A Banif Plus Bank Zrt. kölcsönszerződésére alapított, a Cofidis S.A. által benyújtott követelést tartalmazó keresetet utasított el a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás elégtelensége miatt. A másodfokú eljárásban a bíróság azt vizsgálta, hogy a szerződésben az…
Summitnak semmit
A Summit Pénzügyi Zrt. keresetét utasította el a bíróság, mert a szerződés az árfolyamkockázatról való – megfelelő – tájékoztatásnak nem tett eleget, így az tisztességtelen. A 2007-ben kötött japán jen alapú szerződés pont ugyanolyan problémákkal küszködik, mint a svájci frankos…
A Lombardnak nincs kegyelem
Újabb ügyben utasította el a Lombard követelését a bíróság az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás hiánya miatt. A Lombard Lízing szerződései esetében egyre-másra érkeznek hozzánk a pénzintézetet elmarasztaló ítéletek, úgy látszik a bíróságok végre meglátták, hogy nagyítóval sem lehet találni olyan szerződést,…
Banco Primus jogalanyiságának hiánya
A Banco Primus Fióktelep Magyarország 2012. október 28-ig nem volt jogképes, tehát az eddig az időpontig kötött szerződések létre sem jöttek. Ezt a tényt az alábbiakban közzétett három ítéletben is igazolva láthatjuk. Már csak az a kérdés, hogy a világos,…
Lombard érvénytelen, jogerősen!
A Lombard Lízing Zrt. ellen megnyert pernek különösen örül az adós társadalom, ugyanis több, mint felháborító tendenciát kezdett mutani az, hogy a Lombard számtalan sebből vérző szerződéseit egyes bíróságok úton-útfélen megvédik valamely rejtélyes oknál fogva. Végre vannak azonban bíróságok, amelyek…
Erste Autóvásárlási kölcsön érvénytelen
Másodfokú bíróság által is érvénytelen az Erste Leasing Autófinanszírozási Rt. 2007-es kölcsönszerződése, mert az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatása elégtelennek bizonyult. A bíróság itt is figyelembe vette az Európai Bíróság által hozott ítéleteket. Adóst dr. Várhelyi Tamás képviselte. http://drvarhelyi.uw.hu/
Raiffeisen lakásvásárlási kölcsön összegének meghatározása új árfolyamon
Fizetési meghagyással indult per eredménye, hogy a követelés összeségében körülbelül 10 millió forinttal csökkent, mivel a szerződés részben érvénytelen. A bíróság megállapította, hogy az adós az árfolyamkockázatot 170,21 HUF/CHF törlesztési árfolyamig köteles csak viselni, mivel a Bank az árfolyamkockázatról szóló…
Raiffeisen végrehajtás megszüntetve
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a Raiffeisen Bank által indított végrehatási eljárást ítéletével megszüntette. Az ítélet kimondja, hogy a bank nem adta meg azt a valós tájékoztatást az árfolyam változása miatti kockázatról, amely mentén az adós felelős döntést hozhatott…
A Merkantil Bank pervesztes lett
Másodfokon is érvénytelen az adós és a Merkantil Bank között 2007-ben létrejött, gépjármű vásárlási célú kölcsönszerződés. Az elsőfokú bíróság döntését a másodfok szinte teljes egészében helybenhagyta. A korábbi indoklásokkal egyetértve megállapította, hogy a bank által csatolt okirati bizonyítékok nem támasztják…
Ítélkezési szünet
2019. július 15-én, a Bíróságok Napjával kezdetét veszi a bíróságokon a törvénykezési szünet, amely 2019. augusztus 20-ig tart. A törvénykezési szünet tartama alatt a bíróságok – fő szabály szerint – nem tartanak tárgyalásokat. A polgári perrendtartás hatálya alá tartozó eljárásokban…
Cofidis kereset elutasítás
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a Cofidis S.A. által devizakölcsön visszafizetése iránt indított perében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság álláspontja az volt, hogy a pénzintézet megfelelően tájékoztatta az adóst az árfolyamkockázatról, azonban a…
A Lombard adatkezelési szabálytalanság miatt 1 milliót fizet
Jogellenes adatkezelés miatt 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Lombard Lízing Zrt-t a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH). A Kérelmező ügyfél levélben tájékoztatta a Lombard Lízing Zrt-t, hogy lakcíme megváltozott kéri azt módosítani, valamint a nyilvántartott személyes adatai…
Lombard kereset elutasítás
A Budapesti II. és III. kerületi Bíróságon a Lombard keresete elutasításra került, de a törzskönyv és az opciós jog törlésére vonatkozó nyilatkozat kiadására kötelezetten. A Lombard elmulasztotta az árfolyam változásához kapcsolódó kockázat ismertetését az adóssal, tehát az árfolyamváltozásból eredő szerződéses…
Merkantil szerződés érvénytelen (elszámolva)
A Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt. ellen indított szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben a bíróság megállapította, hogy a felek között létrejött gépjárművásárlási kölcsönszerződés érvénytelen. A bíróság a szerződést érvénytelennek mondta ki, de érvényesnek nyilvánította akként, hogy az árfolyamváltozásból…
Erdősi Éva közérthető szakmai magyarázata a Kúria konzultációs testületének állásfoglalásához
Az alábbiakban letölthető Erdősi Éva által készített részletes magyarázat a Kúria 2019. június 19. napi konzultációs testülete álláspontjának konkrét példákkal történő illusztrálása, egyszerű és érthető magyarázata: „Az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő szerződési kikötések érvénytelensége esetén alkalmazandó továbbá jogkövetkezmények köre és…
Devizahiteles ügyek: A tisztességtelen tájékoztatás jogkövetkezményeit tárgyalta meg a Kúria Konzultációs Testülete
Dátum: 2019. június 20. Az ún. devizahiteles érvénytelenségi perek jogalkalmazói gyakorlatát vizsgáló – a Kúria mellett működő, a különböző szintű bíróságok képviselőiből álló – Konzultációs Testület a 2019. június 19-i ülésén – többségi álláspontként – újabb, a bíróságokra nem kötelező állásfoglalást…
Banif kereset elutasítás
A Banif Plus Bank Zrt. mint a kölcsönt nyújtó, de a Cofidis S.A. mint követeléskezelő keresetét utasította el a Fővárosi Törvényszék másodfokú bírósága az árfolyamkockázatról való tájékoztatás elégtelensége miatt. „Az árfolyamkockázat valós tartalmára vonatkozó, konkrét és egyedi tájékoztatás megtörténtét és…
Lombard lízing szerződés érvénytelen
A Pesti Központi Kerületi Bíróság érvénytelennek ítélte a Lombard Lízing Zrt. szerződését. Ítéletében megállapította, hogy a hitelt nyújtó sem a nemzeti sem az európai rendelkezéseknek nem tett eleget az árfolyamkozkázatról szóló tájékoztatás tekintetében, ezért a perbeli szerződés semmis. „Alapos volt…
A Lombard szerződése semmis
A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság döntésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság által megállapított semmisséget a Lombard Lízing Zrt. szerződése kapcsán. A szerződés megkötésekor hatályos törvényeknek megfelelően a Lombard Lízing Zrt-nek a deviza alapú kölcsön nyújtásához kapcsolódóan fel kellett volna tárnia…
C-38/17 ítélet
A mai napon a C-38/17 számú ügyben az Európai Bíróság döntést hozott. A Budai Központi Kerületi Bíróság által 2017-ben előzetes döntéshozatali eljárásban benyújott kérdései alapján arra várt válasz a felsőbb bíróságtól, hogy összeegyeztethető és megfelel-e a fogyasztóvédelmi értékeknek és elveknek…