Három Lombard ügy esett el a Kúria tárgyalóiban

Két kölcsön- és egy lízingszerződés esetében is megállapítást nyert a a közelmúltban a Kúria mint felülvizsgálati bíróság előtt, hogy a Lombard Lízing Zrt. által az adott szerződésekhez kapcsolódó árfolymkockázati tájékoztatás elégtelen.

A Karkosák Ügyvédi Iroda által képviselt adós kölcsönszerződéshez kapcsolódó ügyben a bíróság indokolása szerint:

“Az előbbi szerződéses pont ugyanis csak egy a fogyasztó számára sem az összetevőit, sem a végeredményét tekintve nem számszerűsíthető, nem értelmezhető matematikai képletet rögzít, az árfolyamkockázat lényegének, gazdasági következményeinek szöveges magyarázatát nem adja. Az V.5. pont lényegében a fogyasztó nyilatkozata az árfolyamkockázat viselésére, amelyet azonban – a már kifejtettek szerint – nem előzött meg, nem támasztott alá a pénzügyi intézmény számára előírt tájékoztatási kötelezettség megfelelő tartalmú, igazolt teljesítése. Külön kifejezett magyarázatot, tájékoztatást az üzletszabályzat az árfolyamkockázat mibenlétére, annak a fogyasztó alperes fizetési kötelezettségére gyakorolt hatására vonatkozóan nem tartalmaz.  Az általános szerződési feltételek ilyen szabályozási megoldása nem felel meg az átláthatóság ismertetett követelményének, nem tekinthető világosnak és érthetőnek.” (Gfv.VII.30.181.2019.4. ítélet [36])

dr. Madari Tibor ügyvéd adósi képviselő ügyében a lízingszerződés kapcsán a Kúria többek között megállapította:

“Az ügy érdemét tekintve a Kúria egyetértett az elsőfokú ítéletben kifejtett állásponttal abban, hogy az egyedi lízingszerződés árfolyamkockázat viselérésre vonatkozó tartalma nem felelt meg a világos és érthető megfogalmazás követelményének.” (Gfv.VII.30.428.2019.5. ítélet [23])

dr. Zugh Katalin ügyvéd által képviselt adós ügyében a Kúria hasonló megállapításra jutott, mint a fenti ügyekben:

“Az általános szerződési feltételek ilyen szabályozási megoldása nem felel meg az átláthatóság ismertetett követelményének, nem tekinthető világosnak és érthetőnek, miáltal nem állapítható meg, hogy az alperes az árfolyamkockázat korlátlan viselésére az adott kockázat mibenlétével összefüggésben, annak a törlesztőrészletekre gyakorolt hatása ismeretében vállalt kötelezettséget az üzletszabályzat V.6. pontjában.” (Gfv.VII.30.274.2019.6. [53])

Karkosák Ügyvédi Iroda elérhetőségek: 06 20 418 0887; info@karkosak.hu

Madari Ügyvédi Iroda elérhetőségek: 06 1 336-0516; madari@madari.hu

dr. Zugh Katalin elérhetőség: 06 20 956 5880

Ügyeikkel kérjük közvetlenül az ügyvédeket keressék! Szerkesztőségünk nem tud jogi kérdésekre válaszolni! További ügyvédek itt: Ügyvédlista

Még több Lombard itt: Lombard elleni perekben hivatkozható ítéletek

Az oldalra feltöltött tartalmak nem minősülnek jogi tanácsnak!
A HitelSikerek nem végez tanácsadást, sem közvetítést!
A HitelSikerek csoport ügyvédeket Önök közvetlenül elérhetik!

Bővebben ITT: A HitelSikerek védelmében

A cikkeink másolása, illetve annak részletei bármilyen formában csak forrásmegjelöléssel (HitelSikerek és az írás címe) idézhetők, illetve tehetők közzé, beleértve a felhasznált képeket is!
www.hitelsikerek.hu weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a felhasználó saját felelőssége.
Továbbiak ITT: @Minden jog fenntartva ÜgyKe Egyesület