A nagy söprögetés

Kedves Olvasóink!

Korabeli lapokban böngészve bukkantunk arra a hírre, ami 1912 szeptemberében a Lévai Hírlapban jelent meg, mely sajtótermék a Barsvármegyei Községi és Körjegyzők Egyesületének hivatalos lapja volt. Úgy tűnik, hogy 100 évvel ezelőtt a nagybankok még a tisztesség jegyében kereskedtek, az indokolatlan költségeket, a lakosság megkárosítását hivatalból üldözendőnek tartották. Nem állítjuk, hogy jobb volt a világ akkor, de az biztosan nem fordulhatott elő, hogy a bank tisztességtelen tevékenysége miatt legyenek emberek földönfutók és ehhez a kormány által irányított bíróságok asszisztáljanak. Talán a nagy söprögetés reneszánszának itt lenne már az ideje.

A cikket az alábbiakban olvashatják, a kiemelések tőlünk származnak:

A nagy söprögetés.

Úgy látszik a magyar hitelélet terén nagy tisztogatás készül, maguk a nagy pénzintézetek unták meg már azt az embertelen munkát, amit a különböző hangzatos címbe burkolt kisebb nyerészkedő pénzintézetek végeztek, tojástáncot járva a törvény még mindég eléggé szelíd paragrafusai körül. Alig van nap, hogy egy-egy népboldogító pénzintézet összeroppanásáról ne hallanánk. Hogy mi okozza ezeket a bukásokat, arról ahány ember van, annyiféleképpen vélekedik. Legfőbb oka a sűrű bankbukásoknak kétségtelenül az, hogy a nagy pénzintézetek sorba egymásután vonják meg ezektől a csipri-csupri bankocskáktól a hitelt, amelyek azonban minden törpeségük dacára nem régiben még igen számottevő tényezői voltak a magyar hiteléletnek. A nagy pénzintézeteket szidják a kis bankok bukásáért, de azt elfelejtik megkérdezni, hogy vájjon a nagy pénzintézeteknek miért támadt épen mostanában olyan falánk kedvük, hogy legalább minden früstökre kivégeznek egy-egy kisebb bankot. Mert egész másképpen fest a dolog, ha erre a kérdésre tárgyilagos, elfogulatlan választ adnak.

Úgy bizony, a nagy bankok nem ok nélkül fogtak hozzá a gyilkoló munkához. Volt rá nagy okuk. Hiszen azok a közelmúltban megbukott és bukófélben lévő pénzintézetek, amelyeknek a bukását csak farizeusi lelkülettel lehet sajnálni, voltaképpen nem egyebek voltak, mint a magyar pénzpiac szégyenfoltjai. Ami támadás érte a magyar pénzintézeteket, azt köszönhetik mind az ilyen nyerészkedő, uzsorás, kétes vállalkozások után kapaszkodó apró bankocskáknak, amelyeknek adminisztrációja többé-kevésbé olyan volt, hogy az egész igazgatóság ismertetőjelként állandóan a váci fegyház kapukulcsait hordta az aranyóraláncán. Ezt, a hitelt kereső közönség bőrére menő garázdálkodást, a szédelgő vállalkozások után való kapaszkodást unták meg a nagy pénzintézetek s kizárólag ezért határozták el, hogy a saját hatáskörükön belül fognak rendet csinálni. Nekünk nincs okunk sajnálkozni ezeken a tömeges bankbukásokon, dacára annak, hogy tudjuk, miszerint egy-két hiszékeny ember keservesen megtakarított filléreit veszti a bukások révén. Mi olybá tekintjük ezeket, mint valami jótékony tisztogatást, mint valami
nagy söprögetést a magyar hitelélet mezején. A gazdasági életnek több igen jelentékeny vezető egyénisége ép a napokban nyugtatott meg arról, hogy gazdasági válságról szó sincs. Hogy ha feszült viszonyok vannak is talán itt-ott a gazdasági élet terén, az nemzetközi jelenség. A pénzpiac összeroppanásától tehát nem kell tartani, a szolid vállalkozás ezután is megfogja kapni a maga forgótőkéjét, csak a kétes vállalkozásoknak borult be az égboltozatja, ami nem veszteség a nagy közönség szempontjából, hanem tisztán csak nyereség, mert hiszen a hitelünknek alapja úgy bent az országban, mint annak határain kívül, kétségtelenül mindég a gazdasági élet tisztasága és szolidsága marad. Hogy az apró-cseprő pénzintézeteknél nincsen egészen rendben a széna, annak kiálltó bizonyítéka a szatmári eset is, amiről a napilapok hírt adtak. Az Osztrák Magyar Bank ottani fiókjának vezetője nemrégiben összehívatta a a többi pénzintézetek vezetőit s valóságos erkölcsi prédikációt tartott nekik. Figyelmeztette őket, hogy legyenek humánusabbak, nyerészkedő vágyukat mérsékeljék, az emberbenyúzást bízzák rá a kannibálokra. A váltókölcsönök visszafizetésénél legyenek méltányosak, a kamatlábat ne emeljék túlságosan s ne csináljanak a hitelt kereső közönségnek még azonkívül is külön semmivel sem indokolható költségeket. Hát bizony ez az intőszó elég bizonyíték lehet ahhoz, hogy a kis pénzintézetek körül nincs minden rendjében. De bizonyíték arra is, hogy a nagy pénzintézetek eléggé érzik ennek az áldatlan helyzetnek az ódiumát s már most nem rettennek vissza a radikálisabb eszközöktől sem, hogy a magyar hiteléletet annyira, amennyire megtisztítsák.
Az eredeti újság letölthető itt: EPA03265_levai_hirlap_1912_36
Cikkeink egésze és/vagy részeinek másolása csak forrásmegjelöléssel (HitelSikerek és az írás címe) idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált képeket és csatolmányokat is.