Erste Bank/InHold Zrt. kereset elutasítás, személyi kölcsön 6.Pf.20.766/2021/13. jogerős, dr. Lajos Sándor

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, mely a kereset elutasítása mellett döntött. Az ítélet jogerős.

Az Erste Bank Hungary Zrt. és az alperes között 2011-ben személyi kölcsönszerződés jött létre 1 millió forint összegű kölcsönre, 96 hónapos futamidővel, havi 25.680 Ft havi törlesztőrészlettel. Felperes az adós fizetési kötelezettségeinek elmulasztása miatt a kölcsönszerződést 2013 év végén felmondta. Az Erste Bank Hungary Zrt. a kölcsönszerződésből eredő követelését 2016-ban a felperes InHold Zrt-re engedményezte, aki a fizetési meghagyást követő perré alakulás folyamataként keresetében több, mint másfél millió forint (tőke és kamatok) megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Alperes a kereset elutasítását kérte, hivatkozva – többek között – arra is, hogy felperes a követelésének összegszerűségét semmilyen módon nem igazolta.

Az elsőfokú bíróság a keresetet alaptalannak találta. Megállapította, hogy a követelés összegszerűségét felperes nem igazolta, annak levezetése, számszakilag való alátámasztása az ő érdekkörében állt, ezért alperes csak a megfelelően előterjesztett összegszerűségi kimutatás esetén lett volna abban a helyzetben, hogy azt számszakilag kifogásolni tudta volna. Felperes előadását arra vonatkozólag, hogy az összegszerűségre vonatkozó számításokat azért nem terjesztette elő, mert nem kapta meg a jogelődtől az iratokat – az alperesi előadással egyetértve – a bíróság rámutatott, hogy az engedményezés és azt követő fizetési meghagyás kibocsátása közötti 4 éves időszakban lett volna rá ideje, továbbá a fizetés meghagyás iránti kérelem benyújtásának időpontjában felperesnek már tisztában kellett lennie azzal, hogy a követelése jogalapját és összegszerűségét neki lesz szükséges bizonyítani.

Az ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, hivatkozva a Polgári Perrendtartás (Pp.) több szakaszának az első fokú bíróság általi téves értelmezésére. Alperes fellebbezési ellenkérelmében érdemben az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte kiemelve, hogy a felperes eljárása és a további iratok csatolására vonatkozó szándéka már önmagában is a Pp. alapelveivel, így a perkoncentráció elvével, a felek eljárástámogatási és igazmondási kötelezettségével, valamint a jóhiszeműség elvével is ellentétes volt. Amennyiben az elsőfokú bíróság helyt adott volna a felperes indítványának, lényegében a Pp. ezen alapelveinek a megsértését támogatta volna. A felperes saját felróható magatartásának az eredménye az, hogy nem tudta bizonyítani a követelés összegszerűségét, mindezek alapján a fellebbezés teljes mértékben megalapozatlan.

A másodfokon eljáró bíróság a fellebbezést alaptalannak találta. Ítéletében a törvények adott bekezdéseit értelmezve megállapította, hogy az elsőfokon eljáró bíróság nem vétett eljárási szabálysértést, a Pp. alapelveit helyesen értelmezve hozott döntést, ezért azt helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

Az adóst dr. Lajos Sándor ügyvéd képviselte.
Elérhetőség:  06 70 398 5715

Az ítélet letölthető ITT – 6.Pf.20.766/2021/13. dr. Lajos Sándor

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak. Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.ugyvedsikerek.hu és www.hitelsikerek.hu webcímeken keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.


Amennyiben Ön eseti megjelenés, napi hír keretében és/vagy állandó megjelenésben szeretne az ÜgyvédSikerek – HitelSikerek.hu oldalon szerepelni kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze azt számunkra, hogy tájékoztatni tudjuk a megjelenésre vonatkozó információkról.
A megjelentetés lehetősége a jogász szakma képviselőire vonatkozik, beleértve a civil szervezeteket is (adószámmal rendelkezők).