UniCredit Bank Hungary Zrt. szerződése érvénytelen

A Budapest Környéki Törvényszék rész- és közbenső ítéletben megállapította, hogy a peres felek által 2007. május 23-án megkötött deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelen. Az ítélet nem jogerős. Az érvénytelenség oka, hogy a korlátlan árfolyamkockázat viselésének fogyasztóra való telepítéséről szóló feltételek nem…

Lombard kereset elutasítás

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, mely a Lombard Lízing Zrt. keresetét elutasította. Az ítélet jogerős. A 2008. augusztusában kötött deviza alapú kölcsönszerződésről a bíróság megállapította, hogy az árfolyamkockázatról való megfelelő tájékoztatás elmaradása miatt semmis, a felek közötti…

K&H Pannonlízing szerződés jogerősen is érvénytelen

A Szegedi Ítélőtábla helyben hagyta a Szolnoki Törvényszék ítéletét, mely a K&H Pannonlízing deviza alapú lízingszerződéséből és kölcsönszerződéséből eredő követelésen alapuló a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. felperes keresetét elutasította. Az ítélet jogerős. Az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletével megállapította,…

Finalp/Summit közbenső ítélet

A Egri Járásbíróság közbenső ítéletben megállapította, hogy a Summit Pénzügyi Zrt. kölcsönszerződése érvénytelen. Az ítélet nem jogerős. A 2008-as gépjárművásárláshoz kapcsolódó kölcsönszerződés kapcsán az elsőfokon eljáró Egri Járásbíróság közbenső ítéletében megállapította annak érvénytelenségét. „A felperesek arra alapították keresetüket, hogy a…

OTP szerződés érvénytelen

A Budapest Környéki Törvényszék közbenső ítéletében megállapította, hogy a felek között 2006.04.24-én létrejött kölcsönszerződés semmis. Az ítélet nem jogerős. Az adós számára pozítiv döntés alapja, hogy az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék megállapítása szerint az árfolyamkockázatra vonatkozó tájékoztatás tisztességtelensége…

C-670/20 ERSTE Bank

Újabb a devizás ügyeket érintő előzetes döntéshozatali eljárás kérelemmel fordult az egyik hazai bíróság az Európai Bírósághoz. A Ráckevei Járásbíróság az alábbi kérdésekkel fordult a magasabb szintű bíróság felé: A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv1 4. cikke (2) bekezdésének…

Lombard kereset elutasítás

A Salgótarjáni Járásbíróság a Lombard Lízing Zrt. keresetét elutasította. Az ítélet nem jogerős. A 2007. októberében kötött deviza alapú kölcsönszerződésről a bíróság megállapította, hogy az árfolyamkockázatról való megfelelő tájékoztatás elmaradása miatt semmis. A bíróság kimondta, hogy a szerződés nem felel…

Adó 1%! Köszönjük!

Adójának 1%-át az idei évben is köszönettel fogadjuk!Hogy a jövőben még több hírt, tájékoztatást tudjunk adni és minden érintett számára eljuthassanak az információk! Ügyvédet Keresők Fogyasztó-és Jogvédelmi EgyesületeAdószám: 18738432-1-41

Budapest Autó/Cessio kereset elutasítás

A Hevesi Járásbíróság elutasította a Cessio Zrt. – Budapest Autó jogutódjaként – kölcsön megfizetése iránti keresetét.  Az ítélet nem jogerős. A kereset elutasításának oka, hogy a deviza alapú gépjárművásárlási kölcsönszerződés az árfolyamkockázatról való tájékoztatás körében tett tisztességtelen kikötések miatt érvénytelen….

Lombard kereset elutasítás

Az elsőfokon eljáró Ózdi Járásbíróság a Lombard Lízing Zrt. keresetét elutasította. Az ítélet nem jogerős. A 2008. június 3. napján kötött deviza alapú kölcsönszerződésről a bíróság megállapította, hogy az a szerződéssel kapcsolatos összes költség, és a kamat feltüntetésének hiánya miatt…

Cofidis visszafizet

Az elsőfokú bíróság ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság részben megváltoztatta és az alperes Cofidis S.A-t 414.967 Ft megfizetésére kötelezte. Felperes adós az eredetileg Banif Plus Bank Zrt. által még 2008. 05. 19-én nyújtott svájci frank alapú fogyasztási kölcsönszerződésről…

Defactoring (Erste Leasing) elutasítva

A Miskolci Törvényszék a Defactoring Zrt. felperes érvénytelenségből eredő elszámolási igény keresetét – az első fokon eljáró Szikszói Járásbíróság ítéletét helybenhagyva – elutasította.Ez esetben a felülvizsgálat lehetősége eleve kizárt a (kisértékű) pertárgyérték miatt. Az ítélet jogerős. Az Erste Lízing Autófinanszírozási…

Bíróságok a szigorított zárlat idején

A 112/2021. (III. 6.) Korm. rendeletének rendelkezései alapján a végrehajtások tekintetében a szigorított védekezés alatt végrehajtói kézbesítésre nem kerülhet sor, helyszíni eljárás, hagyományos árverés nem tartható. A fizetési meghagyásos eljárások esetében a szigorított védekezés megszünését követő napig a közjegyzőnél beadvány…

20.Gf_.40.391.2020.6.-dr.-Kisházi-János.pdf

Merkantil közbenső ítélete

A Fővárosi Ítélőtábla közbenső ítéletben megállapította, hogy a peres felek által 2008. július 23-án megkötött deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelen. Az érvénytelenség oka, hogy a korlátlan árfolyamkockázat viselésének fogyasztóra való telepítéséről szóló feltételek nem világosak és nem érthetőek, a perbeli kölcsönszerződés…

Jó hír! Jogszabályváltozás !

2021. március elsejével – hosszú idő után végre – módosult a gépjárművek ideiglenes forgalomból kivonását szabályozó rendelet – 326/2011.(XII.28). Korm.rendelet 100.§ – , kedvező irányban, ami főleg a gépjármű kölcsönnel rendelkezőket és mindenek előtt a Merkantil bank ügyfeleit érinti pozitívan….

Ella Bank szerződéses kikötése semmis

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, mely az Ella Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank Zrt., önálló zálogjoggal biztosított, részben devizahitel kiváltási célú kölcsönszerződésének, adott kikötéséről megállapította, hogy érvénytelen, és azon túlmenően a keresetet elutasította. A semmisnek ítélet szerződéses rendelkezés így…

Lombard kereset elutasítás

A Szombathelyi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, mely a Lombard Lízing Zrt. keresetét elutasította. A 2009-es deviza alapú kölcsönszerződésről a bíróság megállapította, hogy az a kamat feltüntetésének hiánya miatt semmis. A bíróságnak ilyen esetben módjában áll a szerződés érvénytelenségét…

Lombard kereset elutasítás

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság elutasító ítéletét, ezzel a Lombard Lízing Zrt. felperes pervesztes lett az ügyben. A kereset elutasításának oka, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó tájékoztatás nem megfelelő, a felek közötti szerződés egyik eleme sem tartalmaz…

Budapest Autó/Cessió kereset elutasítva

A Miskolci Járásbíróság elutasította a Cessio Zrt. kölcsön megfizetése iránti keresetét. Az ítélet nem jogerős. A kereset elutasításának oka, hogy a deviza alapú gépjárművásárlási kölcsönszerződés az árfolyamkockázatról való tájékoztatás körében tett tisztességtelen kikötések miatt érvénytelen. Adósi képviselő dr. Kisházi János ügyvéd volt.Elérhetőségek: 06…

K&H Pannonlízing szerződés érvénytelen

A Budapest Környéki Törvényszék Gazdasági Kollégiumának rész- és közbenső ítélete alapján a 2006-os K&H Pannonlízing Pénzügyi Szolgáltató Holding Zrt. gépjárművásárlási célú kölcsönszerződése érvénytelen. Az ítélet nem jogerős. A bíróság nem találta kielégítőnek a szerződéses kikötésekben a deviza alapú kölcsönt érintő…