Kedves Olvasóink!
Korabeli lapokban böngészve bukkantunk arra a hírre, ami 1912 szeptemberében a Lévai Hírlapban jelent meg, mely sajtótermék a Barsvármegyei Községi és Körjegyzők Egyesületének hivatalos lapja volt. Úgy tűnik, hogy 100 évvel ezelőtt a nagybankok még a tisztesség jegyében kereskedtek, az indokolatlan költségeket, a lakosság megkárosítását hivatalból üldözendőnek tartották. Nem állítjuk, hogy jobb volt a világ akkor, de az biztosan nem fordulhatott elő, hogy a bank tisztességtelen tevékenysége miatt legyenek emberek földönfutók és ehhez a kormány által irányított bíróságok asszisztáljanak. Talán a nagy söprögetés reneszánszának itt lenne már az ideje.
A cikket az alábbiakban olvashatják, a kiemelések tőlünk származnak:
A nagy söprögetés.
Úgy látszik a magyar hitelélet terén nagy tisztogatás készül, maguk a nagy pénzintézetek unták meg már azt az embertelen munkát, amit a különböző hangzatos címbe burkolt kisebb nyerészkedő pénzintézetek végeztek, tojástáncot járva a törvény még mindég eléggé szelíd paragrafusai körül. Alig van nap, hogy egy-egy népboldogító pénzintézet összeroppanásáról ne hallanánk. Hogy mi okozza ezeket a bukásokat, arról ahány ember van, annyiféleképpen vélekedik. Legfőbb oka a sűrű bankbukásoknak kétségtelenül az, hogy a nagy pénzintézetek sorba egymásután vonják meg ezektől a csipri-csupri bankocskáktól a hitelt, amelyek azonban minden törpeségük dacára nem régiben még igen számottevő tényezői voltak a magyar hiteléletnek. A nagy pénzintézeteket szidják a kis bankok bukásáért, de azt elfelejtik megkérdezni, hogy vájjon a nagy pénzintézeteknek miért támadt épen mostanában olyan falánk kedvük, hogy legalább minden früstökre kivégeznek egy-egy kisebb bankot. Mert egész másképpen fest a dolog, ha erre a kérdésre tárgyilagos, elfogulatlan választ adnak.
nagy söprögetést a magyar hitelélet mezején. A gazdasági életnek több igen jelentékeny vezető egyénisége ép a napokban nyugtatott meg arról, hogy gazdasági válságról szó sincs. Hogy ha feszült viszonyok vannak is talán itt-ott a gazdasági élet terén, az nemzetközi jelenség. A pénzpiac összeroppanásától tehát nem kell tartani, a szolid vállalkozás ezután is megfogja kapni a maga forgótőkéjét, csak a kétes vállalkozásoknak borult be az égboltozatja, ami nem veszteség a nagy közönség szempontjából, hanem tisztán csak nyereség, mert hiszen a hitelünknek alapja úgy bent az országban, mint annak határain kívül, kétségtelenül mindég a gazdasági élet tisztasága és szolidsága marad. Hogy az apró-cseprő pénzintézeteknél nincsen egészen rendben a széna, annak kiálltó bizonyítéka a szatmári eset is, amiről a napilapok hírt adtak. Az Osztrák Magyar Bank ottani fiókjának vezetője nemrégiben összehívatta a a többi pénzintézetek vezetőit s valóságos erkölcsi prédikációt tartott nekik. Figyelmeztette őket, hogy legyenek humánusabbak, nyerészkedő vágyukat mérsékeljék, az emberbenyúzást bízzák rá a kannibálokra. A váltókölcsönök visszafizetésénél legyenek méltányosak, a kamatlábat ne emeljék túlságosan s ne csináljanak a hitelt kereső közönségnek még azonkívül is külön semmivel sem indokolható költségeket. Hát bizony ez az intőszó elég bizonyíték lehet ahhoz, hogy a kis pénzintézetek körül nincs minden rendjében. De bizonyíték arra is, hogy a nagy pénzintézetek eléggé érzik ennek az áldatlan helyzetnek az ódiumát s már most nem rettennek vissza a radikálisabb eszközöktől sem, hogy a magyar hiteléletet annyira, amennyire megtisztítsák.
