K&H Bank végrehajtás megszüntetése 11.P.20420/2021/12.

A Nagykanizsai Járásbíróság K&H Bank Zrt. alperes ellen végrehajtás megszüntetése iránt indított perében a bíróság a folyamatban lévő végrehajtási eljárásokat megszüntette.

Felperesek és az alperes között Nagykanizsán 2008. április 10. napján közjegyői okiratba foglalt kölcsönszerződés jött létre „ingatlanfedezet mellett nyújtott személyi hitelhez.” A közjegyzői okiratot 2013-ban végrehajtási záradékkal látta el a közjegyző a hitelező követelése szerinti összegben történő behajtás iránt.

A bíróság az előadott nyilatkozatok alapján megállapította, hogy a felperesek nem voltak tisztában az árfolyamkockázat nagyságával, ezért alappal hivatkozhattak arra, hogy a szerződés megkötésével egyidejűleg aláírt kockázatfeltáró nyilatkozat hitelét lerontotta a szóbeli tájékoztatás továbbá az is alappal gondolhatták úgy, hogy az árfolyamkockázat csekély, és őket csak korlátozott mértékben terheli, ezért a bíróság álláspontja szerint a konkrét perbeli esetben a felperesek az árfolyamkockázat viselésére nem kötelezhetőek.

Mivel az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó rendelkezés a szerződés főszolgáltatása körébe tartozik, ezért annak a tisztességtelensége a szerződés egészének érvénytelenségét eredményezi továbbá mivel a Pp. 369.§ a) pontjára alapított végrehajtás megszüntetési perekben nem küszöbölhető ki az érvénytelenség oka, továbbá nincs lehetőség elszámolásra, az eredeti állapot helyreállítására sem, ezért a bíróság csak a végrehajtás megszüntetéséről dönthetett.

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak. Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.ugyvedsikerek.hu és www.hitelsikerek.hu webcímeken keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.

Amennyiben Ön eseti megjelenés, napi hír keretében és/vagy állandó megjelenésben szeretne az ÜgyvédSikerek – HitelSikerek.hu oldalon szerepelni kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze azt számunkra, hogy tájékoztatni tudjuk a megjelenésre vonatkozó információkról.
A megjelentetés lehetősége a jogász szakma képviselőire vonatkozik, beleértve a civil szervezeteket is (adószámmal rendelkezők).