„…tanulságképpen azoknak akiket ez és az ehhez hasonló hiéna cégek telefonon zaklatnak.” 

A Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (NAIH) felszólította az Argenta követeléskezelőt, hogy a panaszt tevő fogyasztó valamint az összes általuk kezelt kötelezett személyes adatai vonatkozásában töröljék a rendszerükből a személyazonosító igazolványuk számát, tudtuk meg egy Olvasónk által küldött határozatból.

A bejelentés kapcsán az eljáró hatóság megállapította, hogy az Argenta az átvett követelések (jelen ügyben egy Lombard által eladott követelés) tekintetében a törvény által meghatározott adatkezelési jogköröket, jogalapokat meghaladóan tartott a kezelésében személyes adatokat, mint például mobiltelefon és személyi igazolvány számokat.

Olvasónknak köszönjük a megosztást, melyet „tanulságképpen azoknak akiket ez és az ehhez hasonló hiéna cégek telefonon zaklatnak”  valamint „Ez is egy kis lépés a fogyasztók érdekeinek és a megtépázott jogbiztonság helyreállításának rögös útján” megjegyzéssekkel küldött meg nekünk.

A teljes határozat letölthető innen:          NAIH-2018-2202-6-V[1847]

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel (HitelSikerek és az írás címe) idézhetők, illetve tehetők közzé, beleértve a felhasznált képeket és csatolmányokat is.