Kedves Olvasóink!
Bank Plus Bank Zrt. gépjármű finanszírozási kölcsönéből eredő a jogutód Cofidis Magyarországi Fióktelep által indított követelés iránti pert utasította el a Salgótarjáni Járásbíróság. Az eredeti ügyletben az adós 1,6 millió forint CHF alapú kölcsön nyújtott gépjármű vásárláshoz 2008-ban. Elszámoláshoz az OTP Bank Nyrt. devizaárfolyamát vették alapul. Az adós 2014-ig 2,5 millió forintot törlesztett. A szerződés ugyanebben az évben felmondásra került. A Cofidis fizetési meghagyásban 1,8 millió forint tartozás megfizetését követelte, mely ellen az adós ellentmondással élt, így az ügy perré alakult. A perben a bíróság az előadottak alapján arra a következtetésre jutott, hogy a pénzintézet nem tett eleget a Hpt-ben foglalt tájékoztatási kötelezettségének (árfolyamkockázattal kapcsolatosan), amely miatt a kölcsönszerződés teljes egészében érvénytelen. A bíróság azt is megállapította, hogy emiatt az adósnak a kapott összeg, vagyis 1,6 millió Ft visszafizetésére van kötelezettsége, melyet teljesített, sőt túlfizetése keletkezett (857 ezer Ft), mely visszajár a részére.
A pénzintézet nem indított viszontkeresetet, elszámolást sem terjesztett elő, így az ügy az adós számára sikerrel zárult.
Az ítélet letölthető itt: Cofidis drkishazi
Az ügyet dr. Kisházi János egri ügyvéd képviselte.
A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel (HitelSikerek és az írás címe) idézhetők, illetve tehetők közzé, beleértve a felhasznált képeket és csatolmányokat is.