Ella/OTP szerződésben a felmondásra vonatkozó kikötés érvénytelen

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, mely az Ella Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank Zrt., önálló zálogjoggal biztosított, felperes ügyfél és alperes jogelőd pénzintézet között 2007. április 12-én kötött kölcsönszerződésének felmondásra vonatkozó kikötéséről megállapította, hogy érvénytelen.

Az elsőfokú bíróság ítélete alapján a pénzintézet nem jogosult bármely csekély összegű elmaradás esetén a szerződést felmondani. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával és megállapította, hogy az azonnali hatályú felmondást csak az adós súlyos szerződésszegése esetére teszi lehetővé. A szerződéses rendelkezés azonban további felmondási jogot biztosít a bank részére, ami azt jelenti, hogy bármely szerződéses rendelkezés megszegése esetén élhet az azonnali hatályú felmondással, ami a felek közti jogviszonyban a fogyasztó hátrányát keletkezteti, a felperes számára ténylegesen hátrányt, kedvezőtlenebb helyzetet okozhat, mint ahogy erről a rPtk.525.§ rendelkezik. A másodfokú ítélet kimondja, hogy a hivatkozott szerződéses rendelkezés ellentétes a jóhiszeműség követelményével és tisztességtelen.

Az adósi képviseletet dr. Lajos Sándor ügyvéd látta el.
Elérhetőségek:  06 70 398 5715

Pervitelben szükséges számítások, kimutatások készítéséhez szakértői segítség:
Erdősi Éva +36 70 324 4298

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak. Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.ugyvedsikerek.hu és www.hitelsikerek.hu webcímeken keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.


Amennyiben Ön eseti megjelenés, napi hír keretében és/vagy állandó megjelenésben szeretne az ÜgyvédSikerek – HitelSikerek.hu oldalon szerepelni kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze azt számunkra, hogy tájékoztatni tudjuk a megjelenésre vonatkozó információkról.
A megjelentetés lehetősége a jogász szakma képviselőire vonatkozik, beleértve a civil szervezeteket is (adószámmal rendelkezők).