KH Autó/Defaktoring szerződés érvénytelen

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság közbenső ítéletben mondta ki a K&H Pannonlízing Zrt. szerződésének érvénytelenségét.

A szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményét a felek új, elsőfokú eljárásban érvényesíthetik.

A másodfokon eljáró bíróság az elsőfokú ítéletet teljes terjedelmében bírálta felül és a tényállást kiegészítve megállapította, hogy az elsőfokú bíróság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy az adott szerződéses rendelkezések “egy általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó számára az árfolyamkockázatot részletesen, világosan és érthetően feltárták a szerződéskötéskor.” (Ítélet 6. oldal)

Bár a szerződéskötés időszakában a Ptk. 209.§ (4) bekezdése még nem tartalmazta azt a szövegrészt, hogy “ha azok egyébként világosak és érthetőek”, de a 93/13/EGK irányelv tartalmazta azt és a bíróságoknak a nemezeti jogot is figyelembe kell vennie döntéseiben.

A Defactoring Zrt. felperest terhelte tehát annak a bizonyítása, hogy a fogyasztó tájékoztatása kétséget kizáróan megtörtént arról, hogy az árfolyamkockázat viselése korlátozás nélküli őt terheli majd.

A perben a felperes ezt nem tudta bizonyítani, a bíróság az e körben tett bizonyítási előadások egyikét sem tartotta alaposnak, így tehát megállapította a szerződés érvénytelenségét annak árfolyamkockázati rendelkezésre vonatkozó tájékoztatása tisztességtelenségének okán valamint új, elsőfokú eljrásra utasította a feleket az érvénytelen szerződésből eredő elszámolás kapcsán.

Adósi képviselő a perben dr. Némethi Csanád ügyvéd volt.
Elérhetőségek: idopont.nemethi@gmail.com; 06 1 2021659

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak. Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.ugyvedsikerek.hu és www.hitelsikerek.hu webcímeken keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.


Amennyiben Ön eseti megjelenés, napi hír keretében és/vagy állandó megjelenésben szeretne az ÜgyvédSikerek – HitelSikerek.hu oldalon szerepelni kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze azt számunkra, hogy tájékoztatni tudjuk a megjelenésre vonatkozó információkról.
A megjelentetés lehetősége a jogász szakma képviselőire vonatkozik, beleértve a civil szervezeteket is (adószámmal rendelkezők).