A másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, amelyben az adóssal szemben folyamatban lévő végrehajtási eljárást elévülés miatt megszüntette.
Az adóssal szemben fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett a Legal Rest Zrt. A fizetési meghagyással szemben az adós nem élt ellentmondással, ezért az 2014. augusztus 22. napján jogerőre emelkedett. A fizetési meghagyás alapján majd 4 évvel később, 2018. augusztus 2. napján indított végrehajtási eljárást a Legal Rest Zrt. A végrehajtó ezt követően felhívta a Legal Rest Zrt. végrehajtást kérőt, hogy a végrehajtási eljárás költségelőlegét fizesse meg, aki ennek 2018. szeptember 7. napján eleget is tett.
Ezt követően a végrehajtási eljárás más végrehajtóhoz került át, a korábban eljárt végrehajtó a végrehajtási költségelőleget a Legal Rest Zrt. részére visszautalta. Az új végrehajtó szintén megkereste a végrehajtást kérőt a végrehajtási költségelőleg megfizetése iránt 2018. szeptember 19. napján. A végrehajtást kérő a végrehajtó ezen megkeresésére jóval ezt követően, 2021. szeptember 2. napján reagált, igazolva a költségelőleg megfizetését a korábbi végrehajtónak. A végrehajtást kérő ezt követően csak 2023. március 22. napján kereste ismét a végrehajtót, kérvén, hogy hogy intézkedjen a végrehajtási ügyben, foganatosítson végrehajtási cselekményt. 2023. március napján a végrehajtó a végrehajtást kérőt tájékoztatta arról, hogy a végrehajtási eljárás a törvény erejénél fogva megszűnt.
A Legal Rest Zrt. 2024. szeptember 29. napján ismételten kérte a végrehajtási lap kibocsátását (azaz a végrehajtási eljárás megindítását) a közjegyzőtől. A végrehajtást kérő 2025. március 31. napján fizette meg a végrehajtási költségelőleget, ez alapján a végrehajtó pedig megkezdte a végrehajtási cselekmények foganatosítását az adóssal szemben.
Az adós kereseti kérelmében kérte a bíróságtól a végrehajtás megszüntetését, arra hivatkozással, hogy a fizetési meghagyás jogerőre emelkedését követően az elévülés 2019. augusztus 23. napján bekövetkezett, a végrehajtási lap kiállítására pedig csak 2024. augusztus 28. napján került sor.
Az adós keresetét az elsőfokú bíróság elutasította, mivel álláspontja szerint a 2018. augusztus 2. napján kibocsátott végrehajtási lap (mint végrehajtási cselekmény) az elévülést megszakította, a Legal Rest Zrt. a végrehajtási költségelőleget megfizette. Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy minden olyan cselekmény végrehajtási cselekménynek minősül, amely a végrehajtás előbbre vitelét célozza és annak sikerességére kihat.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az adós fellebbezett, amelynek hatására a másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az adóssal szemben folyamatban lévő végrehajtási eljárást megszüntette, mivel a végrehajtást kérő a végrehajtási költségelőleget a korábbi végrehajtótól visszakapta, az új végrehajtónak pedig nem fizette meg, illetőleg a költségelőleg megfizetését felhívásra határidőn belül nem igazolta, ezért nem történt egészen 2024. szeptember 29. napjáig (az új végrehajtási lap kibocsátásáig) olyan végrehajtási cselekmény, amely az elévülést megszakíthatta volna, a követelés végrehajtási joga pedig elévült.
Az adóst a perben dr. Nyulászi Márk ügyvéd képviselte.
Elérhetősége: +36706058987
A jogerős ítélet ITT tekinthető meg
Pervitelben szükséges számítások, kimutatások készítése:
Erdősi Éva +36 70 324 4298
Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak!
Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.hitelsikerek.hu webcímen keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik
a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.
A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.
A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.