OTP végrehajtás megszüntetése

A Gyöngyösi Járásbíróság ítéletével megszüntette az OTP Faktoring Zrt. által indított végrehajtást, mert az annak érvényesítésére nyitva álló idő már letelt, azaz a követelés elévült. Az ítélet jogerős.

Az elsőfokon eljáró bíróság ítéletével a végrehajtási eljárásokat megszüntette. Döntésében megállapítja, hogy a
2013. március 22. napján felmondott kölcsönszerződésből eredő követelés végrehajtásra nyitva álló 5 éves időtartam 2018. március 22. napján lejárt. A perbeli végrehajtás tárgyát képező követelés elévülése a felmondás napján elkezdődött és annak megszakítását a kúriai gyakorlat szerint kizárólag végrehajtási cselekmények eredményezhették volna.

A bíróság tényként állapította meg, hogy az elévülés kezdő időpontját követően a jelen perrel érintett végrehajtás tárgyát képező követelés, illetve végrehajtási jog elévülésének megszakítására alkalmas végrehajtási cselekmény
2013. március 22. és 2018. március 22. között nem történt.

A Gyöngyösi Járásbíróság fentiek alapján megállapította, hogy a követelés elévülés miatt nem végrehajtható, ezért a végrehajtás megszüntetésre került.

Az adósi képviseletet dr. Lajos Sándor ügyvéd látta el.
Elérhetőségek:  06 70 398 5715

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak. Az ÜgyvédSikerek online hírportál (elérhető a www.ugyvedsikerek.hu és www.hitelsikerek.hu webcímeken keresztül), jogi szakmai igénybe vevő, megrendelő részére, ahol az adott tevékenységet, szakmai eredményt napi hírként mutatjuk be.
A cikkekben szereplő ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik a hírben megadott elérhetőségeken vagy az ügyvédlista alapján.

A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel
idézhető, illetve tehető közzé, beleértve a felhasznált illusztrációkat, fotókat.

Amennyiben Ön eseti megjelenés, napi hír keretében és/vagy állandó megjelenésben szeretne az ÜgyvédSikerek – HitelSikerek.hu oldalon szerepelni kérjük az alábbi űrlap kitöltésével jelezze azt számunkra, hogy tájékoztatni tudjuk a megjelenésre vonatkozó információkról.
A megjelentetés lehetősége a jogász szakma képviselőire vonatkozik, beleértve a civil szervezeteket is (adószámmal rendelkezők).