ERSTE Bank Zrt., szerződés érvénytelensége, KÚRIA Gfv.VI.30.216/2021/12. dr. Dantesz Péter

A Kúria mint felülvizsgálati bíróság közbenső ítéletével a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta, mely a kölcsönszerződés érvénytelenségét állapította meg.

Az alperes ERSTE Bank Hungary Zrt. és az I. és II. rendű felperes adósok közjegyzői okiratba foglalt, deviza alapú lakásvásárlási célú kölcsönszerződést kötöttek 2006-ban 50 644 CHF/6 982 000 HUF kölcsön nyújtására.

Felperesek kereseti kérelmükben kérték a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítását és a szerződés érvényessé nyilvánítását azzal, hogy adósók alperesel szemben fennálló tartozása 118 429 Ft úgy, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeként ezzel a számítással az MNB árfolyamhoz képest 20 % árfolyam-eltérést vállaltak megfizetni. Alperes ellenkérelmében elsősorban az eljárás megszüntetését érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság a kereset elutasítása mellett döntött, indokolása szerint a hitelnyújtó az árfolyamkockázatra vonatkozó tájékoztatása kielégítette a törvényi követelményeket.

A felperes fellebbezése folytán a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a közbenső ítéletével megállapította, hogy a perbeli kölcsönszerződés érvénytelen az árfolyamkockázatra vonatkozó tájékoztatás elégtelensége miatt.

Alperes felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához. A Kúria a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta a jogerős közbenső ítéletet és azt nem találta jogszabálysértőnek, ezért azt hatályában fenntartotta.

Mivel a másodfokú bíróság közbenső ítélettel döntött a szerződés érvénytelenségéről, ezért a jogkövetkezmény levonására irányuló kereset vizsgálata folytatódó eljárás tárgyát képezi majd.

➡️ Adóst a perben az 1000. számú Ügyvédi Iroda, dr. Dantesz Péter ügyvéd képviselte.⬅️
Elérhetőségek: 06 1 212 2174; 06 30 825 4835; 06 30 201 9374; ezres@t-online.hu

Az ítélet letölthető ITT – Erste-KÚRIA Gfv.VI.30.216/2021/12. dr. Dantesz Péter

🔁További KÚRIAI ítéletek ITT

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak!
Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.hitelsikerek.hu webcímen keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.

A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik
a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.