Lombard kereset elutasítás

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság elutasította a Lombard Lízing Zrt. keresetét, mert az annak alajául szolgáló deviza alapú kölcsönszerződés több okból is érvénytelen. Az ítélet jogerős. A szerződés érvénytelen, mert az nem tartalmazza a kamat mértékét, de a bírói gyakorlat szerint a…

Budapest Autó és a Kúria

A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság ítélete a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel érintett részében hatályában fenntartotta az alábbiak szerint. A 2008-as autóvásárlási hitelszerződést a finanszírozó bank 2013-ban felmondta és több, mint 7 millió forint megfizetésére szólította fel a felperes adóst….

Lombard kölcsönszerződés újraszámolva

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2009-ben létrejött deviza alapú kölcsönszerződést a határozat meghozataláig hatályossá nyilvánította és kötelezte az adóst az ítéletében foglalt elszámolás szerinti összeg megfizetésére. A felperes Lombard Lízing Zrt. ezt meghaladó keresetét elutasította. Az eljáró bíróság ítélete…

Banco Primus/Nartex kereset elutasítás

Első és másodfokon is elutasításra került a Nartex Pénzügyi Zrt. keresete. A Pesti Központi Kerületi Bíróság, mint elsőfokon eljáró bíróság ítélete szerint a felperes Nartex Pénzügyi Zrt. által előterjesztett bizonyítási indítványok alapján a követelés összegszerűsége nem megállapítható, ezért a kereset…

Merkantil Bank törzskönyv kiadásra kötelezve

A Miskolci Járásbíróság ítéletével kötelezte az alperes Merkantil Bank Zrt-t a a törzskönyv kiadására, melyet azóta már a másodfokon eljáró bíróság is helybenhagyott így a döntés jogerős. Az új polgári perrendtartás szabályai szerint indított ügyben elsőfokon a Merkantil Bank a…

Erste Autó szerződés érvénytelen

A Fővárosi Ítélőtábla közbenső ítélete szerint az Erste Leasing Autófinanszírozási Zrt. CHF alapú kölcsönszerződése érvénytelen. A 2007-es gépjárművásárlási célú kölcsönszerződés érvénytelenségét az árfolyamok változása miatti elégtelen tájéztatás okozta, mert ennek a tájékoztatásnak a hiányában az a szerződéses kikötés, hogy az…

Végrehajtás megszüntetése OTP Faktoring

A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság, pontosított ítélettel helybenhagyta az elsőfokon eljáró Pécsi Járásbíróság általi végrehajtást megszüntető ítéletet. A végrehajtás megszüntető döntésre azért került sor, mert a felperes OTP Faktoring Zrt. jogelődje és az alperes adós között létrejött és 2013…

Lombard másodfokon is elutasítva

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság majd a Győri Törvényszék által hozott ítéletben az árfolyamkockázat tisztességtelensége szerződéses kikötések miatt került sor a kereset elutasítására mindkét bíróság által. A 2009-es gépjármű megvételéhez nyújtott 1,9 millió Ft összegű, CHF alapú kölcsönre szerződtek a felek, mely…

Jogerős Lombard ítélet

A Szeghalmi Járásbíróság elutasította a Lombard Lízing Zrt. keresetét, mely fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett. A Szeghalmi Járásbíróság ítéletében a kereset elutasítása egyrészről a szerződéskötéskor hatályos Hpt. 213.§ (1) bekezdés c) pontja szerinti érvénytelenségi ok, másrészről pedig az árfolyamkockázatról való tájékoztatás…

UniCredit Bank/Q13 kereset elutasítás

Budapest több bírósága is ítéletet hozott ebben a hosszadalmas ügyben, melynek remélhetőleg utolsó mozzanataként a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság hozott ítéletet a közelmúltban. A 2008-as deviza alapú kölcsönszerződés első peres ügye 2016 -ban indult, amikor is a Budapesti XVIII….

Budapest Bank jelzálog alapú szerződése érvénytelen

A Pécsi Ítélőtábla az elsőfokon eljáró Kaposvári Törvényszék ítéletét a kölcsönszerződést érvényessé nyilvánító részében helyben hagyta a többit megváltoztatta és a keresetet elutasította. A felperes Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank által indított perben az elsőfokú ítélet megállapította a kölcsönszerződés érvénytelenségét,…

KH Autó/Defaktoring szerződés érvénytelen

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság közbenső ítéletben mondta ki a K&H Pannonlízing Zrt. szerződésének érvénytelenségét. A szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményét a felek új, elsőfokú eljárásban érvényesíthetik. A másodfokon eljáró bíróság az elsőfokú ítéletet teljes terjedelmében bírálta felül és a…

Hitelkártya követelés elutasítva

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, mely a felperes Legal Rest Zrt. követelését elutasította. A Legal Rest Zrt. az Allianz Bank (később MKB Bank) követelésének jogosultja az Allianz Bank és az adós közti hitelkártyaszerződésből…

Újabb Lombard szerződés érvénytelen

A Pécsi Ítélőtábla is felsorakozott azon bíróságok sorába, akik a Lombard Lízing Zrt. deviza alapú kölcsönszerződéseit érvénytelennek találják bizonyos szerződési feltétel tisztességtelensége okán. Adott ügyben a Kaposvári Törvényszék közbeső ítéletben* rendelkezett a szerződés érvénytelenségéről, melyet a Pécsi Ítélőtábla megerősített. Az…

Cessio/Erste Bank kereset elutasítás

A Miskolci Törvényszék a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság keresetét megváltoztatta és a felperes Cessio Zrt. keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes jogelődje és adósok által kötött kölcsönszerződés a megfelelő árfolyamkockázati tájékoztatás elmaradása miatt érvénytelen, amit a felperes Cessio Zrt….

Santander/Casper szerződése érvénytelen

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyva megállapította, hogy a felek között 2008-ban létrejött kölcsönszerződés érvénytelen. Az érvénytelenség oka a Santander Costumer Finance Zrt. által az adott kölcsönszerződés esetében nyújtott az árfolyamváltozásról szóló tájékoztatás elégtelensége volt. Az ítélőtábla maradéktalanul…

Három Lombard ügy esett el a Kúria tárgyalóiban

Két kölcsön- és egy lízingszerződés esetében is megállapítást nyert a a közelmúltban a Kúria mint felülvizsgálati bíróság előtt, hogy a Lombard Lízing Zrt. által az adott szerződésekhez kapcsolódó árfolymkockázati tájékoztatás elégtelen. A Karkosák Ügyvédi Iroda által képviselt adós kölcsönszerződéshez kapcsolódó…

Bank Plus Bank Zrt./Cofidis kereset elutasítása

A Tatabányai Törvényszék az 1.Pf.20.011/2020.18. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes Cofidis S.A keresetét elutasította. A törvényszék megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a szerződés érvénytelenségére alapított ellenkérelemben foglaltakra tekintettel a szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállást…