Erste kölcsönszerződés érvénytelen

A Fővárosi Ítélőtábla közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy a felek között 2006-ban létrejött Kölcsönszerződés magánszemélyek részére lakásvásárlás céljára CHF alapú szabad felhasználású jelzáloghitelre egyenletes részletfizetésre türelmi idővel “ elnevezésű kölcsönszerződés érvénytelen.
Az ítélet jogerős.

Az érvénytelenség oka, hogy szerződésben az árfolyamkockázatra vonatkozó tájékoztatás nem felelt meg a világosság és érthetőség követelményének, és a felek viszonyában a fogyasztók hátrányára egyensúlytalanságot okoz.

A másodfokú bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróságnak az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás tisztességtelenségével kapcsolatban kifejtett álláspontjával és az ebből levont jogi következtetésével.

A Fővárosi Ítélőtábla kifejtette: ” a pénzügyi intézmény nem titkolhat el lényeges információt, nem adhat félreértelmezhető információt, lényeges körülményt nem állíthat be lényegtelenként, és nem hangsúlyozhatja a szolgáltatás vagy a pénzügyi eszköz előnyös tulajdonságait anélkül, hogy ezzel egyidejűleg a hátrányos tulajdonságok, illetőleg a kockázatok tárgyilagos és pontos bemutatására ne kerülne sor, és nem használhat az ügyfél számára érthetetlen és értelmezhetetlen kifejezéseket.”

A másodfokú bíróság megállapította, hogy az ellentmondásoktól mentesen megszövegezett és egyértelmű tartalom hiányában az adósok számára nem volt érthető és világos az általuk viselni vállalt árfolyamkockázat korlátlansága, és nem láthatták át a forint leértékelődésével annak eredményeként jelentkező, őket érintő gazdasági következményeket.
A korlátlan árfolyamkockázat viselésének az adósokra telepítéséről szóló feltételek tehát nem világosak és nem érthetőek, továbbá a szerződő felek viszonyában a jóhiszeműség követelményét sértve egyensúlytalan helyzetet teremtenek, ezért tisztességtelenek.

A kölcsönszerződés érvénytelen, a jogkövetkezményről az elsőfokú bíróságnak kell döntenie a felek közötti elszámolásra is kiterjedően.

Adóst a perben dr. Madari Tibor ügyvéd képviselte.
Madari Ügyvédi Iroda elérhetőségek: 06 1 336-0516; madari@madari.hu

Pervitelben szükséges számítások, kimutatások készítése:
Erdősi Éva +36 70 324 4298

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak. Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.ugyvedsikerek.hu és www.hitelsikerek.hu webcímeken keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.


Amennyiben Ön eseti megjelenés, napi hír keretében és/vagy állandó megjelenésben szeretne az ÜgyvédSikerek – HitelSikerek.hu oldalon szerepelni kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze azt számunkra, hogy tájékoztatni tudjuk a megjelenésre vonatkozó információkról.
A megjelentetés lehetősége a jogász szakma képviselőire vonatkozik, beleértve a civil szervezeteket is (adószámmal rendelkezők).