Erste szerződés egyes pontjainak tisztességtelensége

A Fővárosi Ítélőtábla ítéletével az Erste Bank Hungary Zrt. által alkalmazott egy adott kölcsönszerződéshez kapcsolódó szerződési feltételek tisztességtelenségét állapította meg. Az ítéletben tisztességtelennek minősített szerződéses kikötések lényege, hogy az adós már a kölcsönszerződés létrejöttekor elismeri azt, hogy az esetleges felmondás…

K&H Pannonlízing keresete elutasítva

A Gyulai Törvényszék helyben hagyta az Orosházi Járásbíróság ítéletét, mely a K&H Pannonlízing deviza alapú kölcsönszerződéséből eredő követelésen alapuló az Erinum Capital Pénzügyi Szolgáltató Zrt. felperes keresetét elutasította. A másodfokú ítéletben a bíróság indokolása szerint: Az egyedi kölcsönszerződés az árfolyamkockázatra…

Ismét egy érvénytelen Lombard, deviza alapú szerződés

A Győri Ítélőtábla közbenső ítéletével helybenhagyta a Tatabányai Törvényszék ítéletét, mely a Lombard Lízing Zrt. lízingszerződésének érvénytelenségét mondta ki. Az elsőfok tisztességtelennek találta az árfolyamkockázatra vonatkozó szerződéses kikötéseket, mellyel a másodfokú bíróság is egyetértett. Részlet a másodfokú ítéletből: „Az alperesi…

Lombard kereset elutasítás

Ismét Lombard Lízing Zrt. keresetet elutasított el a bíróság. Az Egri Törvényszék, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, ami a kereset alapjául szolgáló kölcsönszerződés érvénytelenségét mondta ki. Az elsőfokú ítélet szerint a Lombard Lízing Zrt. kölcsönszerződése semmis, mert…

Újabb két, másodfokon elutasított Lombard kereset

Az Egri Törvényszék, mint másodfokú bíróság két nagyon hasonló ítéletet hozott, melyekben mindkét ügyben az elsőfok által meghozott ítéletet megváltoztatták és a szerződések érvénytelensége miatt a Lombard Lízing Zrt. keresetei elutasításra kerültek. Mindkét ügyben azt kellett vizsgálnia a másodfokú bíróságnak,…

touch down

CIB Credit Zrt. kölcsönszerződés érvénytelen

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfok elutasító ítéletét, mely a CIB Credit Zrt. kölcsönszerződésre alapított követelését kívánta volna érvényesíteni. A szerződés érvénytelenségét a kamat feltüntetésének hiánya okozta. Az elsőfokú bíróság idokolásában olvasható, hogy mivel sem a kölcsönszerződés…

Ella/OTP Faktoring végrehajtás megszüntetése

Másodfokon elutasította a Fővárosi Bíróság az OTP Faktoring végrehajtásra irányuló keresetét, mely egy korábbi ELLA Bankos kölcsönszerződésből eredő követelésen alapult. A még 2012-ben felmondott kölcsönszerződéshez kapcsolódó árfolyamkockázatról való tájékoztatás kapcsán az elsőfokon eljáró bíróság álláspontja szerint azzal minden rendben volt…

Banco Primus kereset elutasítás

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a Banco Primus S.A. I. rendű és a Nartex Pénzügyi Zrt. II. rendű felperesek keresetét anyagi jogi jogosultság hiányában elutasította. A perbeli szerződésben hitelezőként a Banco Primus Fióktelep Magyarország volt feltüntetve, míg a perben…

K&H Autó/Intrum szerződés érvénytelen

Másodfokon a bíróság elutasította az Intrum Justitia Követeléskezelő Zrt. keresetét. Az elsőfokú eljárás mindent rendben talált a K&H Autófinanszírozó Zrt. (felperes) és adós(alperes) között létrejött gépjárművásárlási kölcsönszerződéshez kapcsolódó az árfolyam változásáról szóló tájékoztatás kapcsán, azonban a másodfokon eljáró bíróság az…

Erste végrehajtás megszüntetés

A Ráckevei Járásbíróság ítéletével az Erste Bank Hungary Zrt. általi végrehajtást megszüntette. A per alapját képező 2008-as CHF alapú lakásvásárlási célú, szabadfelhasználású jelzáloghitellel biztosított kölcsönszerződésről a bíróság megállapította, hogy nem felel meg a Hpt. 213.§ (1) bekezdés b) és e)…

Banif Plus Bank/Cofidis szerződés érvénytelen

Gépjárművásárlási kölcsönszerződés érvénytelenségét mondta ki a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság. Az eredetileg Banif Plus Bank Zrt. által még 2007-ben nyújtott svájci frank alapú fogyasztási kölcsönszerződésről 2019 nyarán az elsőfokon eljáró bíróság már megállapította az érvénytelenséget, de a felperes Cofidis…

Végrehajtás megszüntetése

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság ítéletével megszüntette az adós ellen folyó végrehajtási eljárást. Az ügyben a végrehajtást kérő az Intrum Hitel Zrt. volt és bár korábban az első fokon eljáró bíróság szerint az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás rendben volt a…

Budapest Autó/Inhold kereset elutasítás

A Szerencsi Járásbíróság elutasította az Inhold Zrt. keresetét, melyet a másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék ítélete is megerősített. A perbeli ügy alapja egy a Budapest Autófinanszírozási Zrt. által még 2007-ben nyújtott gépjármű vásárlási kölcsönszerződésre alapított követelés volt. A kölcsönszerződés 2013-ban felmondásra…

Banco Primus Fióktelep Magyarország nem volt jogképes

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, mely a Banco Primus Fióktelep Magyarország jogképességének hiánya miatt kötött kölcsönszerződés érvénytelenségét mondta ki. A 2008-ban kötött gépjármű vásárlási céllal kötött CHF alapú kölcsönszerződést a Banco Primus Fióktelep Magyarország…

Egy híján egy tucat vesztes Lombard ügy

Újabb tizenegy esetben döntöttek az ország különböző bíróságai a Lombard Lízing Zrt. kölcsönszerződései ellen. A majdnem tucatnyi ítéletből hatot másofokú, öt ügyet pedig elsőfokú bíróságok hoztak meg. A másodfokú döntések az Egri Törvényszéken, a Fővárosi Ítélőtáblán a Fővárosi Törvényszéken és…

K&H Bank kölcsönszerződése érvénytelen

A Fővárosi Ítélőtábla tanácsa a K&H Bank zálogjoggal biztosított kölcsönszerződésének érvénytelenségét állapította meg. A közbenső ítélet szerint a 2008-as kölcsönszerződés nem tartalmazott kielégítő tájékoztatást az árfolyamkockázat tekintetében, ezért a szerződés teljes egészében érvénytelen. „Az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás elmaradása vagy…

Merkantil szerződés érvénytelen

A Tatabányai Törvényszéken született első fokon hozott közbenső ítéletével a bíróság megállapította a Merkantil Bank Hungary Zrt. kölcsönszerződésének érvénytelenségét. A bank az árfolyamkockázatról való tájékoztatási kötelezettség bizonyításának nem tudott eleget tenni, a perben nem tudta bemutatni, hogy az általa hivatkozott…

Finalp/Summit/japán yen keresetelutasítás

Másodfokon is elutasításra került a Finalp Zrt. keresete a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság által. 2007-es gépjárművásárláshoz kapcsolódó japán yen alapú fogyasztási kölcsönszerződést kötöttek a felek. Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás azonban ennél a szerződésnél sem elégítette ki a törvényi feltételeket,…

Lombard lízingszerződés érvénytelen

Ismét egy a Lombard Finanszírozási Zrt. szerződésének érvénytelenségét állapította meg a Tatabányai Törvényszéken született elsőfokú ítélet. A bíróság közbenső ítéletet hozott, melyben megállapította, hogy a 2005-ben létrejött lízingszerződés érvénytelen. Az érvénytelenség oka – mint az sok másik Lombard szerződés esetében…