Lombard kölcsönszerződés újraszámolva

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2009-ben létrejött deviza alapú kölcsönszerződést a határozat meghozataláig hatályossá nyilvánította és kötelezte az adóst az ítéletében foglalt elszámolás szerinti összeg megfizetésére. A felperes Lombard Lízing Zrt. ezt meghaladó keresetét elutasította.

Az eljáró bíróság ítélete szerint a kamat feltüntetésének hiánya valamint az árfolyamkockázatról való tájékoztatás tisztességtelensége folytán a szerződés érvénytelen. A bíróság az érvénytelen szerződést határozathozatal idejére évényessé nyilvánította és rendelkezett az ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről, mely szolgáltatás ellenértékének megállapítása bírói mérlegelés körébe tartozik.

Jelen ügyben a bírói mérlegelés szerinti elszámolás metódusa a szerződésben foglalt törlesztőrészletek a futamidő hónapjainak szorzatának eredményéből kivonja az árfolyam változásból eredő összeget, az adós általi befizetések összegét, a gépjármű értékesítéséből befolyt összeget valamint a DH törvény szerinti tisztességtelenül felszámított összeget. A megkapott eredmény szerint az adósnak még közel egymillió forint fizetési kötelezettsége maradt.

Az ítélet a fentiek alapján tehát bár a szerződés tisztességtelen és semmis, a bírói mérlegelés eredményeképpen a kamatot és minden egyéb költséget tartalmazó törlesztőrészletekből való kiindulást tartotta a bíróság jogszerű elszámolásnak és nem a folyósított (tőke) összeget.

Az adóst a perben dr. Gönczi László ügyvéd képviselte.
mobil: 06 30 964 3150
e-mail: dr.gonczi.laszlo@gmail.com

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak!
A HitelSikerek nem végez tanácsadást, sem közvetítést!
A HitelSikerek csoport ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik
!
Bővebben ITT: A HitelSikerek védelmében

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel (HitelSikerek és az írás címe) idézhetők, illetve tehetők közzé, beleértve a felhasznált képeket is!
www.hitelsikerek.hu weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.
Továbbiak ITT: ©Minden jog fenntartva ÜgyKe Egyesület