Budapest Autó kölcsönszerződése érvénytelen

Az Egri Járásbíróság elutasította a Cessio Követeléskezelő Zrt. keresetét a szerződés érvénytelnsége miatt. A Cessio jogelődje a kölcsönt nyújtó bank, a Budapest Autófinanszírozási Zrt. volt. A bíróság álláspontja szerint az árfolyamváltozásból eredő kockázat konkrét lényegét az adós legfeljebb csak kikövetkeztetni…

Cessio kereset elutasítás

A Miskolci Járásbíróság elutasította a Cessio Követeléskezelő Zrt. keresetét annak megalapozatlansága miatt. A bíróság megállapította, hogy a Cessio Követeléskezelő Zrt. jogelődje a Budapest Autófinanszírozási Zrt. és az adós között létrejött személygépjármű vásásrlás célú kölcsönszerződés nem szűnt meg felmondással, ezért a…

Erste Lízing Autófinanszírozási Zrt. kölcsönszerződése érvénytelen

Közbenső ítélettel hagyta helyben az elsőfokú bíróság döntését a Fővárosi Ítélőtábla. Az elsőfokon eljáró bíróság következtetése az volt, hogy megfelelő tájékoztatás hiányában a kölcsönszerződés adott pontja tisztességtelen, ezért a szerződés semmis, ami egyúttal a teljes szerződés érvénytelenségét eredményezi. Az indokokat…

K&H általi gépjárműfinanszírozás érvénytelensége

A Szolnoki Törvényszék rész- és közbenső ítéletében megállapította, hogy a perbeli kölcsönszerződés érvénytelen a lízingszerződés pedig nem jött létre. Az ítélet nem jogerős. A 2007-es szerződések tekintetében egy nagyértékű gépjármű megvásárlásának többlépcsős folyamatában a felperes adós mellett a vámkezelést végző…

MKB Bank kölcsönszerződések érvénytelenek

A Fővárosi Ítélőtábla közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és kimondta, hogy az MKB Bank Nyrt. kölcsönszerződései érvénytelenek. A bíróság megállapítása szerint a 2008-as “Hitel-, zálog- és készfizető kezesi szerződés MKB svájci frank magánhitelhez” valamint a 2009-es “Hitel és…

Santander keresete elutasítva

A Ráckevei Járásbíróság elutasította a Bátor Pénzügyi Zrt. keresetét. Az ítélet nem jogerős. 2007-es autóvásárlási kölcsönszerződés kapcsán a bíróság megállapította, hogy bár a finanszírozó által írásban adott tájékoztatás tartalma megfelelő volt, a tanúk egybehangzó vallomása alapján tényként lehetett megállapítani azt,…

Lombard kereset elutasítva

A másodfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta az elsőfokon eljáró Kiskőrösi Járásbíróság elutasító ítéletét. A 2008-as gépjármű vásárlási deviza alapő kölcsönszerződés az árfolyamkockázatnak kizárólag az adósra történő áthárítására vonatkozó tisztességtelen kikötéseinek semmissége miatt érvénytelen, ezért a kereset elutasításának van helye. Adóst…

Lombard kereset elutasítása

A Debreceni Törvényszék elutasította a Lombard Lízing Zrt. keresetét, mert az a másodrendű készfizető kezes (alperes) tekintetében elévülési időn túl történt. A készfizető kezességen alapuló helytállási kötelezettség jellemzői, hogy az elévülés a kezessel szemben is akkor kezdődik, amikor a követelés…

K&H Autófinanszírozó Zrt. keresete elutasítva

A K&H Autófinanszírozó Zrt. majd a Reg-Finance Zrt. mint engedményes keresete elsőfokon elutasításra került, melyet a másodfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék bírósága helybenhagyott. A 2007-ben kötött gépjárművásárlási lízingszerződésről a bíróság megállapította “Nem megfelelő az a tájékoztatás, amikor a pénzügyi intézmény az…

Banif szerződés érvénytelen

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék által hozott elsőfokú ítéletét, melyben a Cofidis S.A. (Banif jogutód) szerződésének érvénytelenségét állapítota meg. Az elsőfokon eljáró bíróság a szerződés érvénytelenségét az árfolyamkockázatról való tájékoztatás elégtelensége miatti tisztességtelen kikötések miatt mondta ki azzal…

Lombard kereset elutasítás

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság elutasította a Lombard Lízing Zrt. keresetét, mert az annak alajául szolgáló deviza alapú kölcsönszerződés több okból is érvénytelen. Az ítélet jogerős. A szerződés érvénytelen, mert az nem tartalmazza a kamat mértékét, de a bírói gyakorlat szerint a…

Merkantil szerződés érvénytelen

A Fővárosi Ítélőtábla rész- és közbenső ítéletben megállapította, hogy a peres felek által 2007. október 6-án megkötött deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelen. Az érvénytelenség oka, hogy a korlátlan árfolyamkockázat viselésének fogyasztóra való telepítéséről szóló feltételek nem világosak és nem érthetőek, továbbá…