C-932/19 döntés 2021.09.02.

A döntés megszületett: ITT olvasható

Az Európai Bíróság előtti a C-932/19 számú előzetes döntéshozatali kérdésben a CURIA információi szerint a döntéshozatal napja várhatóan 2021. szeptember 2-dika lesz, mely ügyben a főtanácsnok Julianne Kokott. (Kokott volt korábban a főtanácsnok például a LEX CEU ügyben is, mely megállapította, hogy a magyar felsőoktatási törvény 2017-es módosítása sérti az uniós jogot.)

A döntés megszületett: ITT olvasható


A C-932/19-es ügyről ahogyan korábban már beszámoltunk a dr. Marczigós Ügyvédi Iroda (dr. Marczingós László ügyvéd) által képviselt az OTP Bank elleni folyó perben a bíróság arra a kérdése vár választ, hogy ellentétes-e az európai szabályozással a DH1 törvény azon rendelkezése, mely az eltérő deviza árfolyamok használata miatt az egyébként semmis szerződés esetében, ezen kikötés helyébe az MNB árfolyamokat lépteti, ezzel érvényben tartva a szerződést anélkül, hogy a fogyasztó erre irányuló akaratát figyelembe vette volna.
(C-932/19 – Kraváczné ügy)

Az ügyhöz a Pitee Egyesület egy átfogó tanulmányt is készített, mellyel egyrészt az eddigi álláspontjukat is meg kívánták erősíteni, miszerint minden hazai és uniós szabályozással ellentétes az, hogy a hazai törvényhozás minden eszközzel igyeszik a deviza hiteles szerződéseket életben tartani, másrészről pedig azzal a céllal, hogy az Európai Bíróság előtt folyamatban lévő C-932/19 számú előzetes döntéshozatali eljáráshoz kapcsolódóan a bíróság döntését ezen objektív tájékoztatás is segítse.
Mérföldkő vagy végállomás lesz-e az Európai Unió Bíróság döntése? (C-932/19) – Pitee Egyesület

Pervitelben szükséges számítások, kimutatások készítéséhez szakértői segítség:
Erdősi Éva +36 70 324 4298

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak. Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.ugyvedsikerek.hu és www.hitelsikerek.hu webcímeken keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.


Amennyiben Ön eseti megjelenés, napi hír keretében és/vagy állandó megjelenésben szeretne az ÜgyvédSikerek – HitelSikerek.hu oldalon szerepelni kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze azt számunkra, hogy tájékoztatni tudjuk a megjelenésre vonatkozó információkról.
A megjelentetés lehetősége a jogász szakma képviselőire vonatkozik, beleértve a civil szervezeteket is (adószámmal rendelkezők).