Lombard/Argenta kereset elutasítva

A Miskolci Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az Argenta Faktor Zrt. keresetét elutasította.

A kereset egy 2007-ben kötött gépjármű vásárlásra nyújtott svájci frank alapú kölcsönszerződésből eredő követelésre alapult, melyet a Lombard Finanszírozási Zrt engedményese az Argenta Zrt. mint felperes indított az adós ellen.

Az elsőfokon eljáró bíróság szerint ha a szerződés nem tartalmazza a kamatot az ugyan érvénytelen, de az érvényetlenség oka kiküszöbölhető, melyet jelen ügyben ítéletével meg is tett.

A másodfokú bíróság azonban nem értett egyet az alsóbb fokú ítélettel, mivel álláspontja szerint az engedményes felperes helyzete nem teszi lehetővé azt, hogy a szerződés érvénytelenségi oka kiküszöbölést nyerjen.

A Ptk. 329. § (1) bekezdése alapján az engedményes a régi jogosult helyébe lép, azonban a törvényszék megítélése szerint ezen jogszabályi hely helyes értelme szerint a belépés a jogviszonyba csak a követelés érvényesítésével kapcsolatos jogok és kötelezettségek vonatkozásában történik meg. A szerződéssel kapcsolatos ún. alakító jogok, a módosítás, a megszüntetés lehetősége, az engedményezéssel nem száll át.

Ítélet 6/7. oldal

Tehát a szerződés a kamat hiánya miatt érvénytelen és mivel a perben az Argenta Zrt, mint engedményesnek nincs jogosultsága arra, hogy a szerződést ezen érvénytelenségi ok kiküszöbölésével a bíróság az érvénybe helyezze, ezért a keresete elutasításra került.

A perben az adóst dr. Zemlényi István ügyvéd képviselte.
Elérhetőség: dr. Zemlényi István ügyvéd, Miskolc

További, Lombard elleni perekben hivatkozható ítéletek ITT

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak. Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.ugyvedsikerek.hu és www.hitelsikerek.hu webcímeken keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.


Amennyiben Ön eseti megjelenés, napi hír keretében és/vagy állandó megjelenésben szeretne az ÜgyvédSikerek – HitelSikerek.hu oldalon szerepelni kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze azt számunkra, hogy tájékoztatni tudjuk a megjelenésre vonatkozó információkról.
A megjelentetés lehetősége a jogász szakma képviselőire vonatkozik, beleértve a civil szervezeteket is (adószámmal rendelkezők).