Intrum Zrt., végrehajtási záradék törlése, 45.Pkf.631.110/2023/3., jogerős, dr. Madari Tibor

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a közjegyző végzését megváltoztatta, és a 45.Pkf.631.110/2023/3. számú ítéletével a végrehajtási záradékot törölte. Az ítélet jogerős.

Adós végrehajtási záradék törlése kérelemmel fordult a közjegyző felé, aki végzésével a kérelmet elutasította. Indokolása szerint alaptalan az adós azon hivatkozása, hogy a ténytanúsítvány nem felel meg a hivatkozott jogszabályoknak, mintahogy nem találta alaposnak az adós arra történő hivatkozását sem, hogy a folyósítás tényét, a teljes követelés összegszerűségét semmilyen közokirat nem igazolná. Ezekre tekintettel nem látta megállapíthatónak, hogy a végrehajtási záradék törvény megsértésével került kiállításra, így a Vht. 211. § (2) bekezdése alkalmazásának nem volt helye álláspontja szerint.

A végzés elleni fellebbezésében az adós a közjegyző végzésének megváltoztatását, a végrehajtási záradék törlését kérte. A fellebbezésre tett észrevételében a végrehajtást kérő a közjegyző végzésének helybenhagyását kérte.

A másodfokú bíróság a fellebbezést alaposnak találta, a közjegyző érdemi döntésével nem értett egyet, ezért azt megváltoztatta. Indokolása szerint ahhoz, hogy a jogszabálynak megfeleljen a tanúsítvány, ahhoz a kérelmet előterjesztő félnek adott tanúsítványnak tartalmaznia kell a nyilatkozat, vagy értesítés szó szerinti szövegét, „és ezt erősíti meg a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett Pfv.I.20.585/2022/4. számú ítélete, amely szerint a felmondás tanúsítása akkor felel meg a közjegyzői okiratkiállítás feltételeinek, ha a közjegyző a felmondás átvételét igazoló tanúsítványban nem csak azt igazolja, hogy a kötelezett a felmondást átvette a tértivevény alapján, hanem azt is, hogy mi volt az átvett irat tartalma, azaz a felmondás szövegét is idézi.”

További indokolásként megállapította, hogy a közjegyző végzésében nem helytállóan értelmezte a 3/2020. PJE határozatban foglaltakat, hiszen az egyértelműen leszögezi, hogy a közjegyzői okiratba foglalt felmondásnak a közjegyző a Kjtv. 142. § (2) bekezdésének foglaltaknak maradéktalanul teljesülnie kell ahhoz, hogy közokiratnak minősüljön a nyilatkozat, vagy értesítés közlésére vonatkozó tanúsítvány, ami nem vitásan jelen esetben nem valósult meg.

Ezen okok miatt a vonatkozó jogszabály értelmében a felmondás közlésére vonatkozó ténytanúsítvány nem minősíthető közokiratnak, így nem valósultak meg a törvényi előírás feltételei, ezért a másodfokú bíróság a közjegyző végzését megváltoztatta és a végrehajtási záradékot ítéletével törölte.

Az adóst az eljárások során dr. Madari Tibor ügyvéd képviselte.
www.madari.hu
E-mail: madari@madari.hu

Az ítélet letölthető ITT – 45.Pkf.631.110/2023/3. vh.záradék törlése dr. Madari Tibor

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak!
Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.hitelsikerek.hu webcímen keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.

A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik
a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.