C-621/17 Főtanácsnoki indítvány

A C-621/17 számú előzetes döntéshozatali eljárásban Gerard Hogan Főtanácsnok ismertette indítványát. A 2017.11.03-án a Kúria által benyújtott előzetes döntéshozatali eljárásban a dr. Vezekényi Ursula által vezetett tanács az alábbi két kérdésben* vár választ az Európai Bíróságtól. “A fogyasztókkal kötött szerződésekben…

Kérelemminta

dr. Szepesházi Péter ügyvéd egy korábbi saját szakmai publikációját (Minden devizahitel teljesen érvénytelen, az eredeti állapot állítandó vissza a C-118/17 EDE-ítélet alapján) alapul véve kérelemmintát adott közre“Az árfolyamrés mint szerződés-semmisségi ok hivatalbóli észlelése és közlése iránti kérelemminta” címmel. A keresetminta…

AB Panasz

dr. Csitos Eszter és az általa képviselt egyesület munkatársai közreműködésével megfogalmazott, majd 52 Országgyűlési képviselő által aláírt Alkotmánybírósági panasz került benyújtásra, melynek tárgya a devizahiteles törvények egyes paragrafusainak nemzetközi szabályozásokba való ütközése. A benyújtók az eljárásban azt kérik az Alkotmánybíróságtól,…

Kártérítés a Raiffeisentől

Több, mint 7 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság ítéletében a Raiffeisen Bankot, amiért az jogszerűtlenül járt el az adóssal szemben, 2012-ben a törvény által biztosított 180 Ft/CHF árfolyamon való végtörlesztés meghiúsulása kapcsán. Adós 2006-ban 13.550.000 Ft CHF alapú…

Minden devizahitel teljesen érvénytelen, az eredeti állapot állítandó vissza a C-118/17 EDE-ítélet alapján

Az alábbiakban dr. Szepesházi Péter ügyvéd, volt bíró, a C-118/17-es EDE döntés kezdeményezőjének szakmai publikációját olvashatják a devizahitel szerződések érvénytelenségének megállapíthatósága kapcsán. Minden devizahitel teljesen érvénytelen, az eredeti állapot állítandó vissza a C-118/17 EDE-ítélet alapján. Mivel lényegében minden deviza alapú…

A Kúria közleménye fogyasztóvédelmi szemüvegen keresztül.

Az alábbiakban Dr. Csikász Levente által közreadott kiegészítő megállapításokat olvashatják a Kúria által kiadott devizahiteles sajtóközleménnyel kapcsolatban. A Kúria újabb „csúsztatásai” a 2019.04.10-én kiadott közleményével kapcsolatban. A Kúria a Sajtótitkársága útján közleményt jelentetett meg a devizahiteles pereket vizsgáló Konzultációs Testület…

Számok a Cetelemtől

150.000 ft összegű Tesco Hitelkártya igénylést kért az adós a Magyar Cetelem Bank Zrt-től. A szerződés létre is jött, de a Bank 600.000 Ft összeg felhasználását engedélyezte 1 éves időtartamon belül. THM: 38,4 % – 43,95% Adós a hitelkártyát használni…

Cetelem kölcsön és hitelkártya követelés

A Budakörnyéki Járásbíróság elutasította az Intrum Justitia követelésre irányuló keresetét. Az ügy 2008-ban indult az adós és a Cetelem Bank között létrejött fogyasztási kölcsönszerződéssel valamint egy hitelkártya szerződéssel. A szerződés alapján 79.990 Ft fogyasztási kölcsönt nyújtott a Bank (utánfutó vásárlás),…

C-118/17 értékelése

dr. Madari Tibor ügyvéd, a Hitelsikerek ügyvédcsoport oszlopos tagjának, az Európai Bíróság 2019. március 14-én hozott, a devizahitelesek számára a hazai bírósági ítélkezési gyakorlatára vélhetőleg erőteljes hatással lévő ítélet szakmai értékelését olvashatják az alábbiakban. A C-118/2017 számú EuB ( Dunai-Erste)…

Adó 1% Köszönjük!

Adójának 1%-át köszönettel fogadjuk! Hogy a jövőben még több hírt, tájékoztatást tudjunk adni és minden érintett számára eljuthassanak az információk! Ügyvédet Keresők Fogyasztó-és Jogvédelmi EgyesületeAdószám: 18738432-1-41

Az érvénytelenül érvényes szerződések országa

2019.02.19-én a Kúria egy adott ügyben a felülvizsgálati eljárás eredményeként a másodfokú ítélettel egyetértve, azt hatályában fenntartotta, vagyis az Allianz Bank/FHB Bank deviza alapú szerződése a nemzeti törvényeknek megfelelő, érvényes, az adóst terhelő több tízmilliós követelés végrehajtható. Az ügy 2012-ben…

Meghívó 2019.02.19. Kúria

2019. február 19-én 10:30-kor a Kúria (1055 Budapest, Markó utca 16.) nyilvános tárgyaláson hirdet ítéletet “devizahiteles” ügyben. Az ügy kiemelt jelentőségű, hiszen a bíróságok irányítottsága, a Szegedi Törvényszék szégyenteljes ítélkezési módszereire világíthat rá ez az eset. Ha szeretne Ön is…

Ismétlés a tudás anyja

A Miskolci Törvényszék, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és új tárgyalásra, új határozat meghozatalára utasította őket. A felperes adósok (saját magukat képviselve az elsőfokú eljárásban) végrehajtás megszüntetése iránti pert indítottak a KDB Bank Európa Zrt….

Finalp (Summit) japán yen alapú szerződés semmis

A felperes (Finalp) jogelődje a Summit Zrt. és az adós között 2007-ben japán yen alapú kölcsönszerződés jött létre. A szerződést 2008-ban felmondta a Summit, a gépjárművet 2010-ben visszavette és értékesítette majd később fizetési meghagyást indított az adós ellen, aki erre…

OTP Faktoring nem bizonyít

OTP Faktoring keresetét utasította el az elsőfokú bíróság, melyet a Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság helybenhagyott. Az ítélet jogerős, mert kisértékű volt. A bank a perben nem bizonyította a követelése összegszerűségét, de az ítélet indoklásából megtudhatjuk azt is, hogy a postakönyv…

Hitelkártya követelés elutasítása jogerősen

Intrum Justitia által indított hitelkártya tartozásból eredő követelésre irányuló pert utasított el másodfokon az eljáró bíróság. A pert elsőfokon elvesztette az adós, de a másodfokú bíróság a kisértékű perek szabályai mentén eljárva megállapította, hogy az adós és a Citibank (Intrum…