OTP Faktoring végrehajtás megszüntetése elévülés miatt, avagy minden nap számít

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét, mely az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. végrehajtási eljárását szüntette meg, annak elévülése okán.

A végrehajtás megszüntetése ellen az eljárást jogi képviselettel az adós indította hivatkozva arra, hogy a végrehajtandó követelés érvényesítésére a törvény szerint nyitva álló 5 év időtartam lejárt, az OTP Faktoring ezen időn túl a követelését már nem érvényesítheti.

Az eljáró bíróságok ezt az állítást bizonyítottnak találták, ugyanis a végrehajtandó követelés elévülése 2013.február 7. napján kezdődött meg és 2018. február 7. napján az elévülés az 1959. évi VI. törvény (régi Ptk.) 324.§(1) bekezdése szerint bekövetkezett, ezért a közjegyzőhöz 2018. február 8-án beérkezett a végrehajtás elrendelése iránti kérelem már nem szakíthatta meg azt, mert 1 nappal elkésett!

Bár az ügyben igen magas pertárgyérték volt és az eljárás már az új Polgári Perrendtartás szabályai szerint zajlott, ezért a másodfokon is megnyert ítélet jogerős a Kúriához fordulni nincs lehetőség.

Az adóst a perben Bukliné dr. Vámos Csilla és dr. Csuka Zoltán ügyvédek képviselték a Csuka és Vámos Ügyvédi Társulás.
Elérhetőségek: 06 70 779 2375; vamoscsilla@gmail.com

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak. Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.ugyvedsikerek.hu és www.hitelsikerek.hu webcímeken keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.


Amennyiben Ön eseti megjelenés, napi hír keretében és/vagy állandó megjelenésben szeretne az ÜgyvédSikerek – HitelSikerek.hu oldalon szerepelni kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze azt számunkra, hogy tájékoztatni tudjuk a megjelenésre vonatkozó információkról.
A megjelentetés lehetősége a jogász szakma képviselőire vonatkozik, beleértve a civil szervezeteket is (adószámmal rendelkezők).