Kedves Olvasóink!
Bukliné dr. Vámos Csilla ügyvéd 2018. október 2-án a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán a Fiatal Értelmiségiek Klubja szervezésében Mato Arlovic a horvát Alkotmánybíróság tagjának előadásán vett részt. Az általa készített összefoglalót olvashatják az alábbiakban.
Pécsett jártunk
2018. október 02. napján a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán a Fiatal Értelmiségiek Klubja szervezésében előadást tartott a horvát Alkotmánybíróság tagja, Mato Arlovic.
A téma iránt azért is érdeklődnek a devizahitellel érintettek, mert a sajtóban ezidáig nem kaptunk olyan információkat, melyek a döntés hátteréről, mikéntjéről részletesebb tájékoztatást nyújtott volna.
„Bezzeg Horvátországban rendezték a devizahitelesek helyzetét” Horvátországban más körülmények között került a rendezésre sor mint nálunk, itt ez nem alkalmazható” Nagyjából e két állítás körül cikkeztek eddig.
Az előadó, mint a horvát Alkotmánybíróság tagja, elsőkézből tájékoztatta a hallgatóságot szomszédaink eljárásáról.
Az előadáson három témakört érintett: a horvát Alkotmányjogi berendezkedést, a nemzeti kisebbségek helyzetét Horvátországban, valamint a devizahitelesek helyzetét Horvátországban.
Az alkotmányjogi berendezkedés kapcsán elmondottak ismertetése álláspontom szerint feltétlenül szükséges a horvát – tőlünk eltérő látásmód megértéséhez.
Nézzük, melyek a horvát Alkotmánybíróság működésével kapcsolatos, bennünket érdeklő tények.
A jogállami keretek között minden polgárnak joga van ahhoz, hogy ha sérelmet szenved, akkor jogait bíróság előtt érvényesíthesse. Az államhatalmi szervek korlátozott joggal rendelkeznek a polgárok jogai felett. Az alapvető jogokat nem a természetes személynek kell igazolni, hanem az államhatalmi szerveknek kell biztosítani a jogok gyakorlásának lehetőségét. Horvátországban a legfontosabb jogi szabályozó rendszer az Alkotmány, ez biztosítja az alapvető jogok gyakorlását. Az alapvető szabadságjogok nem csak meghatározásra kerültek, azokat nem csak biztosítani kell, hanem ezek érvényesülésére intézményeket kell biztosítani. Horvátországban ezt a szerepet tölti be az Alkotmánybíróság. Az Alkotmánybíróság nem része az államhatalmi szervezetnek, nem alárendeltje a bírósági hierarchiának, hanem a jogállamot védi, éppen az alkotmányosságon keresztül, védi az alkotmányos szabadságjogokat. Döntései során az Alkotmánybíróság nem állapítja meg, hogy konkrét személy érvényesítheti-e a jogait, hanem arról hoz döntést, hogy érvényesül-e a joggyakorlóval szemben az alapvető alkotmányos jog. Nem avatkozhat be a rendes bíróságok munkájába. Az alapvető jogokat az Alkotmányból vezetik le, mely rögzíti, hogy a jogállamiság olyan alapvető jogforrás, melynek mindenkivel szemben érvényesülnie kell. (szabadság, egyenlőség, nemzeti egyenlőség, nemi egyenlőség, békességhez való jog, tulajdon megsértésének tilalma, stb.) Az Alkotmánybíróságra vonatkozó szabály feladatként tűzi ki az Alkotmánybíróság számára az Alkotmányban foglaltak őrzését. Az Alkotmányban az Alkotmánybíróság külön fejezetet kapott. A cél az volt, hogy legyen egy olyan jogintézmények feletti szervezet, mely a legnagyobb objektivitással szerez érvényt a jogoknak. A törvényhozókat is figyelmeztetheti, utasíthatja, ha a törvény e kritériumoknak nem felel meg. Az Alkotmánybíróság elmondja, mit kell emberi szabadságjogok alatt érteni, azért, hogy a jogérvényesülés megvalósulhasson.
Általánosan kötelezőek az Alkotmánybíróság döntései (Határozatok, Állásfoglalások, Igazolások). Az Alkotmánybíróság döntésében előírja, melyik szervezet hajtassa végre a döntését, annak módját is elrendelheti. Ha erre nincs határozott utasítás, akkor a Kormány köteles intézkedni. Mára elmondható, hogy a horvát Alkotmánybíróság minden határozata érvényre jutott, bár ez korábban okozott feszültséget a Legfelsőbb Bírósággal, főleg a büntetőjog területén. Természetesen lehetnek az Alkotmánybíróságtól eltérő döntések, de ha bármelyik bíróság igazolja, hogy az Alkotmánybíróság döntése hibás, akkor az visszavonásra kerül. A legtöbb beadvány emberi és szabadságjogokkal kapcsolatos. Akár az államfővel is eljárást foganatosíthat a horvát Alkotmánybíróság, ha az államfő megsérti az alapvető elveket, elmozdítását a parlament is kezdeményezheti 2/3-dal, de az Alkotmánybíróság hoz végleges döntést.
Az Alkotmánybíróság aktivitásának fő jellemzője, hogy pontos, világos, taxatív módon kell elmagyarázni, mit értenek alapvető jogokon. Amikor a rendes bíróságon a természetes és jogi személyek nem érvényesíthetik jogaikat, az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak.
A fenti „kitérő” feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a hazánktól eltérő látásmódot megértsük a devizahiteles ügyekben.
Devizahitelesek Horvátországban:
Horvátországban, bár sokan vettek fel devizakölcsönt, akinek nem volt ilyen kölcsöne, az nem tudott erről a problémáról. Pontosabban a problémáról tudtak, de azt nem, hogy mit jelent a polgárnak, vállalkozónak. Számosan vettek fel lakásvásárlásra, felújításra, vállalkozás céljából kölcsönt svájci frankban. Természetesen korábban is voltak olyan kölcsönök, melyeknél a kamat változott. A 2002-2003-as években kezdődött a CHF hitel, ekkor a z árfolyam alacsony volt. Ekkor a bankok egymás között elkezdtek manipulálni az árfolyamokkal. Gyakorlatilag a nemzeti valuták az EUR-hoz voltak kötve, nagyon kevés állam volt, mely valutáját a USD-hez vagy más valutához viszonyította. Arra példát sem talált a horvát előadó, hogy a CHF-hez kötötte volna bármely környező ország a valutáját. Az államok többségének van szabályozó rendszere a deviza árfolyamokra. Minden ország egy valutához van kötve, mely meghatározza a saját valutáját is, ezt érvényesíteni lehet egyéb folyamatokra is, nem csak a pénzforgalomra. Horvátország és Svájc között nem volt jelentős közvetlen pénzforgalom, de más országoknak sem nagyon.
A horvát Alkotmány preambulumában rögzíti az alapvető értékeket, mint egyenlőség, ez a piaci egyenlőségre is vonatkozik.
Elmondható, hogy a svájci frank hitelezés miatt szociális bomba robbant, amikor az adósok néhány évvel a szerződések megkötését követően rájöttek és megtapasztalták, hogy a tartozásuk nagyobb mint felvételkor, annak ellenére, hogy évekig törlesztették a kölcsönt . Ennek oka az árfolyamváltozás és a kamatváltozás volt. Ez Horvátországban komoly problémává vált. Ekkor természetes személyek próbálták a bíróságok előtt igazukat vagy vélt igazukat érvényesíteni. Az adósok a rendes bíróságokon zárt ajtókra találtak.
Fontos lépés volt A TANÁCS 2013/13/EU IRÁNYELVE (2013. május 13.) Az adózás területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, tekintettel Horvátország csatlakozási szerződésére és különösen annak 3. cikke (4) bekezdésére, tekintettel Horvátország csatlakozási okmányára és különösen annak 50. cikkére, tekintettel az Európai Bizottság javaslatára.
A Kiss és Illyés ügy volt az, amely alátámasztotta a horvát döntést, mely alapvetően a belső jogból indult ki. A horvát alkotmánybíró elmondta, hogy a 93/13-as Irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az adósokra vonatkozóan nem csak nyelvi értelmezést kell adni, hanem a szerződésben kötelezően, nyilvánvaló transzparens módon, nyilvánvalóan és az adós számára egyértelműen el kell magyarázni a kamatváltozás okait és indokait, és a szerződésben foglalt más szabályozókkal együtt oly módon, hogy a kölcsönfelvevő a pontos és érthető kritériumok alapján előre láthassa és betervezhesse azokat. Akinek nem magyarázták el ilyen részletesen, ott megsértették a pénzügyi tranzakciókra vonatkozó alapvető jogait, hiszen az adósokat a pénzintézetek tudatosan hozták olyan helyzetbe amibe kerültek. A hangsúly a tudatosságon is van, hiszen a bankok részéről a szerződések megszövegezésekor tudatos döntés született. A bankokhoz forduló személy előnytelen helyzetben volt. Ő kért „szívességet”, kölcsönt a banktól, nem fordítva. A tudás a banknál volt. A Római szerződés értelmében az alkotmánybíró álláspontja szerint ez vonatkozik a magánszemélyekre és a vállalkozókra is. Ha a bank nemértette volna, hogy milyen kötelezettségei vannak az adóssal szemben, amit az Eu előír, akkor a saját nemzeti bíróságától kellett volna iránymutatást kérnie. A luxemburgi döntés is alátámasztja azt az alkotmánybíró szerint, hogy a bankok visszaéltek az alapvető emberi szabadságjogok érvényesítésével.
Lehet, hogy az adósok nem olvasták el az apróbetűs részeket, lehet hogy azok tartalmaztak a kamatváltozásra vagy az árfolyamváltozásra vonatkozóan némi információt. Lehet hogy ezen apróbetűs részekben volt utalás a CHF árfolyamváltozására vagy a kamatváltozásra, a bankok ezzel érveltek. DE a szerződésbe kellett volna írni ezt, a banknak kötelessége lett volna elmagyarázni, taxatív módon, ha az árfolyam változik, az minek a következménye és milyen következménnyel jár.
Horvátországban ezen ügyek kezdetekor a rendes bíróságok azt mondták: ”Ott a szerződés.” Ekkor, a kezdeti időszakban az adósok elvesztették a pereiket. Megjegyzi az előadó, hogy korábban, ilyen ügyben csak két, az adósok számára kedvező első fokú ítélet született Zágrábban és Zadarban.
Ezt követően a Legfelsőbb Bíróságra kerültek az ügyek, melyekben a korábbi döntéseket a horvát legfelsőbb bíróság helyben hagyta. Az adósok ezután az Alkotmánybírósághoz fordultak, azzal a kérdéssel, hogy sérültek-e az alapvető emberi és szabadságjogaik., ezen belül a kereskedelmi szabadságjogaik. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a bankok nem végezték el a feladatukat, sérültek az adósok szabadságjogai. Ezek az ügyek nem kerültek az EuB elé. A horvátok a kérdést megválaszolását saját belső jogukból vezették le, ez azonban összhangban van az Uniós jogelvekkel. A horvát Alkotmánybíróság kimondta, hogy sérült az Eu joggyakorlat, és sérültek az alapvető emberi szabadságjogok azzal, hogy a bankok így léptek fel a szerződő fél adósokkal szemben. A horvát Alkotmány is sérült, mert az világos, visszautal az Eu normáira, mely szerint nem csak az egyént hanem a tulajdont is védeni kell. Az előadó ismét megjegyezte, hogy a horvát Legfelsőbb Bíróság az ügyet nem vitte az Eu elé. Az alapvető jogokat sértették meg a bankok, mert nem azok figyelembe vételével, nem annak megfelelően készültek a szerződések. A horvát Alkotmánybíróság megállapította a jogsértést. Az Alkotmánybíróság döntése kötelező érvényű, minden bíróságra kötelező.
Az ítélet után probléma, hogy ez nem lehet általános és generális, minden adósra érvényes azonnali döntés. Előfordulhat, hogy egyes bankok elmagyarázták ügyfeleiknek az árfolyamkockázat és kamatváltozás okait és következményeit. Az adósoknak joga van bírósághoz fordulni. Ezen ügyekben az egyénnek nincs bizonyítási kötelezettsége, a banknak kell bizonyítani, hogy úgy járt el ahogy kellett. A banknak kell bizonyítania.
Az előadó kérdésre elmondta, hogy Horvátországban is vannak adósok, akik már visszafizették a kölcsönüket, ők bíróságon rendezhetik ügyüket.
A bankok is fordultak ez ügyben az Alkotmánybírósághoz, alkotmányjogi kifogással éltek, mert álláspontjuk szerint ami plusszt kerestek az tisztességes úton szerezték, nem volt törvénytelen. (Pl. a magyar Otp bankja is). A horvát Alkotmánybíróság azt mondta, hogy számukra az adósok jogai élveznek prioritást, az adósoka magánszemélyek és kis/középvállalkozások vannak hátrányos helyzetben a nagyhatalmú bankokkal szemben, mert a bankok sértették meg az alapvető jogokat, tisztességtelenül jártak el, mert a valutaárfolyam mozgását tekintve nem tájékoztatták egyénileg az adósokat. A bankok felelőssége az elsődleges, mert nem tettek eleget a tájékoztatási kötelezettségének.
A hallgatóság azon kérdésére, hogy mi a banki magatartás következménye, az előadó elmondta, hogy egy bonyolult mátrix szerint minden adós kiszámolhatja azt, hogy a banktól mennyi jár vissza.
Ez a kölcsönfajta Horvátországban 60 ezer embert érintett. Ha – az előadó szerint – egy családot 4 taggal számolunk, akkor egy 4,4 milliós országban ez „egy borzalmasan komoly, nagyon jelentős probléma”. Majd megjegyezte: „Képzeljék el, valaki fizeti a kölcsönt, és évek múlva több a tartozása mint amit felvett. Ez ABSZURD”
Az elhangzottak után felmerülhet a Kedves Olvasóban a kérdés
- Alaptörvényünk tartalmazza-e a horvátok Alkotmányában meghatározott, védendő alapjogokat?
- Ha igen, azok milyen szintű védelemben részesülnek?
- Alkotmánybíróságunk rendelkezik-e a horvátokéval egyező jogkörrel?
- Ha igen, ez a fajta jogérvényesítés járható út-e?
Ha a fenti kérdésekre a válasz nemleges, az is elgondolkodtató. Mint ahogy az is, hogy míg a horvátok a fenti gondolatmenet után jutottak el megoldásukhoz úgy, hogy nem kényszerültek az EuB értelmezésére, mert belső joguk mentén meg tudták oldani a problémát, az Eu szellemiségével egyezően, addig nálunk számos EuB döntésben foglaltaknak sem lehetséges a bíróságokon érvényt szerezni, mert a hazai bíróságok azokat lesöprik az asztalról. Legyen szó akár hazai, akár más uniós ország kezdeményezte döntésről. Továbbá akár a drasztikus kiterjesztő, akár a végletekig szűkítő jogalkalmazást is arra „használják fel” nálunk, hogy a korábbi tiszta és világos kötelmi jogi, Hpt. és egyéb szabályokat úgy legyenek kénytelenek alkalmazni bíráink, hogy a végső döntéskor valahogy minden esetben a bankoknak kedvező döntés szülessen. Horvátországban sem a jogalkalmazó, sem a jogalkotó nem fordult tanácsért, okításért, bocsánatért a bankokhoz. Szomszédaink csak tették a dolgukat, amit Alkotmányuk szerint tenniük kellett a jogsérelmet szenvedők ügyében. Kiemelendő, hogy a mi új Polgári Perrendtartásunk nem elősegíti, hanem egyenesen gátolja a jogérvényesítést.
Horvátország 4,4 millió lakosú, ahol az alkotmánybíró szerint 240 ezer embert érint a devizahitelezés.
Bár Magyarország lélekszáma (nagyvonalúan) 10 millió, itt minimum 500.000 fogyasztót, és nem ismert számú vállalkozót érintett, ez felszorozva 2 millió érintett személyt jelent.
Horvátországban a 240 ezres érintettség is „ borzalmasan komoly, nagyon jelentős probléma”
Cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel (link és/vagyHitelSikerek és az írás címe) idézhetők, illetve tehetők közzé, beleértve a felhasznált képeket és csatolmányokat is.
