A Tatabányai Törvényszéken született első fokon hozott közbenső ítéletével a bíróság megállapította a Merkantil Bank Hungary Zrt. kölcsönszerződésének érvénytelenségét. A bank az árfolyamkockázatról való tájékoztatási kötelezettség bizonyításának nem tudott eleget tenni, a perben nem tudta bemutatni, hogy az általa hivatkozott…
Szerző: Szerkesztő HS
Fizetési meghagyás (FMH)
2019 őszén tömegesen kerültek kiküldésre fizetési meghagyások elsősorban gépjármű kölcsönökhöz kapcsolodó követelések tekintetében és jelzések alapján úgy tűnik, hogy ez a hullám megismétlődni látszik. Mint arról korábbi írásainkban is már tájékoztatást adtunk, melyet elolvashat ITT, ITT és ITT most ismét…
Finalp/Summit/japán yen keresetelutasítás
Másodfokon is elutasításra került a Finalp Zrt. keresete a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság által. 2007-es gépjárművásárláshoz kapcsolódó japán yen alapú fogyasztási kölcsönszerződést kötöttek a felek. Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás azonban ennél a szerződésnél sem elégítette ki a törvényi feltételeket,…
Lombard/Argenta kereset elutasítva
A Miskolci Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az Argenta Faktor Zrt. keresetét elutasította. A kereset egy 2007-ben kötött gépjármű vásárlásra nyújtott svájci frank alapú kölcsönszerződésből eredő követelésre alapult, melyet a Lombard Finanszírozási Zrt engedményese az Argenta Zrt. mint…
Intrum/Cetelem követelés elutasítva
A Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság az Intrum Justitia Zrt. keresetét elutasította. Az eredetileg a Magyar Cetelem Bank Zrt. által nyújtott kölcsönszerződésből eredő követelésre alapuló keresetet a bíróság az alakiság megsértése miatt találta érvénytelennek. A hitelnyújtó részéről nem volt igazolható…
A HitelSikerek védelmében
Kedves Olvasóink! Sajnos a tisztességtelenség a pénzügyi intézményeken kivül az adósmentő társaságoknál is tettenérhető, ugyanis az elmúlt időszakban több jelzést is kaptunk arról, hogy a HitelSikerek nevet „adósmentő” közvetítő, tanácsadó tevékenységet végző vállalkozások használják jogosulatlanul úgy, hogy a nevünket lemásolva…
CIB Lízing szerződés érvénytelen
Ha Önnek ügyvédi szolgáltatásra van szüksége, akkor forduljon közvetlenül ügyvédhez! Nincs szükség közvetítőkre! Jogerős az ítélet, melyben a CIB Lízing szerződésének érvénytelenségét mondta ki a közbenső ítéletben a Győri Ítélőtábla. A szerződés semmisségéhez az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás tisztességtelensége vezetett. Kiemelések…
Summit/Finalp kereset elutasítás
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság ítéletével elutasította a Finalp Zrt. keresetét az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás elégtelensége miatt. Lényeges rész az ítéletből: A másodfokú bíróság utal arra, hogy a jogvitát a szerződéskötés idején hatályos jogszabályirendelkezésekre figyelemmel kell elbírálni. A szerződéskötés…
Raiffeisen/MKK Magyar Követeléskezelő Zrt. keresete elutasítva, 13.P.22.84/2019/11.
A Székesfehérvári Járásbíróság elutasította a Magyar Követeléskezelő Zrt . (MKK) keresetét. A szerződésből eredő követelést a Raiffeisen Banktól első alkalommal a Díjbeszedő Faktorház szerezte meg, majd 2014-ben engedményezési szerződéssel lépett helyébe az MKK. Az engedményezést és a szerződésátruházást a Ptk….
Lombard Lízing szerződése érvénytelen jogerősen
A Pécsi Törvényszék a közelmúltban született ítélete elutasította a Lombard Lízing Zrt. keresetét, mert az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatása elégtelennek bizonyult. Az adóst Bukliné dr. Vámos Csilla és dr. Csuka Zoltán ügyvédek képviselték a perben.Csuka és Vámos Ügyvédi Társulás mobil: 06…
Lombard Lízing Zrt. kereset elutasítás
A Lombard Lízing Zrt. keresetét utasította el a Monori Járásbíróság, mert nem találta megalapozottnak a deviza alapú kölcsönszerződéshez kapcsolódó árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás megfelelőségét. Ennek hiányában pedig a szerződés ezen kikötései tisztességtelenek, ezért az egész szerződés érvénytelen. Az adóst a perben…
Erste Leasing Autófinanszírozási Zrt./Defactoring követelés elutasítva jogerősen
Az elsőfokon eljáró Tiszaújvárosi Járásbíróság elutasította ítéletével a Defactoring Pénzügyi Szolgáltató Zrt. követelését, melyet a Miskolci Törvényszék helybehagyott. Az ítélet jogerős. Az Erste Leasing Autófinanszírozási Zrt. 2007-ben nagyjából 1,5 millió forint CHF alapú kölcsönt nyújtott autóvásárlási célra. A szerződés az…
Bank Plus Bank Zrt. szerződése érvénytelen
A Fővárosi Ítélőtábla közbenső ítéletével megállapította, hogy a Cofidis S.A. követelése, mely a Bank Plus Bank Zrt. kölcsönszerződésből eredő követelésen alapul, az árfolyamkockázatról való tájékoztatás hiánya miatt tisztességtelen, ezért érvénytelen. A bíróság indokolásában hivatkozott a Kúria 2/2014 PJE határozatában foglaltakra…
CIB Lízingszerződés érvénytelen
A Fővárosi Ítélőtábla ítélete, melyet valójában a Győri Ítélőtábla hozott (a különböző „áthelyezések” miatt) alapján a CIB Lízing 2006-ban kötött lízingszerződése érvénytelen az árfolyamkockázatról való tájékoztatás elégtelensége miatt. „A szerződés II.8.8. pontja szerinti árfolyamváltozásokból eredő kockázat teljes mértékű viselése ugyanis…
A Cofidis szerződésének hiányosságai
Svájci frank alapú gépjárművásárlási kölcsönből eredő követelésre irányuló keresetet utasított el a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mert a szerződés az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás hiánya miatt tisztességtelen. A bíróság ítéletében hivatkozik az Európai Bíróság C-51/17. számú ítéletére is. Az adóst dr….
A Lombard nem bizonyított
Az Ózdi Járásbíróság elutasította a Lombard Lízing Zrt. keresetét a követelésének bizonyítatlanságának valamint a perelhúzó magatartása okán. Az adóst dr. Csikász Levente ügyvéd képviselte.
Számmisztika a Lombardnál
Az elsőfokú bíróság korábban, érthetetlen módon, de teljes egészében megítélte a Lombard javára a keresetet, de a másodfokú bíróság hivatalból észlelt érvénytelenség miatt végül elutasította a Lombard Lízing Zrt. keresetét. A bíróság felhívására a felperes Lombard Lízing Zrt-nek nyilatkoznia kellett…
Törzskönyv, Lombard
A Jászberényi Járásbíróságon született ítélet szerint a Lombard 5 éven túl nem tarthatja magánál a gépjármű törzskönyvét, ezért jelen ügyben is vissza kell azt szolgáltatnia. Talán rövidesen minden bíróság előtt nyilvánvaló lesz, hogy a Lombard Zrt. jogtalanul tartja vissza a…
A Lombardnak vissza kell adnia a törzskönyvet
Az Egri Járásbíróság is azon a véleményen van, hogy Lombard 5 éven túl jogtalanul tartja magánál a gépjármű törzskönyvét, melyet írásba is foglalt ítéletében. Az eljáró bíróság megállapította, hogy a szerződéses megállapodásban semmi sem utal arra, hogy a törzskönyv birtoklására…
Teendők fizetési meghagyás esetén
A hozzánk érkező hírek szerint mostanában tömegesen érkeznek a gépjárműhitelt finanszírozó pénzügyi vállalkozások illetve az ő engedményeseik által kezdeményezett fizetési meghagyások (FMH) az adósokhoz. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a tértivevénnyel érkező fizetési meghagyást át kell venni és az ellentmondást meg…