Budapest Autó/Cessio kereset elutasítás

A Hevesi Járásbíróság elutasította a Cessio Zrt. – Budapest Autó jogutódjaként – kölcsön megfizetése iránti keresetét. 
Az ítélet nem jogerős.

A kereset elutasításának oka, hogy a deviza alapú gépjárművásárlási kölcsönszerződés az árfolyamkockázatról való tájékoztatás körében tett tisztességtelen kikötések miatt érvénytelen.

„Nem minősül megfelelő tájékoztatásnak, ha az árfolyamkockázat viselése csak
kikövetkeztethető a szerződés egyes rendelkezéseiből, vagy több különböző okiratban (pl.
ÁSZF, üzletszabályzat, hirdetmény) szereplő rendelkezések együttes értelmezése alapján. A
tájékoztatás – összhangban az Európai Unió Bírósága vonatkozó iránymutatásaival – akkor
megfelelő, ha abból kitűnik, hogy a fogyasztóra hátrányos árfolyamváltozásnak nincs felső
határa, vagyis a törlesztő részlet akár jelentősen is megemelkedhet, valamint ha abból az is
kitűnik, hogy az árfolyamváltozás lehetősége valós, az a hitel futamideje alatt is
bekövetkezhet. A tájékoztatásból egyértelműen ki kell tűnnie nemcsak annak, hogy az
árfolyam-változással számolni kell, hanem annak is, hogy az nem elhanyagolható mértékű
kockázatot jelent, és nem csak elhanyagolható mértékben növelheti a törlesztő részleteket.”

„A perbeli szerződésben foglalt tájékoztatás az átlagos fogyasztó mércéjén keresztül sem adott
világos és érthető tájékoztatást, ezért az rPtk. 209. §. (2) bekezdésére is figyelemmel a
pénztartozás kirovó pénznemben történő szerződési kikötés tisztességtelen az rPtk. 209/A. §
(4) bekezdés alapján. A főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses kikötés érvénytelenségére
tekintettel a szerződés nem teljesíthető, ezért teljesen érvénytelen.”

Ennek okán a bíróság álláspontja szerint felperes csak a szerződésben tételesen felsorolt konkrét törlesztőrészletek összegét követelhetné, mely alapján alperes ügyfél már túlfizetésben van, viszont felperes keresete a követelhető összeg megállapítására nem terjedt ki, ezért a biróság felperes Cessio Zrt keresetét elutasította és kötelezte a felperest 119.000 Ft perköltség alperes részére történő megfizetésére.

Az adóst a perben dr. Gönczi László ügyvéd képviselte.
mobil: 06 30 964 3150
e-mail: dr.gonczi.laszlo@gmail.com

Pervitelben szükséges számítások, kimutatások készítése:
Erdősi Éva +36 70 324 4298

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak!
A HitelSikerek nem végez tanácsadást, sem közvetítést!
A HitelSikerek csoport ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik
!
Bővebben ITT: A HitelSikerek védelmében

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel (HitelSikerek és az írás címe) idézhetők, illetve tehetők közzé, beleértve a felhasznált képeket is!
www.hitelsikerek.hu weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.
Továbbiak ITT: ©Minden jog fenntartva ÜgyKe Egyesület