A Fővárosi Törvényszék az adós keresetének helyt adott, a deviza alapú lakásvásárlási kölcsönszerződés érvénytelennek nyilvánította és kötelezte a bankot, hogy az adós által megfizetett túlfizetés összegét, valamint annak késedelmi kamatát fizesse meg az adósnak.
A felperes adós deviza alapú lakásvásárlási kölcsönszerződést kötött 2007. május 10. napján az alperes Raiffeisen Bankkal. A kölcsönszerződés VIII.6. pontjában az adós kijelentette, hogy a banktól a kölcsönszerződéssel kapcsolatos tájékoztatást a szükséges és elégséges mértékben megkapta, tisztában van az ügylet esetleges kockázataival, így különösen azzal, hogy az adott deviza magyar forinttal szembeni árfolyam alakulása a kölcsön forintban történő visszafizetésének terheit egyaránt növelheti és csökkentheti. Az adós az esetleges árfolyamveszteséget is figyelembe véve képes a fizetési kötelezettségeinek maradéktalan és pontos teljesítésére, továbbá az adós elfogadja, hogy a fentiek tekintetében a bankkal szemben sem most, sem a jövőben semmiféle igény támasztására nem jogosult.
Az adós pert indított a bankkal szemben, ahol kérte az árfolyamkockázati tájékoztatás tisztességtelensége miatt a bíróságtól a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítását. Az adós a keresetét többször módosította, az idő közben kialakult uniós joggyakorlatnak megfelelően pedig a kölcsönszerződést azzal kérte hatályossá nyilvánítani, hogy a túlfizetése összegét és a fizetési felszólítás napjától járó késedelmi kamatot a túlfizetés összege után fizesse meg számára a bank. Az adós érvelése szerint a fizetési felszólítás alatt az érvénytelenség jogkövetkezményének levonását követő követelés megfizetésére való felszólítás volt értendő.
A bank a kereset elutasítását kérte, az adós keresetét mind jogalapjában, mind összegszerűségében vitatta.
A kölcsönszerződés érvénytelenségét először közbenső ítéletben mondta ki a Fővárosi Törvényszék, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezett és a Fővárosi Törvényszéket új eljárásra kötelezte.
A fenti előzményeket követően, a megismételt eljárásban a Fővárosi Törvényszék megállapította a deviza alapú lakásvásárlási kölcsönszerződés érvénytelenségét és kötelezte az alperest az adós által túlfizetett tőkeösszeg visszafizetésére, illetőleg a túlfizetés után késedelmi kamat megfizetésére. A Törvényszék részletes bizonyítást folytatott le annak érdekében, hogy az alperes eleget tett-e az árfolyamkockázati tájékoztatási kötelezettségének, amelynek alapján megállapította, hogy a bank a perben nem tett eleget azon bizonyítási kötelezettségének, amely szerint a kölcsönszerződés megkötésekor a bemutatott részletességgel tájékoztatta az adóst az őt terhelő árfolyamkockázatról.
A késedelmi kamat kezdőidőpontja tekintetében a Fővárosi Törvényszék a következőképpen határozott:
Az adós a késedelmi kamatkövetelésének kisebb részét a 2023. június 6. napján benyújtott marasztalásra irányuló keresetlevél benyújtásától kezdődően számíthatta fel, nagyobb részét pedig a hatályossá nyilvánítás iránti keresetváltoztatás előterjesztésétől, hiszen nem csak a keresetlevél, de a keresetváltoztatás is megfelelt a felszólítással szembeni tartalmi követelményeknek.
Az adóst a perben dr. Lajos Sándor ügyvéd képviselte.
Elérhetősége: +36 70 398 5715
A jogerős ítélet itt tekinthető meg
Pervitelben szükséges számítások, kimutatások készítése:
Erdősi Éva +36 70 324 4298
Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak!
Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.hitelsikerek.hu webcímen keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik
a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.
A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.
A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.