OTP Faktoring kereset elutasítás

Az OTP Faktoring keresetét, elsődlegesen felmondásának érvénytelensége miatt utasította el a Szerencsi Járásbíróság, elsőfokon. Az ítélet nem jogerős. Az elsőfokon eljáró bíróság álláspontja szerint a felmondás idején az alperesnek hátralékaa felperessel szemben nem volt, ezért nem követett el olyan súlyos…

Lombard kereset elutasítás

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, mely a Lombard Lízing Zrt. keresetét elutasította. Az ítélet jogerős. A 2008. augusztusában kötött deviza alapú kölcsönszerződésről a bíróság megállapította, hogy az árfolyamkockázatról való megfelelő tájékoztatás elmaradása miatt semmis, a felek közötti…

K&H Pannonlízing szerződés jogerősen is érvénytelen

A Szegedi Ítélőtábla helyben hagyta a Szolnoki Törvényszék ítéletét, mely a K&H Pannonlízing deviza alapú lízingszerződéséből és kölcsönszerződéséből eredő követelésen alapuló a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. felperes keresetét elutasította. Az ítélet jogerős. Az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletével megállapította,…

Finalp/Summit közbenső ítélet

A Egri Járásbíróság közbenső ítéletben megállapította, hogy a Summit Pénzügyi Zrt. kölcsönszerződése érvénytelen. Az ítélet nem jogerős. A 2008-as gépjárművásárláshoz kapcsolódó kölcsönszerződés kapcsán az elsőfokon eljáró Egri Járásbíróság közbenső ítéletében megállapította annak érvénytelenségét. „A felperesek arra alapították keresetüket, hogy a…

OTP szerződés érvénytelen

A Budapest Környéki Törvényszék közbenső ítéletében megállapította, hogy a felek között 2006.04.24-én létrejött kölcsönszerződés semmis. Az ítélet nem jogerős. Az adós számára pozítiv döntés alapja, hogy az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék megállapítása szerint az árfolyamkockázatra vonatkozó tájékoztatás tisztességtelensége…

Lombard kereset elutasítás

A Salgótarjáni Járásbíróság a Lombard Lízing Zrt. keresetét elutasította. Az ítélet nem jogerős. A 2007. októberében kötött deviza alapú kölcsönszerződésről a bíróság megállapította, hogy az árfolyamkockázatról való megfelelő tájékoztatás elmaradása miatt semmis. A bíróság kimondta, hogy a szerződés nem felel…

Lombard kölcsönszerződés újraszámolva

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2009-ben létrejött deviza alapú kölcsönszerződést a határozat meghozataláig hatályossá nyilvánította és kötelezte az adóst az ítéletében foglalt elszámolás szerinti összeg megfizetésére. A felperes Lombard Lízing Zrt. ezt meghaladó keresetét elutasította. Az eljáró bíróság ítélete…

OTP végrehajtás megszüntetése

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyva az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. által adós ellen indított végrehajtást megszüntette. A 2006-os OTP Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. szerződése esetében a bíróság megállapította, hogy a szerződés felmondása…

Cessio/Erste Bank kereset elutasítás

A Miskolci Törvényszék a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság keresetét megváltoztatta és a felperes Cessio Zrt. keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes jogelődje és adósok által kötött kölcsönszerződés a megfelelő árfolyamkockázati tájékoztatás elmaradása miatt érvénytelen, amit a felperes Cessio Zrt….

Ismét egy érvénytelen Lombard, deviza alapú szerződés

A Győri Ítélőtábla közbenső ítéletével helybenhagyta a Tatabányai Törvényszék ítéletét, mely a Lombard Lízing Zrt. lízingszerződésének érvénytelenségét mondta ki. Az elsőfok tisztességtelennek találta az árfolyamkockázatra vonatkozó szerződéses kikötéseket, mellyel a másodfokú bíróság is egyetértett. Részlet a másodfokú ítéletből: „Az alperesi…

Újabb két, másodfokon elutasított Lombard kereset

Az Egri Törvényszék, mint másodfokú bíróság két nagyon hasonló ítéletet hozott, melyekben mindkét ügyben az elsőfok által meghozott ítéletet megváltoztatták és a szerződések érvénytelensége miatt a Lombard Lízing Zrt. keresetei elutasításra kerültek. Mindkét ügyben azt kellett vizsgálnia a másodfokú bíróságnak,…

touch down

CIB Credit Zrt. kölcsönszerződés érvénytelen

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfok elutasító ítéletét, mely a CIB Credit Zrt. kölcsönszerződésre alapított követelését kívánta volna érvényesíteni. A szerződés érvénytelenségét a kamat feltüntetésének hiánya okozta. Az elsőfokú bíróság idokolásában olvasható, hogy mivel sem a kölcsönszerződés…

Lombard Lízing Zrt. lízingszerződése érvénytelen

A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság, helyben hagyta az elsőfokú bíróság által érvénytelennek ítélt Lombard Lízing Zrt. lízingszerződését. Adott ügyben az elsőfokon eljáró Kaposvári Járásbíróság is kimondta a szerződés érvénytelenségét, melyet a Lombard Lízing Zrt, mint felperes fellebbezésében vitatott, de…

K&H Autó/Intrum szerződés érvénytelen

Másodfokon a bíróság elutasította az Intrum Justitia Követeléskezelő Zrt. keresetét. Az elsőfokú eljárás mindent rendben talált a K&H Autófinanszírozó Zrt. (felperes) és adós(alperes) között létrejött gépjárművásárlási kölcsönszerződéshez kapcsolódó az árfolyam változásáról szóló tájékoztatás kapcsán, azonban a másodfokon eljáró bíróság az…

Erste végrehajtás megszüntetés

A Ráckevei Járásbíróság ítéletével az Erste Bank Hungary Zrt. általi végrehajtást megszüntette. A per alapját képező 2008-as CHF alapú lakásvásárlási célú, szabadfelhasználású jelzáloghitellel biztosított kölcsönszerződésről a bíróság megállapította, hogy nem felel meg a Hpt. 213.§ (1) bekezdés b) és e)…

Banif Plus Bank/Cofidis szerződés érvénytelen

Gépjárművásárlási kölcsönszerződés érvénytelenségét mondta ki a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság. Az eredetileg Banif Plus Bank Zrt. által még 2007-ben nyújtott svájci frank alapú fogyasztási kölcsönszerződésről 2019 nyarán az elsőfokon eljáró bíróság már megállapította az érvénytelenséget, de a felperes Cofidis…

Végrehajtás megszüntetése

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság ítéletével megszüntette az adós ellen folyó végrehajtási eljárást. Az ügyben a végrehajtást kérő az Intrum Hitel Zrt. volt és bár korábban az első fokon eljáró bíróság szerint az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás rendben volt a…