Másodfokon a bíróság elutasította az Intrum Justitia Követeléskezelő Zrt. keresetét. Az elsőfokú eljárás mindent rendben talált a K&H Autófinanszírozó Zrt. (felperes) és adós(alperes) között létrejött gépjárművásárlási kölcsönszerződéshez kapcsolódó az árfolyam változásáról szóló tájékoztatás kapcsán, azonban a másodfokon eljáró bíróság az…
Erste végrehajtás megszüntetés
A Ráckevei Járásbíróság ítéletével az Erste Bank Hungary Zrt. általi végrehajtást megszüntette. A per alapját képező 2008-as CHF alapú lakásvásárlási célú, szabadfelhasználású jelzáloghitellel biztosított kölcsönszerződésről a bíróság megállapította, hogy nem felel meg a Hpt. 213.§ (1) bekezdés b) és e)…
Újra tárgyalnak a bíróságok
A 229/2020. (V. 25.) Korm. rendelet feloldja a korábbi a tárgyalásokra vonatkozó korlátozásokat, így a tárgyalásokat 2020. június 1-től ismét meg lehet tartani. A rendelet polgári peres és bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó része letölthető itt: A teljes rendelet pedig…
Banif Plus Bank/Cofidis szerződés érvénytelen
Gépjárművásárlási kölcsönszerződés érvénytelenségét mondta ki a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság. Az eredetileg Banif Plus Bank Zrt. által még 2007-ben nyújtott svájci frank alapú fogyasztási kölcsönszerződésről 2019 nyarán az elsőfokon eljáró bíróság már megállapította az érvénytelenséget, de a felperes Cofidis…
Végrehajtás megszüntetése
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság ítéletével megszüntette az adós ellen folyó végrehajtási eljárást. Az ügyben a végrehajtást kérő az Intrum Hitel Zrt. volt és bár korábban az első fokon eljáró bíróság szerint az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás rendben volt a…
Végrehajtás megszüntetésére irányuló perben nyert az adós
Az első fokú bíróság nem, de a feljebbviteli eljárásban már az adós javára döntött a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a UCB Ingatlan Hitel Zrt. ellen folyó végrehajtási eljárás megszüntetésére irányuló perben. A 2008-as hitelkiváltás céllal kötött kölcsönszerződéshez kapcsolódó árfolyamkockázatról…
OTP/Ella szerződési feltételek tisztességtelensége
Budapest Környéki Törvényszék Gazdasági Kolégiuma által hozott ítélet – ahol adós volt a felperes – megállapította, hogy a szerződés rendelkezése, miszerint „A hitelező jogosult a jelen szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha az adós vagy a zálogkötelezett a jelen okiratba foglalt…
Budapest Autó/Inhold kereset elutasítás
A Szerencsi Járásbíróság elutasította az Inhold Zrt. keresetét, melyet a másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék ítélete is megerősített. A perbeli ügy alapja egy a Budapest Autófinanszírozási Zrt. által még 2007-ben nyújtott gépjármű vásárlási kölcsönszerződésre alapított követelés volt. A kölcsönszerződés 2013-ban felmondásra…
Lombard négyszer
A Ceglédi Járásbíróság előtt két esetben a Kecsekméti Járásbíróság előtt egy esetben és a Kecskeméti Törvényszéken szintén egy esetben nyert pert dr. Csitos Eszter ügyvédnő a Lombard Finanszírozási Zrt. ellen. Az ügyek mindegyikében a Lombard volt a felperes és a…
Banco Primus Fióktelep Magyarország nem volt jogképes
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, mely a Banco Primus Fióktelep Magyarország jogképességének hiánya miatt kötött kölcsönszerződés érvénytelenségét mondta ki. A 2008-ban kötött gépjármű vásárlási céllal kötött CHF alapú kölcsönszerződést a Banco Primus Fióktelep Magyarország…
Bank Plus Bank/Cofidis közbenső ítélet
A Győri Ítélőtábla közbenső ítéletben mondta ki az eredetileg Bank Plus Bank Zrt. kölcsönszerződésének érvénytelenségét. A még 2008-ban kötött gépjármű vásárláshoz nyújtott kölcsön 120 hónapra CHF alapon jött létre, mely konstrukcióban a Bank Plus Bank Zrt. az OTP Bank Nyrt….
Az Európai Unió Bírósága 46/20. sz. SAJTÓKÖZLEMÉNY
Az Európai Unió sajtóközleményt adott 2020. április 3-án az Európai Bíróságokon alkalmazott távmunka-rendszerről, melynek részleteit a csatolmányban olvashatják. forrás: https://curia.europa.eu/jcms/jcms/Jo2_7052/hu/
Kormányrendelet az eljárásjogi intézkedésekről
A 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról valamint a vészhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 73/2020. (III.31.) és 74/2020. (III.31.) Kormányrendelet letölthető itt: A rendeletekből kiemelendő a 11. szakasz 21.§ (1)-(7) bekezdései, melyek a…
Allianz Bank hitelkártya követelés elutasítva
A Nagykörösi Járásbíróság elsőfokon elutasította az Allianz Bank Zrt. hitelkártya szerződésből eredő követelését. Az Allianz Bank Zrt. beolvadás által 2011-ben megszűnt és a jogutódja az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. lett, akinek a neve később Takarék Kereskedelmi Bank Zrt-re változott, így…
Kormányrendeletek a végrehajtásokkal valamint a szerződéses kötelezettségekkel kapcsolatos intézkedésekről
A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III.18.) Kormány rendelet letölthető itt: Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt…
Tájékoztatás
Az alábbiakban a Csuka és Vámos Ügyvédi Társulás által összefoglalt tájékoztatás adjuk közre. Tisztelt Ügyfeleink! A járványhelyzetre tekintettel az alábbiakról tájékoztatjuk: A hazai bíróságok nem tartanak előkészítő ülést, tárgyalást és nyilvános ülést az Országos Bírósági Hivatal elnökének 35.SZ/2020. (III.15) határozata értelmében…
Adó 1% Köszönjük!
Adójának 1%-át az idei évben is köszönettel fogadjuk! Hogy a jövőben még több hírt, tájékoztatást tudjunk adni és minden érintett számára eljuthassanak az információk! Ügyvédet Keresők Fogyasztó-és Jogvédelmi EgyesületeAdószám: 18738432-1-41
Ítélet C-511 /17. számú ügyben
Az Európai Bíróság a mai napon közzétette a C-511/17. számú előzetes döntéshozatali kérdésben hozott ítéletét. Fogyasztó és Unicredit Bank között folyamatban lévő ügyben kérte a Fővárosi Törvényszék még 2017-ben az Európai Bíróságtól, hogy előzetes döntéshozatali eljárásban hozzanak ítéletet azokban a…
Egy híján egy tucat vesztes Lombard ügy
Újabb tizenegy esetben döntöttek az ország különböző bíróságai a Lombard Lízing Zrt. kölcsönszerződései ellen. A majdnem tucatnyi ítéletből hatot másofokú, öt ügyet pedig elsőfokú bíróságok hoztak meg. A másodfokú döntések az Egri Törvényszéken, a Fővárosi Ítélőtáblán a Fővárosi Törvényszéken és…
K&H Bank kölcsönszerződése érvénytelen
A Fővárosi Ítélőtábla tanácsa a K&H Bank zálogjoggal biztosított kölcsönszerződésének érvénytelenségét állapította meg. A közbenső ítélet szerint a 2008-as kölcsönszerződés nem tartalmazott kielégítő tájékoztatást az árfolyamkockázat tekintetében, ezért a szerződés teljes egészében érvénytelen. „Az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás elmaradása vagy…



















