Gépjárművásárlási kölcsönszerződés érvénytelenségét mondta ki a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság. Az eredetileg Banif Plus Bank Zrt. által még 2007-ben nyújtott svájci frank alapú fogyasztási kölcsönszerződésről 2019 nyarán az elsőfokon eljáró bíróság már megállapította az érvénytelenséget, de a felperes Cofidis…
Kategória: Ügyvéd
Végrehajtás megszüntetése
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság ítéletével megszüntette az adós ellen folyó végrehajtási eljárást. Az ügyben a végrehajtást kérő az Intrum Hitel Zrt. volt és bár korábban az első fokon eljáró bíróság szerint az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás rendben volt a…
Végrehajtás megszüntetésére irányuló perben nyert az adós
Az első fokú bíróság nem, de a feljebbviteli eljárásban már az adós javára döntött a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a UCB Ingatlan Hitel Zrt. ellen folyó végrehajtási eljárás megszüntetésére irányuló perben. A 2008-as hitelkiváltás céllal kötött kölcsönszerződéshez kapcsolódó árfolyamkockázatról…
OTP/Ella szerződési feltételek tisztességtelensége
Budapest Környéki Törvényszék Gazdasági Kolégiuma által hozott ítélet – ahol adós volt a felperes – megállapította, hogy a szerződés rendelkezése, miszerint „A hitelező jogosult a jelen szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha az adós vagy a zálogkötelezett a jelen okiratba foglalt…
Budapest Autó/Inhold kereset elutasítás
A Szerencsi Járásbíróság elutasította az Inhold Zrt. keresetét, melyet a másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék ítélete is megerősített. A perbeli ügy alapja egy a Budapest Autófinanszírozási Zrt. által még 2007-ben nyújtott gépjármű vásárlási kölcsönszerződésre alapított követelés volt. A kölcsönszerződés 2013-ban felmondásra…
Bank Plus Bank/Cofidis közbenső ítélet
A Győri Ítélőtábla közbenső ítéletben mondta ki az eredetileg Bank Plus Bank Zrt. kölcsönszerződésének érvénytelenségét. A még 2008-ban kötött gépjármű vásárláshoz nyújtott kölcsön 120 hónapra CHF alapon jött létre, mely konstrukcióban a Bank Plus Bank Zrt. az OTP Bank Nyrt….
Egy híján egy tucat vesztes Lombard ügy
Újabb tizenegy esetben döntöttek az ország különböző bíróságai a Lombard Lízing Zrt. kölcsönszerződései ellen. A majdnem tucatnyi ítéletből hatot másofokú, öt ügyet pedig elsőfokú bíróságok hoztak meg. A másodfokú döntések az Egri Törvényszéken, a Fővárosi Ítélőtáblán a Fővárosi Törvényszéken és…
K&H Bank kölcsönszerződése érvénytelen
A Fővárosi Ítélőtábla tanácsa a K&H Bank zálogjoggal biztosított kölcsönszerződésének érvénytelenségét állapította meg. A közbenső ítélet szerint a 2008-as kölcsönszerződés nem tartalmazott kielégítő tájékoztatást az árfolyamkockázat tekintetében, ezért a szerződés teljes egészében érvénytelen. „Az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás elmaradása vagy…
Finalp/Summit keresetelutasítás
A Finalp Zrt. felperes keresetét elutasította a bíróság, mert az eredetileg a Summit Pénzügyi Zrt. által nyújott gpjárművásárláshoz kapcsolódó kölcsönszerződésben az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás nem volt megfelelő. „Az érintett szerződési kikötések együttes figyelembevétele és értelmezése alapján nem állapítható meg ugyanakkor…
Merkantil szerződés érvénytelen
A Tatabányai Törvényszéken született első fokon hozott közbenső ítéletével a bíróság megállapította a Merkantil Bank Hungary Zrt. kölcsönszerződésének érvénytelenségét. A bank az árfolyamkockázatról való tájékoztatási kötelezettség bizonyításának nem tudott eleget tenni, a perben nem tudta bemutatni, hogy az általa hivatkozott…
Fizetési meghagyás (FMH)
2019 őszén tömegesen kerültek kiküldésre fizetési meghagyások elsősorban gépjármű kölcsönökhöz kapcsolodó követelések tekintetében és jelzések alapján úgy tűnik, hogy ez a hullám megismétlődni látszik. Mint arról korábbi írásainkban is már tájékoztatást adtunk, melyet elolvashat ITT, ITT és ITT most ismét…
Lombard/Argenta kereset elutasítva
A Miskolci Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az Argenta Faktor Zrt. keresetét elutasította. A kereset egy 2007-ben kötött gépjármű vásárlásra nyújtott svájci frank alapú kölcsönszerződésből eredő követelésre alapult, melyet a Lombard Finanszírozási Zrt engedményese az Argenta Zrt. mint…
Intrum/Cetelem követelés elutasítva
A Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság az Intrum Justitia Zrt. keresetét elutasította. Az eredetileg a Magyar Cetelem Bank Zrt. által nyújtott kölcsönszerződésből eredő követelésre alapuló keresetet a bíróság az alakiság megsértése miatt találta érvénytelennek. A hitelnyújtó részéről nem volt igazolható…
Budapest Autó, Santander érvénytelen
A Budapest Autó szerződésének érvénytelenségét mondta ki közbenső ítéletben a Fővárosi Törvényszék, mert az árfolyamkockázatról való tájékoztatás tisztességtelen volt a finanszírozó részéről. A Santander szerződése esetében is hasonló ítélet született másodfokon. Mindkét esetben az 1000. számú Ügyvédi Iroda, dr. Dantesz…
CIB Lízing szerződés érvénytelen
Ha Önnek ügyvédi szolgáltatásra van szüksége, akkor forduljon közvetlenül ügyvédhez! Nincs szükség közvetítőkre! Jogerős az ítélet, melyben a CIB Lízing szerződésének érvénytelenségét mondta ki a közbenső ítéletben a Győri Ítélőtábla. A szerződés semmisségéhez az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás tisztességtelensége vezetett. Kiemelések…
Budapest Autó szerződés érvénytelen
Az eredetileg 1,5 millió forintos kölcsön nyújtására irányuló szerződést a bíróság érvénytelennek találta a kölcsönszerződés 7. pontjának második bekezdésében meghatározott feltétel tisztességtelensége miatt. A bíróság álláspontja szerint az egyedi megtárgyaltság nem állapítható meg, illetve tartalmilag sem elégíti ki az elvárható…
MKB Bank VH megszüntetés
A Kecskeméti Járásbíróság a végrehajtási eljárást megszüntette ítéletével, mert a szerződés érvénytelensége bizonyítást nyert az eljárás során. A 2007-ben kötött CHF alapú kölcsönszerződéshez kapcsolódó az árfolyamkockázatról való tájékoztatás elégtelenségét állapította meg a bíróság. A nem megfelelő tájékoztatás tisztességtelensége a szerződés…
Raiffeisen/MKK Magyar Követeléskezelő Zrt. keresete elutasítva, 13.P.22.84/2019/11.
A Székesfehérvári Járásbíróság elutasította a Magyar Követeléskezelő Zrt . (MKK) keresetét. A szerződésből eredő követelést a Raiffeisen Banktól első alkalommal a Díjbeszedő Faktorház szerezte meg, majd 2014-ben engedményezési szerződéssel lépett helyébe az MKK. Az engedményezést és a szerződésátruházást a Ptk….
Lombard Lízing szerződése érvénytelen jogerősen
A Pécsi Törvényszék a közelmúltban született ítélete elutasította a Lombard Lízing Zrt. keresetét, mert az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatása elégtelennek bizonyult. Az adóst Bukliné dr. Vámos Csilla és dr. Csuka Zoltán ügyvédek képviselték a perben.Csuka és Vámos Ügyvédi Társulás mobil: 06…
Argenta Faktor (HitEx-es lízingszerződés) kereset elutasítva
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és a felperes Argenta Faktor Zrt. keresetét elutasította. A felperes jogelődje a HitEx Pénzügyi Zrt. által nyújott pénzügyi lízingszerződéshez kapcsolódóan a bíróság megállapította, hogy a szerződés az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás…