Kérelemminta

dr. Szepesházi Péter ügyvéd egy korábbi saját szakmai publikációját (Minden devizahitel teljesen érvénytelen, az eredeti állapot állítandó vissza a C-118/17 EDE-ítélet alapján) alapul véve kérelemmintát adott közre“Az árfolyamrés mint szerződés-semmisségi ok hivatalbóli észlelése és közlése iránti kérelemminta” címmel. A keresetminta a bejegyzés végén letölthető.

FIGYELEM !
Bármilyen „devizás” perben, azaz nem csak érvénytelenségi perben használható kérelemminta, olyan esetben célszerű benyújtani, amikor valamilyen oknál fogva nem lehet vagy nem célszerű vagy kockázatos azonos tartalmú keresetet aMinden devizahitel teljesen érvénytelen, az eredeti állapot állítandó vissza a C-118/17 EDE-ítélet alapján” !

A kérelemminta:

„Kérjük az 1/2005 PK Vélemény alapján a szerződés érvénytelensége mint szerződés-semmisségi ok (árfolyamrés) hivatalbóli bírói észlelését és közlését a felekkel az árfolyamrés miatt a C-118/17-es EDE-döntés folytán a következő indokok alapján (az észlelés és közlés esetén a  viszontkereset/kereset kiegészítését a felhívás szerinti határidőben megfontoljuk):

Az rPtk (1959. évi IV. tv.) .209. §  (1) bekezdése és a 209/A.§ (2) bekezdése, 237. §-ának (1) bekezdése és a C-118/17-es előzetes döntéshozatali határozat, különösen annak első kérdésre adott válasza, 43., 44., 54., 55. pontjai fényében értelmezendő 93/13/EGK Irányelv 6. cikkének (1) bekezdése fényében értelmezett EUMSZ 169. cikke és az  előbbiek szerint értelmezendő DH 2.tv. 37. és 37/A. §-a, DH1 tv. 3. §-a alapján megállapítható a perbeli szerződés teljes érvénytelensége.

Azon tagállami szerződések, amelyeknek többek között Magyarország is aláírója – a Lisszaboni szerződés, Római szerződés, Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSZ) – tartalmukban egyértelművé teszik a közösségi jog nemzeti joggal szembeni primátusát. A 2007. évi CLXVIII. törvény 4. cikk 17. pontja szerint („Nyilatkozat az uniós jog elsőbbségéről”) …. az Európai Unió Bírósága állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a Szerződések és a Szerződések alapján az Unió által elfogadott jogi aktusok az említett ítélkezési gyakorlat által megállapított feltételek szerint a tagállamok jogával szemben elsőbbséget élveznek.

A közösségi jog nemzeti joggal szembeni felülrendeltségét az Európai Bíróság (Curia) a C-6/64. számú (Costa vs. Enel) ügyben deklarálta. A 189. cikk megerősíti a közösségi jog elsőbbségét, amely szerint a rendelet „kötelező” érvényű és „közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban”. „E rendelkezés, melyhez semmilyen fenntartást nem fűztek, tartalmatlan volna, ha egy állam a közösségi jogszabályokkal szemben érvényesíthető jogalkotási aktussal egyoldalúan semmissé tehetné annak hatályát. Mind ezekből az következik, hogy a Szerződésből eredő és ezáltal önálló jogforrásból származó joggal szemben – annak eredeti, sajátos természetéből adódóan – bírói úton nem érvényesíthető semmiféle nemzeti szabály anélkül, hogy e jog el ne veszítené közösségi jellegét, és anélkül, hogy ez magának a Közösségnek a jogi alapjait meg ne kérdőjelezné. Az tehát, hogy az államok a Szerződés rendelkezéseiben meghatározott jogaikat és kötelezettségeiket a nemzeti jogrendszerükről a közösségi jogrendszerre átruházták, szuverén jogaik végleges korlátozását eredményezi, amellyel szemben a Közösség fogalmával összeegyeztethetetlen utólagos, egyoldalú jogi aktusok nem élvezhetnek elsőbbséget.

Az EUMSZ 288. cikke értelmében az irányelveknek minden közösségi tagállamra vonatkozóan közvetlen hatálya van (vertikálisan, a tagállamra és bíróságaira), míg a 267. cikk pedig azt rögzíti, hogy az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárások keretében dönt arról, hogy a felek közötti szerződések, és a nemzet állami jogi aktusok összhangban vannak-e az irányelvekkel, A Bíróság nem pusztán véleményt nyilvánít, hanem indokolással ellátott ítélettel vagy végzéssel határoz. Azt a nemzeti bíróságot, amely a határozat címzettje, az előtte folyó jogvita eldöntésekor köti ez az értelmezés. A Bíróság ítélete a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti. ” [Curia EU – https://curia.europa.eu/jcms/jcms/Jo2_7024/hu/].  

Mindezek értelmében „az uniós jogszabályok tényleges és egységes alkalmazásának biztosítása, továbbá az eltérő értelmezések elkerülése érdekében a tagállami bíróságok jogosultak – illetve bizonyos esetekben kötelesek – a Bírósághoz fordulni az uniós jog egy adott részének pontos meghatározása végett – például annak érdekében, hogy ellenőrizhessék: a nemzeti szabályozásuk mennyiben van összhangban az uniós joggal. Az előzetes döntéshozatali eljárásnak célja lehet továbbá valamely uniós jogi aktus érvényességének vizsgálata.

Az EUMSZ 169. cikk pedig a fogyasztók magas szintű védelmét biztosítja. AZ EUMSZ közvetlen hatállyal bír, nemcsak a tagállamok és bíróságaik, de a tagállami uniós polgárok irányába is.

Az EUMSZ 169. cikke (az EKSz. korábbi 153. cikke) (1) bekezdése alapján „A fogyasztói érdekek érvényesülésének előmozdítása és a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében az Unió hozzájárul a fogyasztók egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelméhez, valamint a tájékoztatáshoz, oktatáshoz és az érdekeik védelmét célzó önszerveződéshez való jogaik megerősítéséhez”.

Tehát bár az irányelv, köztük az Európai Unió „a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről,, szóló 93/13/EGK irányelve és annak 6. cikke (1) bekezdése az uniós polgárok felé nem bír közvetlen hatállyal, de a tagállam államára, s ezen államok bíróságaira igen, így azok döntéseiben a 93/13/EGK Irányelv azonos módon kötelező a mindenki felé közvetlen hatállyal bíró Rendelettel vagy EUMSZ-szal. Ráadásul mivel az EDE és az és az irányelvek kötelező értelmezését adják a kötelező EU-jognak (Rendelet, EUMSZ), ezért a kötelező EU-jog kötelező értelmezése köti a hazai bíróságot. 

Továbbá ugyancsak rögzíteni szükséges a perbeli szerződés vizsgálatának kapcsán a nemzetközi jog 93/13/EGK Irányelvének alapelvét és célját az alábbiak szerint.

„A 93/13/EGK Irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van többek között az információs szintje tekintetében, ezért a szerződési feltételek világos és érthető megfogalmazásának, és következésképpen az átláthatóságnak az ugyanebben az irányelvben előírt e követelményét kiterjesztő módon kell érteni (2017. szeptember 20-i Andriciuc és társai ítélet, C-186/16, EU:C:2017:703, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). „ [Unió Bírósága C-126/17. ügy]

 A 93/13 EGK Irányelv 6. cikkének (1) bekezdése az alábbiakat mondja ki: „A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

Az rPtk. 239. § (2) bekezdése szerint fogyasztói szerződés „részbeni érvénytelenség esetén csak akkor dől meg, ha a szerződés az érvénytelen rész nélkül nem teljesíthető”.

Mindezekből kiindulva jelen per elbírálása szempontjából releváns kijelentésként jogi tény, hogy C-118/17-es EDE-döntés az első kérdésre adott válaszában is és a 43. 44. és 54., 55. pontjában is olyan kötelező értelmezést tartalmaz, mely az 93/13/EGK Irányelv 6. cikkének (1) bekezdésén és az EUMSZ 169. cikkén utóbbinál mint közvetlen hatályú kötelező jogi aktusokon keresztül a vonatkozó hazai jog kötelező értelmezését adják. Ráadásul az EUMSZ 169. cikke uniós jogi primátusa (elsőbbsége) alapján akár a vele ellentétes rendelkezések kötelező figyelmen kívül hagyásával járnak méghozzá kötelező erővel, ebben tehát nem illeti meg a nemzeti bírót mérlegelési jog. Az olyan hazai jog változatlan alkalmazása, mely az előbbi kötelező értelmezéssel ellentétes, tiltott contra legem értelmezés, mely önkényes a tisztességes eljáráshoz való jog értelmében (Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése, Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikke).

Megjegyzendő, hogy a magyarországi Kúria is felfüggesztette sok esetben az előtte folyó deviza alapú hitelről szóló pert az előzetes döntéshozatali eljárásokra, elismerve ezzel a fentieket.

A 2019. március 14-én született Luxemburgi Európai Bírósági (Curia) C-118/17-es EDE-ítéletben a kérdésre adott első (jelen kereset szempontjából releváns) válasz szerint „A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy  azzal nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely az eljáró bíróság számára nem teszi lehetővé, hogy helyt adjon a kölcsönszerződés valamely, árfolyamréssel kapcsolatos rendelkezésének tisztességtelen jellege miatti megsemmisítésére irányuló olyan kérelemnek, mint amilyen az alapügyben szerepel, feltéve hogy az ilyen szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapítása lehetővé teszi azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben a fogyasztó e tisztességtelen szerződési feltétel hiányában lett volna…..”

A 43. pont (C-118/17-es) szerint „Az ugyanis, hogy bizonyos szerződési feltételeket jogszabály útján minősítettek tisztességtelennek és semmisnek, valamint azokat az adott szerződés érvényben tartása érdekében új szerződési feltételekkel helyettesítették, nem fejthet ki olyan hatást, amely gyengíti a fogyasztók számára biztosított – a jelen ítélet 40. pontjában felidézett – védelmet.

A 44. pont (C-118/17-es) szerint „A jelen ügyben, jóllehet a Dunai Zs. által benyújtott kereset az eredetileg a bankkal kötött kölcsönszerződésben foglalt, árfolyamrésre vonatkozó feltételen alapult, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a fent hivatkozott nemzeti jogszabályok, amelyek az ilyen jellegű szerződési feltételeket tisztességtelennek nyilvánították, lehetővé teszik‑e azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben Dunai Zs. az ilyen tisztességtelen feltétel hiányában lett volna, többek között azzal, hogy biztosítják az eladó vagy szolgáltató jogalap nélküli – Dunai Zs. kárára az említett tisztességtelen feltétel alapján való – gazdagodásának visszatérítéséhez való jogot (lásd ebben az értelemben: 2018. május 31‑i Sziber ítélet, C‑483/16, EU:C:2018:367, 53. pont)”.

Az 54. pont (C-118/17-es) alapján „ Egyebekben pontosítani kell azt is, hogy noha a Bíróság a 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítéletében (C‑26/13, EU:C:2014:282, 83. és 84. pont) elismerte, hogy a nemzeti bíróságnak annak érdekében, hogy a szerződést érvényben tartsa, lehetősége van a tisztességtelen szerződési feltételnek a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével való helyettesítésére, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e lehetőség azon esetekre korlátozódik, amelyekben a teljes szerződés megsemmisítése folytán a fogyasztót különösen káros következmények érhetnék, és ily módon az ez utóbbit büntetné (lásd ebben az értelemben: 2018. augusztus 7‑i Banco Santander és Escobedo Cortés ítélet, C‑96/16 és C‑94/17, EU:C:2018:643, 74. pont; 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet, C‑51/17, EU:C:2018:750, 61. pont).

Az 55. pont (C-118/17-es) alapján „Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság által tett megállapításokból kitűnik, hogy a szerződés érvényben tartása az alapügyben ellentétes Dunai Zs. érdekeivel. A jelen ítélet előző pontja szerinti helyettesítésnek ez esetben, úgy tűnik, nincs helye”.

Valamint nem vitás, hogy a jelen perbeli kölcsönszerződés a C-118/17-es EDE-döntés szerinti deviza alapú kölcsönszerződés fogalmi körébe esik, az abban ismertetett rövid tényállás szerinti kölcsönszerződés alapvető ismérveivel, azonos tulajdonságokkal rendelkezik. A Dunai-ügynek a C-117/18-as ítéletben ismertetett tényállása (17-21. pontok) alapján az árfolyamrés elő volt írva a szerződésben. „2007. május 24‑én Dunai Zs. a bankkal svájci frank (CHF) alapú kölcsönszerződést kötött, … Az érintett fizetőeszközök átváltási árfolyamának változásából adódó – és a forintnak a svájci frankkal szembeni leértékelődésében jelentkező – árfolyamkockázatot Dunai Zs. viselte. Mivel az alapeljárás felei a szóban forgó szerződést közjegyzői okiratba foglalták, elegendő volt az adós nem teljesítése ahhoz, hogy az említett szerződés a magyar bíróságok előtti peres eljárás nélkül végrehajthatóvá váljon. 2016. április 12‑én a közjegyző a bank kérelme alapján elrendelte a szerződés végrehajtását. Dunai Zs. a kérdést előterjesztő bíróság előtt ellentmondással élt a végrehajtás elrendelése ellen, arra hivatkozva, hogy a szerződés semmis, mivel az a Hpt. 213. §‑a (1) bekezdésének c) pontjába ütközően nem határozta meg a folyósításkor és a törlesztéskor alkalmazandó devizaárfolyam különbségét, az árfolyamrést.  A bank az ellentmondás elutasítását kérte”. Nem vitás tehát, hogy minden Dunai-ügybeli tényállási elem megvan jelen perbeli ügyben is.

Nem vitás az sem, hogy a jelen perbeli kölcsönszerződés a DH1. tv. 3. §-ának (1) bekezdése szerinti kölcsönszerződés. Ugyanis „A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH1. tv.) 1. § (1) bekezdése szerint e törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.

A folyósítás a vételi CHF/HUF-árfolyamán, az adósi törlesztés azonban a magasabb eladási CHF/HUF-árfolyamon átszámított forintösszegben történt.

Tény, hogy a DH1 tv. 3. §-ának (1) bekezdése szerinti árfolyamrés alkalmazására sor került a perbeli szerződésben, ezért ez a kikötés semmis, ezt a bíróságnak ki sem kell mondania, a felperesnek/alperesnek nem is kell bizonyítania jelen perben: A DH1 tv. 3. § (1) bekezdése szerint a fogyasztói kölcsönszerződésben – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmis az a kikötés, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön-, illetve a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli.

Tény, hogy a 118/17 EDE döntés megszületéséig az annak fényében még nem értékelt 93/13 EGK Irányelv 6. cikke alapján értelmezett 3. § (2) bekezdése a DH 1 tv-nek legalább is nem kizárt, hogy járhatott olyan eredménnyel a jogalkalmazói (akár bírói) mérlegelésben, hogy a DH1 tv. 3. § (2) bekezdése alapján az árfolyamrés és  a kiesett eladási és vételi árfolyam mint semmis kikötés helyébe „- a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – mind a folyósítás, mind pedig a törlesztés (ide értve a törlesztőrészlet és a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék fizetését) tekintetében a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lép”. Akár a (3) bekezdés is alkalmazhatónak tűnhetett: „ 3. § (3) bekezdés alapján ha a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 200/A. §-ában vagy a Hpt. 267. §-ában meghatározott szerződések esetében és rendelkezések alapján az azokban megjelölt devizaárfolyam alkalmazására vonatkozó rendelkezés a szerződés részévé vált, vagy a törlesztés során a felek ennek megfelelően jártak el, a (2) bekezdés devizaárfolyamra vonatkozó előírását e szerződések esetében és a törlesztés e rendelkezések által érintett időszakára csak a folyósítás tekintetében kell alkalmazni”.

Nem kétséges, hogy a 2019. március 14-én megszületett C-118/17-es EDE döntés 43. 44. és 54. 55. pontja fényében értelmezett 93/13 EGK Irányelv 6. cikkének (1) bekezdése tükrében értelmezendő EUMSZ 169. cikke alapján a kieső feltétel pótlása már csak akkor lehetséges, ha az adós érdekében áll, az adós azonban fel tudja mérni saját érdekeit, s most jelen szerződéssel kapcsolatban is határozottan úgy nyilatkozik, hogy nem áll érdekében a pótlás, mert nem akarja, hogy a pótlással teljesíthetővé váljon a szerződés, mert akkor fennmaradhat az árfolyamkockázat-viselési kötelessége, míg ha nem teljesíthető, akkor az is kiesik, mert  nem teljesíthető szerződés teljes egészében érvénytelen az rPtk. 239. §-ának (2) bekezdése alapján.

Tehát az árfolyamrés kiesésével mindkét érintett (eladási és vételi) árfolyam kiesik, így a szerződés alkalmazandó árfolyam nélkül marad, a szerződés nem teljesíthető  árfolyammeghatározás nélkül. A C-118/17 54. és 55. pontja, azaz az ennek fényében értelmezett 93/13 EGK Irányelv 6. cikke (1) bekezdése alapján értelmezendő EUMSZ 169. cikk szerint alapján nem kérem a DH 1 tv. 3. §-ának (2) bekezdése szerinti árfolyampótlást, mert az gyengítené fogyasztói érdekeimet, mert az árfolyamkockázatot a terhemen tartaná a részleges érvénytelenség folytán (a teljes érvénytelenség helyett).

A szerződés ezért nem teljesíthető, azaz teljesen érvénytelen.

Megismétlem, hogy nem lehet a szerződés részleges érvénytelenségét megállapítani, sem  a C-118/17-es EU Bírósági EDE- döntés (a továbbiakban C-118/17-es EDE) 54. és 55. pontja fényében értelmezett  EUMSZ 169. cikke alapján nem érdekünk a hazai diszpozitiv jogi rendelkezéssel történő pótlása a szerződésnek, azaz a a CHF szerződéskötéskori  MNB középárfolyama alkalmazását, mert az árfolyamkockázattól megszabadulás előnyösebb nekünk mint magyar és európai uniós polgár fogyasztóknak, ezt se a jogalkotó, se a bíróság, se az felperesek/alperesek (pénzintézet, jogutód) ne döntsék el helyettünk. Ezért kifejezetten az eredeti állapot helyreállítása áll érdekünkben, azt kérhetném, a C-118/17-es EU Bírósági EDE- döntés (a továbbiakban C-118/17-es EDE) első kérdésre adott válasza és 61. pontja fényében értelmezett  EUMSZ 169. cikke alapján, mert a szerződéskötésig történő hatályossá nyilvánítás mint felek közti elszámolási elvet  .  míg az érvényessé nyilvánítás mint szerződéses rendelkezést őrizné meg az adósra telepített árfolyamkockázatot, s ezt nem kívánjuk, helyette a C-118/17-es EDE szerinti megsemmisítés ál az édekünkben, amely  a magyar jogban az eredeti állapot helyreállítását jelenti. Sem hatályossá nyilvánítás, sem érvényessé nyilvánítás nem lehetséges, ezek nem esnek egybe fogyasztói érdekeinkkel és ezt csak mi dönthetjük el. A hatályossá nyilvánításnál attól is tarthatunk felperesként/alperesként, hogy az árfolyamkockázatot ránk terheli a bíróság, mivel a Kúria joggyakolrat-elemző Csoportja az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazhatósága kölcsönszerződéseknél (összefoglaló vélemény) 22.oldalán írtak szerint: „A hatályossá nyilvánítás a bíróság konstitutív hatályú döntése, vagyis a bírói ítélet alapján fűződnek bizonyos joghatások az érvénytelen szerződéshez”, s mivel a Legfelsőbb Bíróság BH1994.249. számú eseti döntésében foglalt iránymutatás szerint „a semmis szerződés hatályossá nyilvánítása esetén az érvénytelen ügyletet kötő felek nyilatkozataira, a törvény rendelkezéseibe nem ütköző kikötéseire a bíróságnak figyelemmel kell lennie. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a hatályossá nyilvánítás konkrét feltételeinek meghatározása során, a felek érvénytelen szerződése a bíróság döntését bármilyen irányban megköthetné, csupán arról van szó, hogy azt a mérlegelési körbe tartozó tényezők egyikeként kell számításba venni.

A C-118/17-es EDE döntés fényében értelmezett 93/13 EGK Irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint értelmezendő EUMSZ közvetlenül hatályos 169. cikke és jelen adósi nyilatkozatunk alapján az rPtk. 237. §-ának (2) bekezdése sem alkalmazható, akkor sem ha a Tisztelt Bíróság egyébként helytelen jogi álláspontra helyezkedve irreverzibilis szolgáltatásnak tekintené  a kölcsönt, mert az uniós jog primátusa felülírja azt, arról nem is beszélve, hogy az rPtk. 237. §-ának (2) bekezdése nem fogyasztói kölcsönökre íródott, így a C-118/17-es EU Bírósági EDE- döntés (a továbbiakban C-118/17-es EDE) első kérdésre adott válasza fényében értelmezett EUMSZ 169. cikke nem csak privilegizált, de lex specialis is az rPtk. 237. §-ának (2) bekezdéséhez képest. Nem irányadó tehát az rPtk. 237. §-ának (2) bekezdése: „ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. Az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani, ha az érvénytelenség oka – különösen uzsorás szerződés, a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetén az aránytalan előny kiküszöbölésével – megszüntethető. Ezekben az esetekben rendelkezni kell az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről”. Ugyanezen indokok szerint nem irányadó az 1/2010 PK vélemény 4., 5. és 6. pontjai sem a C-118/17-es EU Bírósági EDE- döntés (a továbbiakban C-118/17-es EDE) első kérdésre adott válasza fényében fényében értelmezett EUMSZ 169. cikke szerint, azok az uniós fogyasztóvédelmi jogban, s ezáltal hazai fogyasztóvédelmi jogban nem alkalmazandók: „… 4. Az érvénytelen szerződés alapján kölcsönösen teljesített szolgáltatások visszatérítése is csak kölcsönösen és egyidejűleg történhet. Csak az a fél követelheti eredményesen a neki visszajáró szolgáltatást, aki egyben vállalja, hogy maga is visszatéríti a számára teljesített szolgáltatást és erre képes is. 5. Ha az érvénytelenség oka kiküszöbölhető vagy utóbb megszűnt a bíróság az érvénytelen szerződést a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé nyilváníthatja. A szerződés érvényessé nyilvánítása egyenrangú lehetőség az eredeti állapot helyreállításával. Ha mindkettő alkalmazható lenne, akkor a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy az érvénytelenség melyik jogkövetkezményét alkalmazza. 6. Ha a szerződéskötés előtt fennállt helyzet visszaállítása – akár eredeti, akár utólagos irreverzibilitás folytán – nem lehetséges vagy nem célszerű és a szerződés érvényessé sem nyilvánítható, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja és rendelkezik az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének pénzbeli megtérítéséről.” Szintén azonos okból nem alkalmazható, mert mi felperesek/alperesek nem kérjük, a 6/2013 PJE. 4. pontja: „Ha a bíróság a szerződés érvénytelenségét állapítja meg – a jogkövetkezmények alkalmazására irányuló kereset (viszontkereset) esetén, feltéve, hogy az érvénytelenség oka kiküszöbölhető, vagy utóbb megszűnt – a bíróságnak elsősorban a szerződés érvényessé nyilvánítására kell törekednie”.

Tehát az eredeti állapot helyreállításának általános kötelmi vagy pénzügyi jogi hazai bírói gyakorlatbeli vagy jogszabályi bármely akadálya alkalmazását nem kérjük, élünk a C-118/17 EDE döntés szerinti fogyasztóvédelmi jogi lehetőségével, a megsemmisítéssel (a C-117/18-as EDE-ítélet első kérdésre adott válasz használja a megsemmisités szót), mely egyedül a az eredeti állapot helyreállításával valósul meg az rPtk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint. Az uniós jog primátusa szerint a az rPtk. 237. §-ának (2) bekezdése nem alakalmazható.

Az rPtk. 234. § (1) bekezdése alapján a semmis szerződés érvénytelenségére – ha a törvény kivételt nem tesz – bárki határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. A 237. § (1) bekezdésére figyelemmel érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani.

Adósi fogyasztói érdekeink felülmérlegelése nem lehetséges a bíróság által, azt fel tudjuk mérni az árfolyamkockázatról szerzett rossz tapasztalataink alapján.

Mindezek alapján a szerződés egyetlen rendelkezése sem köti a felek egyikét sem, így minket sem, ezért az árfolyamkockázat kiesik.

Jelen esetben az a tény lényeges, hogy a C-118/17-es EDE döntés alapján nem orvosolható teljes érvénytelenségi ok az árfolyamrés.

A 93/13 EGK Irányelv 7. cikk (1) bekezdése szerint a tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását. Eszerint a felvett hitel késedelmi kamatmentes elszámolása indokolt, hiszen a szerződéskötő pénzintézet felperes/alperes alkalmazta a tisztességtelen feltételt, az árfolyamrést,  s a visszatartó erő is ezt kívánja. Analógiával a C-42/15-ös EUB EDE-ítélet 4. kérdésre adott válaszából is ez következik, még ha nem árfolyamréssel azonos tisztességtelen feltételről van abban szó, de tisztességtelen feltételről.

Ki kell végül térnünk arra, hogy az ún. Köbler-doktrína (C-224/01 sz. EDE-döntés az EUB-tól !) szerint a kötelező EU-jog mellőzése a végső fokon eljárt bíróság kártérítési felelősségét alapozza meg. Az újabb C-168/15. sz. EDE-ítélet szerint „valamely tagállamnak a nemzeti bíróság uniós jogot sértő határozata által a magánszemélyeknek okozott károkért fennálló felelőssége csak akkor állapítható meg, ha ezt a határozatot ezen tagállam végső fokon eljáró bírósága hozta meg”, azaz jelen eljárásban az esetleges másodfokú bíróság, „e végső fokon eljáró bíróság határozata csak akkor minősülhet az uniós jog olyan kellően súlyos megsértésének, amely az említett felelősséget megalapozza, ha e határozat által az említett bíróság az alkalmazandó jogot nyilvánvaló módon sértette meg, vagy ha ez a jogsértés a Bíróság e területre vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlata ellenére történik”.

A fogyasztó adós bírói elvonása a nagy összegű árfolyamkockázattól szabadulástól akarata és gazdasági érdekei ellenére a nyilvánvaló tartalmú C-118/17 EDE-ítélet első kérdésre adott válasza és 43., 44., 54., 55 pontjai és az EUB ezen C-118/17-es EDE-határozatban hivatkozott korábbi EUB-döntéseiben megtestesülő egyértelmű bírói gyakorlatra figyelemmel egy a fentiekkel ellentétes döntés meghozatala sértené az EU jogot, így  az eljáró bíróságok ( és nem a Magyar Állam ) közvetlen  kártérítési felelősség nem lenne kétséges főleg az EUB C-173/03. számú ítélete alapján.

A fentiek alapján a bírói figyelemfelhívás az árfolyamrés miatt a semmisségre kötelező, mert az EU joga erősebb, mint a magyar jog. Fel kell hívnunk arra a Tisztelt Bíróság figyelmét, hogy nem azt kell észlelnie és nem azt kell közölnie a felekkel, hogy az árfolyamrés (miatt az alkalmazott árfolyam(ok)) semmis kikötés, ezt tudjuk a DH1 törvényből, hanem hogy szerződés-semmisségi ok (ezt mondja az 1/2005 PK Vélemény). Szerződés-semmisségi ok pedig csak az, ami szerződés-semmisséghez vezet, s a C-118/17 első vastagított válasza és 54. pontja alapján az árfolyamrés ez szerződés-semmisségi ok és nemcsak kikötés. (A szerződés-semmisségi ok mindig kikötés, de a kikötés nem mindig ok a szerződés-semmisséghez).

Továbbá e kérelem és az esetleg utána előterjesztett vonatkozó kereset semmiképpen sem, soha nem elkésett (még a keresetváltoztatás tilalma alapján sem !), mert a hivatalbóli bírói észlelés és közlésnek nincs határideje se a Pp., se a 1/2005 PK Vélemény alapján, ezért utána a kereset esetleges előterjesztésének se, hiszen mindenképpen a bírói közlés és észlelés utáni az 1/2005 PK Vélemény alapján.

Idézzük, kiemelés tőlünk:

„1/2005. (VI. 15.) PK vélemény*

a semmisségi ok hivatalbóli észlelése kapcsán követendő eljárásról

Az 1999. évi CX. törvény hatálybalépését követően a bírói gyakorlatban kérdésessé vált, hogy – az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) e törvény 2. §-ával módosított 3. §-a rendelkezéseire tekintettel – a perben eljáró bíró jogosult-e figyelembe venni a szerződés semmisségét akkor, ha az eljárásban a felek egyike sem hivatkozik erre. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma az egységes jogértelmezés és jogalkalmazás érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bsz.) 33. §-ának (1) bekezdése alapján a semmisségi ok hivatalbóli észlelése kapcsán követendő eljárásról a következő

véleményt

nyilvánítja.

Ha eljárása során a bíróság semmisségi ok fennálltát hivatalból észleli, lehetőséget biztosít a feleknek, hogy az érvénytelenség megállapításának esetére vonatkozó érdemi nyilatkozataikat megtehessék, majd a kereseti kérelem és ellenkérelem, illetve a jogorvoslati kérelem és jogorvoslati ellenkérelem korlátaira tekintettel dönt a kereset elutasításáról, illetve az 1959. évi IV. törvény 237. §-ban meghatározott jogkövetkezmények alkalmazásáról.

Az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 234. § (1) bekezdés szerint a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. Semmisségi ok fennállása esetén a szerződés – függetlenül attól, hogy erre hivatkozott-e valaki – érvénytelen, ahhoz nem fűződik a Ptk. 198. § (1) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmény, vagyis nem keletkezik kötelezettség szolgáltatás teljesítésére, illetve jogosultság a szolgáltatás követelésére.

A Pp. 3. § (2) bekezdés szerint a bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. Ez a szabály kizárja, hogy a bíróság a felek alanyi jogaival rendelkezzen, nem zárja azonban ki, hogy a tényállás megállapítása körében olyan körülményeket is figyelembe vegyen, amelyekre a felek nem hivatkoztak.

Nem sérti meg tehát a bíróság a Pp. 164. § (2) bekezdését, ha a tényállás megállapítása körében a fél kérelmére elrendelt bizonyítás alapján olyan tényeket is figyelembe vesz, amelyekre a fél nem hivatkozott. Ha tehát a bíróság a felek által csatolt okiratok, a felek kérelmére elrendelt egyéb bizonyítás, saját hivatalos tudomása vagy a köztudomású tények [Pp. 163. § (3) bekezdés] alapján semmisségi ok fennállását észleli, ezt akkor is a tényállás részévé teheti, ha erre a felek külön nem hivatkoztak.

A Pp. 215. § szerint az érdemi döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen; ez a szabály a főkövetelés járulékaira (kamat, költség stb.) is kiterjed. Ez a rendelkezés megfelelően alkalmazandó a fellebbezési [Pp. 253. § (3) bekezdés], a perújítási [Pp. 267. § (1) bekezdés] és a felülvizsgálati [Pp. 275. § (2) bekezdés] eljárásban is.

A Pp. 213. § (1) bekezdés és a 215. § összevetéséből egyértelműen megállapítható, hogy a bíróság ítéletében az egyes kereseti kérelmek [Pp. 121. § (1) bekezdés e) pont] megalapozottságáról dönt; ha a kereseti kérelem bármely okból alaptalannak bizonyul, a keresetet elutasítja. Ebből az is következik: ha szerződés alapján marasztalára irányuló kereseti kérelem elbírálása során a bíróság megállapítja, hogy olyan ok áll fenn, ami miatt a szerződés semmis, a marasztalásra irányuló kereseti kérelmet -, érvényes anyagi jogi igény [Ptk. 198. § (1) bekezdés] hiányában – el kell utasítania akkor is, ha a semmiség okára a felek egyike sem hivatkozott.

A Pp. 2. § (1) bekezdés szerint a bíróságnak az a feladata, hogy a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse. Ennek megfelelően rendelkezik úgy a Pp. 3. § (3) és (4) bekezdés, hogy a bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni, illetve mellőzi a bizonyítás elrendelését, vagy a már elrendelt bizonyítás lefolytatását (kiegészítését, megismétlését), ha az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen.

Ezeket a szabályokat akkor is alkalmazni kell, ha a bíróság semmisségi ok fennállását észleli, és ezért válik szükségtelenné a további bizonyítás lefolytatása, illetve változik meg a bizonyítandó tények köre. Ugyancsak terheli a bíróságot a figyelmeztetési kötelezettség, ha a semmisségi ok fennálltát köztudomású tények, vagy saját hivatalos tudomása alapján állapítja meg [Pp. 163. § (3) bekezdés]. E szabályok alkalmazása azt is lehetővé teszi, hogy a felek a semmisség megállapítása esetére vonatkozó nyilatkozataikat megtegyék, így a megfelelő eljárási szabályok betartásával a Ptk. 237. §-ban foglalt jogkövetkezmények alkalmazása iránt kereseti kérelmet vagy viszontkeresetet terjesszenek elő, keresetüktől, viszontkeresetüktől elálljanak, vagy a per megszüntetését kérjék, illetve – a jogorvoslati eljárásban – jogorvoslati kérelmüket visszavonják. Amennyiben a felek egyike sem kéri a Ptk. 237. §-ába foglaltak jogkövetkezmények alkalmazását, arról a bíróság – a Pp. 215. § értelmében – nem dönthet.

Budapest, 2005. június 15.

 * Nem csak a régi, hanem az új Ptk., valamint mind a régi, mind az új Pp. alkalmazása körében megfelelően irányadó: vö. 1/2017. PJE határozat rendelkező rész és 1/2014. PJE határozat 1. pont.”

Fotó: vs.hu

Az oldalra feltöltött tartalmak, tanácsok, tőlünk származó hozzászólások csak útmutatásnak tekinthetők, de semmiképpen sem jogi tanácsnak!
Konkrét ügyben keressen fel egy jogi képviselőt, akivel a szerződés tanulmányozását követően kialakíthatja a személyre és szerződésre szabott stratégiát.
Az oldal üzemeltetője a közzétett tartalmak szakszerűtlen felhasználásából eredő károkért semmiféle felelősséget nem vállal.