javaslom, hogy tájékozódjon az interneten. Egy hasznos ügyvéd lista megtalálható pl. a hitelsikerek.hu weboldalon. Én akkor tudok esetleg segíteni, ha valaki már végigküzdötte a magyar igazságszolgáltatás szintjeit, és szeretné tovább vinni az ügyét a nemzetközi bírói fórumokra.

HS: Ha jól emlékszem a PITEE eddig minden keresetet elbukott az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Miért gondolja, hogy ez most megválltozik?

Igen, mi több keresetet indítottunk 2014-ben és 2015-ben annak érdekében, hogy a strassbourgi bíróság mondja ki azt, hogy a devizahiteles törvények ellentétesek a jogállami elvekkel. Ezeket valóban elbuktuk. Ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy a strassbourgi biróság devizahiteles döntései hibásak. Ezeket a hibákat a bíróság azonban csak akkor tudja korrigálni, ha újra benyújtunk pereket.

Az elmúlt években sokminden történt. Az EUB C-51/17 (Ilyés) és C-118/17 (Dunai) döntései bizonyítják, hogy a devizahiteles törvények ellentétesek a jogállami elvekkel. Az újabb strassbourgi eljárásokban ezekre a döntésekre lehet hivatkozni. A strassbourgi bíróság be fogja látni, hogy nem ítélheti meg az EUB és az EJEB ugyanazt a jogi kérdést eltérően.

Továbbá most már az is bizonyított tény, hogy a Kúria 6/2013-as és 2/2014-es jogegységi határozatai sem felelnek meg a jogállami elveknek. Ezt ráadásul nem csak az EUB döntései bizonyítják, hanem a magyar kormány is így gondolja. A polgári jogegységi határozat jogintézményét a Országgyűlés 2019-ben megreformálta. A kormány a reformat azzal indokolta, hogy a korábbi szabályozás ellentétes volt a jogállami elvekkel. Ez alapján az összes jogegységi határozatot vissza kellene vonni, amit a Kúria a reformot megelőzően hozott. Sőt, minden bírósági ítéletet meg kellene semmisíteni, amiben a bíróságok hivatkoznak a 6/2013-as és 2/2014-es jogegységi határozatokra. Sőt a devizahiteles törvényeket sem lenne szabad a bírósági eljárásokban alkalmazni, mert az Országgyűlés azokat a korábbi jogegységi határozatokra tekintettel alkotta. Itt is az a kérdés, vajon mikor kezdenek el a magyar bíróságok jogállami módon ítéleteket hozni.

A PITEE egyesület augusztusban kezdeményezett egy alkotmánybírósági eljárást ezen érvek alapján. A beadványt a honlapunkon hamarosan közzé fogjuk tenni.

HS: Az EUB ítéletének a kihirdetése után a Demokratikus Koalíció (DK) egy hárompontos megoldási javaslatot tett közzé a devizahitelesek helyzetére. Ezek a pontok az elsétálás jogának a bevezetése, az adósok kárpótlásának az előírása és a végrehajtások/kilakoltatások felfüggesztése. Mit gondol erről a javaslatról? Mit tehetnek a politikai pártok a devizahitelesek érdekében?

LD: A DK javaslata jól mutatja, hogy Magyarországon a jogállami elveket nem a Fidesz-kormány számolta fel, hanem Magyarországon a jogállami elvek betartásának nincsenek társadalmi hagyományai.

Az elsétálás jogát nem lehet a devizahitelesek javára bevezetni, mert az visszamenőleges hatályú jogalkotás lenne. A visszamenőleges hatályú jogalkotás pedig egy jogállamban kizárt. A végrehajtások/kilakoltatások felfüggesztésére nincs szükség új törvényre, hanem a közjegyzőknek egyszerűen alkalmazniuk kellene a régi Hpt. 213. § (1) bekezdését. Ha ugyanis egy szerződés semmis, akkor a közjegyzőknek meg kell tagadniuk a végrehajtható okirat kiállítását. Végrehajtható okirat nélkül pedig nincs végrehajtás. Ami pedig az adósok “kárpótlását” illeti, érdekes lenne tudni, vajon hogyan számolná ki a DK az adósoknak visszajáró összeget. Erről a DK javaslata hallgat. Egy jogállamban a DK is szabadon javaslatot tehet arra, hogyan kellene a régi Hpt. 213. § (1) bekezdését értelmezni. Az ő javaslatuk is része lehetne a nyilvános vitának. Mi a DK javaslatát is szívesen megvitatjuk.

A devizahitelesek ügyét kizárólag a bíróságok tudják megoldani. Abba ne avatkozzon bele se a kormány, se a parlament. A devizahitelesek nehézségei azonnal meg fognak oldódni, amint elkezdenek a magyar bíróságok jogállami módon ítéleteket hozni.

Ezen gondolatmenet alapján a pártok nem tehetnek semmit a devizahitelesek érdekében.

A pártok esetleg az egész ország érdekében azon elgondolkodhatnának, hogyan lehetne a választások után jogállami eszközökkel eltávolítani azokat a bírákat a bírói karból, akik az elmúlt években a nevüket adták a devizahiteles perek elcsalásához. Továbbá azon is elgondolkodhatnának, hogyan kellene a jogászképzést úgy átalakítani, hogy Magyarországon ne kapjon jogi diplomat az a joghallgató, aki azt hiszi, hogy a visszamenőleges hatályú jogalkotás összeegyeztethető a jogállamiság elvével.

HS: A devizahitelesek ügyét sok ember csak nehezen tudja követni, mert a pénzügyi jog és a jogállamiság tartalma absztrakt fogalmak. Hogyan foglalná össze az EUB döntése után kialakult helyzetet azoknak, akik nem követik a jogi csűrést-csavarást?

LD: A legfontosabb kérdés, vajon sikerül-e elérni, hogy a devizahitelesek anyagi terhei jelentősen lecsökkenjenek vagy esetleg pénzt kapjanak vissza. Ez a kérdés továbbra sem dőlt el. Az Európai Unió Bírósága az adósok érdekeit védi. A végső szót azonban a magyar bíróságoknak kell kimondaniuk. Ezért most arra várunk hogyan alkalmazzák a döntést a magyar bíróságok. Ha a magyar bírák betartják az Európai Unió Bíróságának az iránymutatását, akkor a devizahitelesek terhei jelentősen csökkeni fognak. Ha a magyar bírák nem tartják be az Európai Unió Bíróságának iránymutatását, akkor az adósok jelenlegi helyzete nem fog változni. Ez utóbbi esetben azonban Magyarország Európai Uniós tagsága kerül veszélybe. Aki ellen végrehajtási eljárás indul az mindenképpen forduljon ügyvédhez.

Korábbi interjúk